Elméleti művek – könyvek

HAIG – VÁRHEGYI : Információs műveletek (bevezető)

 

Az információs kor kezdetével, az információs társadalom kialakulásával olyan szellemi és anyagi erőforrások szabadultak fel, amelyek a hadviselési módok újszerű értelmezésének igényét vetették fel. Az információs technikai és technológiai forradalom vívmányai gyökeresen átalakították – és folyamatosan módosítják – mindazon elveket és eljárásokat, amelyeket idáig a hadügy területén vallottunk, alkalmaztunk és használtunk. A fejlődés során egyértelműen kirajzolódik, hogy az információ döntő jelentőséggel bír a korszerű katonai műveletekben. Az információ megszerzése, döntési folyamatban való hatékony felhasználása, jelentős képességnövekedést eredményez a haderő számára. Ezért mindkét fél jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy információs rendszerei a másik félnél hatékonyabban működjenek, illetve, hogy azok képességeit a legteljesebb mértékben ki tudják használni. Ennek érdekében az információt már nemcsak a vezetés és fegyverirányítás folyamatában használják fel, hanem mint nem-kinetikus energia felhasználásának elvén működő fegyvert is alkalmazzák. Ezek az új kihívások az eddigieknél magasabb követelményeket támasztanak a társadalommal – és azon belül a katonákkal – szemben.

Az információ új típusú alkalmazása – melyre az információs műveletek keretében kerül sor – információs fölényt és vezetési fölényt eredményez a szembenálló féllel szemben, melyet eredményesen lehet kihasználni a katonai műveletek sikeres végrehajtása érdekében. Törvényszerű tehát, hogy az információs kor és az annak megfelelő XXI. századi hadviselés előtérbe helyezi az információs műveletek elméleti és gyakorlati kérdéseit.

A NATO megkezdte az iraki háborúban folytatott koalíciós műveletek tapasztalatainak értékelését. Megállapították. hogy minden haderőnemnél előtérbe került a precíziós felderítés és precíziós lőszerek használata. Megerősödött a tény, miszerint az információs műveletek a győzelem kivívásában egyre fontosabb tényezővé vált. Figyelemre méltó, hogy napjainkra az információs műveletek – és azon belül különösen a számítógép-hálózatok elleni támadás – stratégiai jelentőségűvé váltak, és ehhez mérten a reá adandó válaszok is hasonló komolyságúak. Ezt jól példázza, hogy néhány évvel ezelőtt Oroszország figyelmeztette az Amerikai Egyesült Államokat, hogy az országuk ellen irányuló számítógép-hálózati támadásokat nukleáris támadással egyenértékűnek tekintik, és ennek megfelelően válaszolnak rá.

Természetes evolúció révén ezek a műveletek magas fokon integrált. bonyolult és komplex katonai tevékenységek, amelyek több tudományág, tudományterület eredményeit hasznosítják az információs hadszíntéren megoldandó feladatok érdekében. Ezt a tényt már a Magyar Honvédség vezetése is felismerte, aminek egyik kezdeti eredménye, hogy – a NATO tagországokhoz hasonlóan – az információs műveletek a MH Összhaderőnemi Doktrínájának egyik új és fontos fejezetét képezi.

Az egyetemi jegyzet az információs műveletek komplex jellegének, összefüggéseinek bemutatására vállalkozik. Átfogóan tárgyalja azon információelméleti alapismereteket, melyek szükségesek a későbbi fejezetek megértéséhez. Bemutatja az információs termelési korszak kialakulását, az információs társadalom főbb jellemzőit. Meghatározza a társadalmat működtető információs infrastruktúrákat, és ismerteti mindazon fejlett, korszerű, integrált információs rendszereket, melyek működtetése jelentősen befolyásolja az információs társadalom, illetve a védelmi szféra működését. Bemutatja azt az információs környezetet melyben a XXI. század korszerű katonai műveleteit megvívják. Értelmezi az információs- és vezetési fölény kategóriáit, feltárja az információs kor újfajta hadviselési formáit. Ismerteti az információs műveletek támadó és védelmi tevékenységeit, az információs műveletek elemeit és képességeit. illetve azok összehangolt alkalmazási formáit. Végül a jegyzet tárgyalja az információs műveletek vezetésének kérdéseit.

A jegyzet felhasználható az alap- és a kiegészítő képzésben résztvevő hallgatók oktatásában. A jegyzet jól szolgálja a ZMNE doktori iskoláiban a doktorandusz hallgatók képzését, továbbá alkalmas a NATO beosztásba kerülő törzstisztek, illetve a vezérkari tanfolyam hallgatóinak felkészítésére is. A jegyzet alkalmas arra is, hogy a biztonságpolitikával és védelempolitikával foglalkozó polgári vezetők, valamint a védelemgazdaságban, a védelemtervezésben és a védelmi közigazgatásban működő, magas szintű vezető köztisztviselők megfelelő ismereteket szerezzenek a hadviselés e területéről.

A jegyzet igen sok új fogalmat tartalmaz, melyek elsajátítása a tananyag megértéséhez elengedhetetlen. Bizonyos elméletek, elvek, hipotézisek ilyen csoportosításban először kerültek feldolgozásra és bemutatásra. amelyek kellő mértékben megalapozzák az információs műveltek elméleti alapjait. Az angol terminológia és a rövidítések szándékos és folyamatos alkalmazása fontos szerepet játszik abban, hogy az olvasó észrevétlenül megtanulja azokat, az angol nyelvű szakirodalmat helyesen értetemezze, és további tanulmányai, munkája során eredményesen használhassa.

 

Haig – Várhegyi

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Elméleti művek