A Magyar Honvédség átalakulási folyamatában központi szerepet tölt be a vezetés. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a vezetők problémaérzékenysége, konfliktusokhoz való viszonya, a változások iránti elkötelezettsége olyan tényező, amely dinamizáló hatásainál fogva meghatározza utunkat a fejlett országok közösségébe, és beilleszti a Magyar Honvédséget a NATO szervezetébe. A vezetőkkel szemben olyan kihívások fogalmazódnak meg, amelyek egy régen várt lehetőség megragadásához kötődnek. Napjainkban dől el véglegesen, hogy hasznos tagjaivá válunk-e a centrum, a fejlett országok közösségének, vagy véglegesen megmaradunk egy köztes állapotban, a centrum és a periféria között. Az esély ma kettős, ha arra nem gondolunk, hogy az egyhelyben maradás a mai fejlődési trendek mellett lemaradást és végleges visszacsúszást is eredményezhet. A megoldandó feladatok között leginkább a szemléletváltás okoz nehézséget. A polgári demokráciák egyén- és személyiség-centrikus vezetés felfogásának megteremtése a szervezeti kultúra váltása olyan kihívás, amely során elsősorban önmagunkat kell legyőznünk, mert tapasztalataink, munkamódszereink, ismereteink egy korábbi problémamegoldás rendszeréhez kötnek minket, és az emberi magatartás kemény korlátot állíthat az átalakulás elé. Az ismeretek, a tudás, a személyes felkészültség alapozó funkciókat tölt be a vezetői képességek és készségek fejlesztésében.

A tankönyv évtizedes oktató és kutatómunka tapasztalataira épülve módszeres alapossággal, segíti a szemléletváltást. Elfogultságtól mentesen, mérésekre építve mutatja be azt a kiindulási helyzetet, amelyben vagyunk, és azt is, ahová el kell jutnunk. Az olvasóban egyértelművé válik, hogy a katonai szervezetek olyan sajátosságokkal rendelkeznek, amelyek befolyásolják vezetési és probléma-megoldási rendszereiket is. A harc vezetése, a felkészítés rendszere semmi máshoz nem hasonlítható tartalmat és problémát jelent a vezetők számára is. Egyértelművé válik az is, hogy sok területen eredményes és nemzetközi méretekben is elfogadott munkát végeztünk, hogy a harc, a hadművelet vezetéséhez kötődő ismereteink kis korrekcióval tovább vihetők a jövőbe is, és az itt felhalmozódott tapasztalatok hasznosak az új szövetségi rendszerben is. Ezzel együtt bemutatja azokat a területeket is, amelyek fejlesztésre szorulnak, mindenekelőtt a szervezeti és az egyéni magatartás területén. Itt elengedhetetlen a vezetői szerepkészletek átrendezése, a parancsnoki munka és a személyes vezetés között. A szervezet egészében megoldandó feladat a kvantitatív problémamegoldás feltételeinek kialakítása, az ehhez kapcsolódó információs rendszerek szervezése. A szervezet csúcsain a stratégiai vezetés, a jövőorientáltság, az előrelátás intellektuális és módszertani feltételeinek a megteremtése, összességében: a vezetői munka professzionalizálása mindenekelőtt egy együttműködésre, a beosztottak önállóságának biztosítására irányuló vezetési stílus megvalósításával.

A tankönyv szerkezete és tartalmi-módszertani felépítése több szempontból figyelemre méltó. A legfontosabb, hogy szemléletmódjában a NATO vezetésfelfogása jelenik meg. A katonai vezetés kontingencia szemléletű értelmezése lehetőséget teremt arra, hogy abban érdemben megjelenjenek a vezetési szituáció összetevői a mindenkori aktualitásoknak megfelelően.

A szerző elkötelezett híve a katonai szervezet-specifikus közelítésmódnak, amelyben érdemben kezelendők a problémamegoldás folyamat, rendszer és kvantitatív elemei mellett a szociálpszichológiai tényezők is. Ezzel kialakítja a hatékony vezetés szituációs rendszerét is. Olyan ismereteket közvetít, amelyek közvetlenül kapcsolhatók az összhaderőnemi, a vezetési, valamint a haderőnemi doktrínák operatív felfogásához és ezáltal a katonai vezetéselmélet részévé válnak. Ebben a folyamatban keresi azokat az összetevőket is, amelyek kapcsolatot teremtenek a polgári vezetéselméletek felé. Ugyanakkor elhatárolódik azoktól a felfogásoktól, amelyek a katonai vezetés specifikáinak a megsértését jelentenék, vagy egy olyan adaptációt, amely gyengíthetné ezek érvényesítését. Az egyes témák hármas megközelítése is ezt a felfogást tükrözi vissza.

A témák kifejtése, mint tananyag közvetlenül kapcsolható a doktrínák normatív rendszeréhez, és segíti azok egyéni értelmezését.

A kutatási összefoglalókból kiemelt részek tudományos módszerességgel írják le helyzetünket, azt a világot, amelyben élünk, és a gondolkodók számára azt is jelzik, hogy mi a teendő a megújuláshoz.

A szemelvények a vezetéselmélet klasszikusainak releváns munkásságából mutatnak be részleteket, és azt is bizonyítják, hogy a fejlett országokban a vezetéselméletekkel együtt fejlődött a katonai vezetés elmélete, és a gyakorlati vezetéshez elengedhetetlen ezek ismerete. A szemelvénygyűjtemény azt is mutatja, hogy az egyéni önképzésnek milyen lehetőségei vannak.

Szeretném kiemelni az első tárgykör kutatási jelentéseiből a magyar katonai vezetéselmélet vázlatát és tervezetét, amely széles irodalmi bázisra építve a megújulási folyamat egészét átfogó ismereteket foglalja össze. Ezzel megtette a legnehezebb, az első lépést a magyar katonai vezetéselmélet kialakításához, és lehetőséget teremt arra, hogy mások érdemben dolgozhassanak ennek megteremtésén.

A szervezeti célok és problémamegoldás elemzése eredményesen ötvözi a normatív elemeket – hitet téve a racionális megközelítés mellett – és az emberi észlelés, érzékelés egyediségét, külön kihangsúlyozva a kiképzés fontosságát a rutin és az egyedi megoldások keresésében.

A vezetési folyamat-funkciók rész közvetlenül épül a harcvezetés problémamegoldó rendszerére.

A tantárgy igazi újdonságát, a szervezeti magatartás fejezetben találhatjuk. Ez az a terület, amely a közeljövőben stratégiai megújulásra vár.

Végezetül ajánlom a jegyzetet minden hivatásos katonának, aki tagja lesz a jövő honvédségének. Ajánlom a tudományos felkészülésben lévőknek és minden érdeklődőnek, aki fogékony az újdonságokra.

Mráz István vezérőrnagy
Vezetési főcsoportfőnök