A horvát, magyar, német, osztrák, román, szlovák és szlovén történetírás, művészettörténet és régészeti kutatás immáron közel egy évszázada szinte folyamatosan használja azokat a bécsi, karlsruhei és drezdai vaskos atlaszokat (másként albumokat, összesen öt kötetet), amelyek nagy számban tartalmazzák egykori magyar- és horvátországi várak alaprajzait vagy oldalnézeti ábrázolásait. De a kötetek megkülönböztetett figyelmet érdemelnek az említett országok térképtörténete szempontjából is. A várábrázolások mellett ugyanis a díszesebb bécsi (Cod. 8609.) és a karlsruhei példány öt részlettérképben mutatja be a 16. század második felére újonnan kiépített törökellenes határvédelem sok száz kilométer hosszú rendszerét: nevezetesen az Adriai-tengertől északkelet felé haladva
1) a horvát és a szlavón végvidéki főkapitányságot [Tábla II., III.],
2) a Mura és a Duna között fekvő kanizsai és győri generalátust [IV., V.],
3) a komáromi erődítmény hátországát jelentő Csallóközt [VI., VII., XV.],
4) a Garam mentén fekvő alsó-magyarországi bányavárosokat oltalmazó ún. bányavidéki végeket [Tábla VIII., IX.] és
5) a felső-magyarországi főkapitányságot [X., XI.].

Az egyik drezdai kötet értékét viszont elsősorban az növeli, hogy egyedül benne található meg az a szintén kéziratos Magyarország-mappa [I.], amelyet címe („VNGARIAE LOLA PRECIPVA DESCRIPTA PER NICOLAV[M] ANGIELV[M] ITALV[M]”) alapján Nicolo (Nicoló/Niccoló) Angielinihez köthetünk, és amely legkorábbi kéziratos Magyarország-térképeink egyik legkiemelkedőbb darabja. Bár keletkezését első publikálója, Hans Brichzin 1566. augusztus 17. előttre tette, az újabb történeti–hadtörténeti kutatásokra építő térképészeti vizsgálat szerint „Angielini Magyarország-térképe nem 1566-ban, hanem egy évtizeddel később, az 1570-es években keletkezett.” A karlsruhei példány ugyancsak szignált Felső-Magyarország térképe [XI.] („Superior Vngaria – Nicolo Angielini”) alapján pedig gyakran a teljes atlaszok anyagát Nicolo Angielinihez kötik. Egy szintén friss, gondos művészettörténeti vizsgálat ellenben úgy vélekedik, hogy „a kódexcsoportban található rajzegyüttes kompiláció, amelyet Angielini – ha valóban ő volt – saját és más szerzők lapjairól másolt egybe”. Jelen kismonográfiában magunk elsősorban az említett kódexekben fennmaradt végvidéktérképek keletkezéstörténetének feltárásával szeretnénk ezen új eredményeket főként bécsi levéltári kutatások alapján tovább pontosítani, hiszen e térképekkel – Nicolo Angielini országmappájával ellentétben – a térképészet-történet ez ideig érthetetlen módon alig-alig foglalkozott. E vizsgálatra mindenképpen nagy szükség van, hiszen az Angielini-térképek szerzőivel és keletkezésük körülményeivel kapcsolatban több alapvető probléma vár tisztázásra.