2003-ban kezdtem el foglalkozni — levéltár szakos szakdolgozatom témájaként — a nevezetes 1702. évi várrombolási rendelettel, mint történeti forrással. Részleteiben megvizsgáltam a keletkezés körülményeit, tartalmát és megvalósulását, amelyből kitűnt az a magyar történetírásban elterjedt és a köztudatban is messzemenőkig rögzült téves kép, miszerint a Habsburg-uralkodók (nevezetesen I. Lipót és utódai) pusztán magyarellenességből számolták fel a közel másfél évszázadon át a Magyar Királyság védelmi rendszerét alkotó katonai objektumok és végvárak egy részét. Az 1702. év eseményeinek vizsgálata során nyilvánvalóvá vált, hogy a XVIII. század eleji várrombolás egy több esztendeje, sőt évtizede elindult folyamat csúcspontja volt, amelynek előzményei ugyancsak tisztázandók. A Habsburg Monarchia hadügyének és ezzel összefüggésben a pénzügyek átszervezése gyakorlatilag a harmincéves háború (1618–1648) vége óta kisebb-nagyobb intenzitással zajlott. Erre az eseménysorra a magyar történetírás mindeddig kevés figyelmet fordított. Az Oszmán Birodalom elleni nagy, nemzetközi összefogást kiváltó háború (1683–1699), valamint a Franciaország ellen az itáliai és Rajna-menti hadszíntéren zajlott pfalzi örökösödési (más néven: kilencéves) háború (1689–1697) hadi és pénzügyi téren is határkőnek bizonyult, hiszen a hadi események idején kellett olyan reformok végrehajtására kísérletet tenni, amelyek akár hosszú távon is sikeresnek bizonyul(hat)tak. A bécsi hadvezetés egységes koncepció kialakítására törekedett, amelynek legfontosabb elemei a külső ellenség elleni védelem folyamatos biztosítása, az általuk több esetben kimutathatóan belső ellenségként kezelt „rebellis” magyarok megfékezése, és ezzel párhuzamosan a Magyar Királyság területén fekvő, egykori frontvonal területének pacifikálása voltak. Mindezt olyan körülmények között kellett végiggondolni és végrehajtani, mint az 1690-es évek elején állandósult kétfrontos (Duna és Rajna vidéki) háború és a felhasználható pénzösszegek vészes apadása. Nem is beszélve a háborús sikereknek köszönhetően fokozatosan növekvő területű nagyhatalom megreformálásának igényéről és az ezzel szemben mutatkozó folyamatos ellenállásról.

A hosszú kutatómunka első lépéseiben tehát a várak lerombolására vonatkozó adatokat gyűjtöttem össze. Majd kiterjesztettem a vizsgálatot más katonai objektumok (pl. hadszertárak, városfalak, sáncok) felszámolásának, azután a megmaradt magyar és német várőrségek, illetve a formálódó császári-királyi állandó hadsereg finanszírozásának, élelmezésének, a társadalom demilitarizálásának, a végvidéki főkapitányságok átszervezésének és az új határvédelmi rendszer kialakításának kérdéseire. A kutatás, illetve a forrásfeltárás során a felvetett szempontok időről időre összekapcsolódtak, láttatva ezzel a hadügyi téren lezajlott változások egyes lépéseit. Mindvégig törekedtem arra, hogy ne egy előre kialakított koncepciót akarjak a források segítségével bizonyítani, célom minél több forrás megismerése, a keletkezés körülményeinek feltárása volt, illetve próbáltam a „keletkeztetők” személyének ismeretében a folyamat egyes elemeit egymás mellé tenni, majd azokat minél objektívabban értékelni.

Az Oszmán Birodalom elleni harc alapvetően határozta meg Európa délkeleti felének történelmét a XIV–XIX. században. A Magyar Királyság az 1300-as évek második felében szembesült először az ázsiai hódítókkal, és egészen az 1800-as évek közepéig létező veszélyként tekintett rá. A több száz év alatt a két állam közötti határ rendszeresen módosult az aktuális hadi helyzetnek megfelelően. A folyamatnak sok-sok állomása van, de legnagyobb változásnak mégis a kora újkori magyarországi török hódoltságot tekinthetjük. Egyrészt, hogy a XVI. században az Oszmán Birodalom elfoglalta a Magyar Királyság középső területeit, másrészt, hogy a XVII. század végén sikerült a hódítókat nagyjából a Száva, Duna, Tisza, Maros folyók vonala mögé visszaszorítani. Munkám az utóbbi, tehát a XVII. század végi nagy változásokat veszi sorra, mikor is felszámolták az addig létező törökellenes határvédelmi rendszert és az ország új déli határain megszervezték az új kívánalmaknak megfelelő Határőrvidéket.

Mivel lehetőségem volt mind bécsi, mind budapesti, valamint egy-egy megyei levéltár anyagában is kutatni, ezért megismerhettem a bécsi központi kormányszervek akaratát a hadügy és pénzügy XVII. század végi átszervezésének kérdésében, a magyarországi központi hivatalok végrehajtó szerepét, a rendi tisztségviselők reakcióit és törekvéseiket a változások hatásainak tompítására, illetve a középfokú közigazgatási szerveknek ebben a folyamatban kifejtett munkáját és érdekérvényesítési lehetőségeit. Több aspektusból is komplex vizsgálatra törekedtem tehát. Legfőbb célom az volt, hogy a közel 150 éven keresztül frontvonalon fekvő magyarországi területek, különösen 1683 után bekövetkező hadügyi, gazdasági, társadalmi változásait intézménytörténeti szempontból tárjam fel, és bemutassam azt a folyamatot, amely végül a döntő változásokat hozó 1712–1715. évi országgyűlés katonai vonatkozású rendelkezéseihez vezettek. A Magyar Királyság törökellenes határvédelmi rendszerének felszámolása és átszervezése a XVII–XVIII. század fordulóján című 2011 decemberében megvédett PhD disszertációmba bedolgoztam az értekezés bírálóinak, a kötet szerkesztőjének és lektorának észrevételeit, továbbá kiegészítettem néhány szakirodalmi hivatkozással.