A háborúkat a legrégibb időktől napjainkig a támadás és a védelem – módszereik és eszközeik – egy pillanatra sem szünetelő vetélkedése jellemzi. Az „elfoglalni” és a „megvédeni” mint a fegyveres küzdelem alapvető tendenciái a „várfal és az ágyúgolyó” immár időtlen küzdelme során a hadmérnöki művészet egyik igen jelentős ágának, az erődítésnek létrejöttét eredményezték. Táborok, szekérvárak és gyepűk, majd a városokat, politikai és gazdasági központokat védő várak, határ menti erődök, várövek jelzik az erődítmények és a megvívásukra irányuló harc egyetlen pillanatra sem szünetelő alakulását, változását.

Hogy áll a kérdés napjainkban? Vajon ellenállhatnak-e a rakéta-atomfegyverek mindent elsöprő hatásának a legszilárdabb erődök is? Van-e jelentősége a betonnak és a páncélnak a korszerű haditechnika romboló eszközeivel szemben?

Aki csak kis mértékben is tájékozott a világszerte szünet nélkül folyó fegyverkezésről – ha úgy tetszik, háborús előkészületekről –, tudja, hogy határ menti erődsávokat napjainkban is építenek. Tehát a felvetett kérdésekre a ma katonai szakembereinek jelentős része igennel válaszol.

Ha pedig így van, azonnal igen sok kérdés merül fel. Milyen az erődök feltartóztató hatása atomcsapások esetén? Mi lehet az erődrendszer leküzdésének leghatásosabb módja? Arctámadással áttörni az erődsávot, vagy megkerülve hátból elfoglalni azt? Atomfegyverekkel vagy nélkülük?

Csak néhány lényeges kérdés, amelyre könyvünk olvasói napjaink hadművészetének megfelelő választ kapnak.