A magyar nyelven most először közreadott értekezés 1759-ben jelent meg Hágában – francia nyelven. Szerzője, „nemes Jeney kapitány úr” tapasztalt katona, aki a 18. századi kisháborús hadviselés legfontosabb mesterfogásait foglalja írásba kortársai okulására. Munkájának korabeli jelentőségét német, angol fordítások, szakmai hivatkozások jelzik. Zachar József kutatásai nyomán kétségtelen, hogy eddig ismeretlen hungaricáról van szó, amelynek szerzője a kitűnő mérnöki és térképészeti ismeretekkel rendelkező Jeney Lajos Mihály, pályája csúcsán császári-királyi vezérőrnagy.

Ez az erdélyi származású, majd a század háborúiban idegen hadakban, Európa csaknem valamennyi hadszínterét megjárt katona-író jellegzetes 18. századi magyar sorsot képvisel: a hányattatásokat és a konszolidáció évtizedeit egyaránt példázza élete. Hivatásos katona, de a kor szelleme, a felvilágosodás eszméi sem hagyják érintetlenül, s ez emeli igazán európai léptékűvé írói teljesítményét, ez határozza meg helyét a hadelmélet Zrínyi utáni hiátusában.