Elméleti művek – könyvek

PROCHNOV : Utmutató a hadsebészetben (előszó)

 

Még boldogult Kovács József tanár szólított föl arra, hogy hadsebészeti útmutatót szerkeszszek. Ennek a fölszólításnak eredménye a jelen könyv.

Igaz ugyan, hogy hadsebészeti munka megirására hivatottabbnak tarlom azt, ki hadjáratban való tényleges részvételével szerzett gazdag tapasztalatokra hivatkozhatik s nem kénytelen mások tapasztalataira, adataira támaszkodni. De egyfelől a hadsebészet lényegében sebészet, másfelől csak útmutatóról volt szó, s így annál örömestebb vállalkoztam szerkesztésére, mert tudtommal magyar nyelven ily munka még nem jelent meg.

Külföldön számos hadsebészeti munka forog közkézen; nem tartottam azonban czélszerűnek egyet azok közül egyszerűen lefordítani, mert a mi viszonyainkhoz alkalmazkodó oly útmutatót akartam nyújtani, mely rövidsége mellett a tárgyat lehetőleg felölelje.

Ehhez mértem a könyv beosztását is. Az első rész a háborúban előforduló sérülésekről, a második a tábori egészségügyi szolgálatról szól, a harmadik rövid hadsebészeti műtéttan, melyet az első résztől, hova tulajdonkép tartoznék, azért választottam el, hogy honvédorvosaink az ismétlő tanfolyam alkalmával, műtéti gyakorlatoknál alkalmas segédkönyvül használhassák.

A munkához mellékelt ábrákat legnagyobbrészt BERGMANN-ROCHS, DELORME, FISCHER, SEYDEL műveiből, a táblákat BIRCHER munkájának atlaszából vettem. A munka végén levő irodalmi jegyzék azokat a munkákat sorolja fel, melyeket fölhasználtam.

Kötelességem e helyütt CSÁP MIKLÓS dr., m. kir. honvéd törzsorvos úrnak köszönetemet nyilvánítani, ki a szorosan vett katonai rész kidolgozásában tanácsával és segítségével támogatott.

Boldogult Kovács József tanár a munka első íveit látta, de megjelenését, fájdalom, nem érhette meg. A hála és kötelesség sugallatát követem, ha a könyvet, mely az ő buzdításának köszöni megjelenését, emlékének szentelem.

Budapesten, 1898. január havában.

Prochnov József dr.

 

Prochnov

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Elméleti művek