Elméleti művek – könyvek

Katonaszociológia (fülszöveg)

 

1971-ben jelentette meg a kiadó az első magyar nyelvű marxista katona-szociológiai tanulmánykötetet, amely ízelítőt adott közel két évtized, többségében konkrét kutatásokon nyugvó publikációiból. Jelen kötet szerves folytatása a korábbi válogatásnak, s arról kíván fő vonásaiban számot adni, ami azóta történt e szakszociológián belül.

Az elmúlt évtizedben a Varsói Szerződés tagállamainak hadseregeiben végbement a katonaszociológiai kutatások intézményesülése. A kutatások tematikája minden baráti ország hadseregében számottevően szélesedett és gazdagodott, egyre átfogóbbá és teljesebbé vált. A hetvenes éveket jellemzi továbbá, hogy e marxista szakszociológia érettebben és eredményesebben birkózott meg szaktudománya keretében azokkal az elméleti és kutatási feladatokkal, amelyek elé a társadalmi élet, a hadügy és a nemzetközi politikai viszonyok fejleményei állították.

Az egyes országok katonaszociológusai számos vizsgálatot szenteltek a katonai szervezet állapotának és változásmechanizmusának pontos feltérképezésére. Külön figyelmet fordítottak a katonai kiscsoportok sokoldalú megismerésére és a katonai szervezet működésében betöltött szerepük tisztázására. Gondos és részletes vizsgálatokat folytattak a személyi állomány osztály- és rétegösszetételének pontos megállapítására. Középponti kutatási téma maradt az egyes állománycsoportok politikai magatartásának, tudatának és közhangulatának vizsgálata.

Erőteljes lendületet vettek a különböző állománycsoportok életmódjával és szolgálaton kívüli tevékenységével foglalkozó kutatások. Tovább folytatódott az idegen hadseregek szociológiai vizsgálata, a nyugati katonaszociológiai irodalom kritikai feldolgozása.

E válogatás szerkesztésekor mindezt figyelembe vettük, s a baráti szocialista országok katonaszociológiai irodalmából igyekeztünk egy olyan összeállítást készíteni, amely az érdeklődő olvasót tájékoztatja az elmúlt évtizedben lezajlott eseményekről, változásokról, eredményekről.

A kötetet egy katonaszociológiai bibliográfia zárja, amely a magyar, és a magyar nyelven megjelent külföldi szerzők munkáiból ad áttekintést.

 

Katonaszociológia

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Elméleti művek