Elméleti művek – könyvek

Képtelen háború (ajánló)

 

A Korridor kutatócsoportban évekig foglalkoztunk a globális civilizációs folyamat, majd pedig a birodalom kérdéseivel, s nem hunyhattuk be szemünket: a civilizációk és azzal szoros összefüggésben a birodalmak felemelkedése és bukása háborúk története is. Így kerültünk szembe (szerencsénkre csak így) a háborúval. Az a körülmény azonban, hogy 2001 szeptemberétől az amerikai elnök háborúban állónak tekintette országát a globális terrorizmussal, s hogy 2003 márciusában tényleges háborút indított Irak ellen – csak részben indokolta, inkább nehezítette munkánkat. Nehéz volt ebből kilátni, távlatot nyerni – de már benne voltunk.

Eredendő problémánk három, egymással is ütköző nézet. Van, aki úgy tartja, hogy a civilizációs folyamat a belső gátlások kialakításával a barbár erőszak megfékezése, ami békésebb együttélést jelent. Mások úgy látják, hogy bármiféle civilizáció terjesztése mindig erőszakkal történik és háborúval terhes. De ha nem is terjesztik – így a harmadik nézet –, akkor is terjed, s a meglévő civilizációs különbségek már önmagukban is háborúra okot adó törésvonalak. Mind a három álláspontnak van irodalma, vannak követői, s mind a három politikaformáló jelentőségű – mert hát plurálisan létezünk. Nos, miből következik valójában a háború? Mi egyáltalán az, hogy háború?

 

Képtelen háború

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Elméleti művek