Az előrevetett osztagok létrehozásának gondolata a nagy honvédő háború előtt vetődött fel. Az akkori szabályzatokban már szó esett olyan különlegesen összeállított előrevetett osztagokról, amelyeknek állománya különféle fegyvernemek alegységeiből került ki. A Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg 1936-os Ideiglenes Harcszabályzata szerint az előrevetett osztagokat annak érdekében kellett alkalmazni, hogy megelőzzék az ellenséget a kedvező terepszakaszok elfoglalásában. Tevékenységükkel a harcnak csak abban a szakaszában számoltak, amikor a szemben álló felek közeledtek egymáshoz, majd megütköztek, és kizárólag az ellenség védelmének harcászati mélységében. Voltaképp ekkor dolgozták ki az előrevetett osztagok megszervezésének és alkalmazásának elveit.

A nagy honvédő háború éveiben tovább fejlődött az előrevetett osztagok alkalmazásának elmélete és gyakorlata. A lövészhadosztály előrevetett osztaga általában egy lövészzászlóaljból, egy harckocsiszázadból, egy önjáró tüzérütegből, egy-két páncéltörő tüzérütegből, továbbá felderítőkből és műszakiakból állt. A lövészezredek és a harckocsidandárok előrevetett osztagai ennél gyengébbek voltak. Feladataikat vagy közvetlenül a főerők előtt, vagy azoktól elszakadva oldották meg.

Korszerű körülmények között – amikor számottevően gyorsult a csapatok támadásának üteme, tevékenységük pedig sokkal manőverezőbbé és lendületesebbé vált – alaposan megnőtt az előrevetett osztagok szerepe az összfegyvernemi harcban. Az atomfegyver és más korszerű hadviselési eszközök alkalmazása támadásban rövid idő alatt óriási veszteségeket okozhat a védő ellenségnek, és kedvező feltételeket teremthet védelme gyors áttöréséhez. Ilyen körülmények között a támadó csapatok sikeres tevékenysége jelentős mértékben attól függ, képesek-e idejében kihasználni az ellenségre mért atom- és tűzcsapások következményeit. Ebben fontos szerep hárul az előrevetett osztagokra.

Az előrevetett osztagok megszervezésének és tevékenységének fő elveit és tételeit a szárazföldi csapatok harcszabályzatai rögzítik, amelyek általánosították a harci tapasztalatokat, valamint a háború utáni harcászati gyakorlatok tanulságait. Nem tudták azonban részletesen megvilágítani azokat a problémákat, amelyeknek az ismerete elengedhetetlen a csapatok harckiképzésében és oktatásában. Mivel a katonai sajtó cikkeiben az előrevetett osztagok alkalmazásának rendszerint csak egyes részletkérdéseivel foglalkoztak, ezért e kötet szerzője – a szovjet hadművészet, valamint a fegyverzet és a harci technikai eszközök háború utáni fejlődését figyelembe véve – a következő fő feladatokat tűzte maga elé. Áttekinti az előrevetett osztagok szerepét a korszerű összfegyvernemi harcban, tevékenységük körülményeit, feladataikat és felkészítésük leghatékonyabb módszereit. Bemutatja az előrevetett osztagok célszerű szervezeti felépítését és együttműködésük megszervezését a főerőkkel, valamint a harcászati légideszantokkal. Vizsgálja tevékenységüket a korszerű pusztítóeszközökkel, a védelem harcászati és hadműveleti mélységében és különleges körülmények között végrehajtott támadás során, továbbá védelemben. Végül néhány javaslatot tesz arra, hogyan szervezzék meg a jövőben az előrevetett osztagok tevékenységét.

A nagy honvédő háború gazdag tapasztalatokkal szolgált az előrevetett osztagok alkalmazásával kapcsolatban. A szerző ezeket igen sokoldalúan és széleskörűen igyekszik felhasználni. E törekvését igazolja az egyik lenini tétel, miszerint: „a legfontosabb az, hogy ne feledkezzünk meg az alapvető történelmi összefüggésekről, s minden kérdést abból a szempontból vizsgáljunk, hogyan jött létre a szóban forgó jelenség a történelem folyamán, milyen főbb szakaszokon ment át fejlődése során, s ennek a fejlődésnek szempontjából vizsgáljuk meg, hogy mivé lett most.”

Nem lehet azonban csak a nagy honvédő háború tapasztalatainak tanulmányozására és általánosítására hagyatkozni. A csapatok technikai felszereltségének és szervezeti felépítésének változásai, az atomfegyver rendszeresítése, az utóbbi években megjelent és már az előzőeknél jóval hatékonyabb hagyományos fegyverek is megkövetelik az előrevetett osztagok alkalmazásának új módjait. Ezért a szerző könyvében a levéltári anyagokon kívül felhasználta a szárazföldi alegységek háború utáni harckiképzési tapasztalatait is.

A könyv írója jelentős teret szentel az előrevetett osztagok harcának az ellenség harcászati mélységében. A szerző sokat foglalkozik az előrevetett osztagok védelmében, a biztosítási övben folytatott harctevékenységével.

A korszerű összfegyvernemi harcban felettébb változatos és sok vonatkozásban sajátos az előrevetett osztagok alkalmazása. Ezért kell az állományukba tartozó alegységeket különlegesen felkészíteni. A szerző reméli, hogy munkája hasznára lesz az alegységparancsnokoknak, valamint a felsőfokú katonai tanintézetek hallgatóinak.