Elméleti művek – könyvek

SZABÓ : Honvédelem (előszó)

 

Nemes eszmékért lelkesedni tudó, értök dolgozni is akaró bajtársaimnak ajánlom ezt a kis dolgozatomat.

Az előadásoknak tervezetét jól megfontoltam, az egyes előadásoknak elkészítésére azonban — rendkívül nagy szolgálati és egyéb elfoglaltságom miatt — alig volt időm; az egyiknek megtartása után gondolhattam csak a másiknak előkészítésére. Éppen ezért utólag nagy kedvet éreztem a dolgozatnak tökéletesbítésére, de ellenálltam a kísértésnek és — a történeti hűség kedvéért — teljesen változatlanúl úgy közlöm az előadásokat, amint őket valóban megtartottam.

Hallgatóim számának az első előadástól az utolsóig, állandóan való növekedése, szinte meglepő mértékben megnyilvánult érdeklődésük és kitüntető elismerésük teljesen meggyőzött arról, hogy vállalkozásom nem volt sem céltalan, sem sikertelen.

A nagy közönségnek a honvédelem ügye, a fegyveres erő nemes hivatása, szervezete, békében és háborúban kifejtett sokoldalú, verejtékes, mindenkire nézve nagyon hasznos munkássága felől való tájékoztatására, a katonáknak és a katonai életpályának megszerettetésére sehol sem lenne olyan nagy szükség és mégis sehol sem tettek eddig ebben az irányban oly keveset, mint nálunk.

Már sok év óta kedvelt foglalkozásom az ilyen irányú munkásság; céltudatosan és tervszerűen, nagy kedvvel és kitartással, a sikerben bízva, szolgálatban és szolgálaton kívül, szóval, írással és tettel izgatok és dolgozom a szépnek, nemesnek és hasznosnak érzett eszme érdekében.

Ennek a szerény dolgozatomnak közlésével is izgatni kívánok. Az eszmét megértő s érte lelkesedni tudó bajtársaimat szeretném arra buzdítani, hogy — a művelt magyar katonák eddigi nagy mulasztásának jóvátétele céljából — szintén munkához lássanak. Igyekezzenek ismerőseik körében a helyes nézeteket és ismereteket elterjeszteni s ezzel maguk és hivatásuk számára is elismerést, tiszteletet és rokonszenvet vívni ki.

Ha előadásaimnak elolvasása után csak néhány bajtársam is kedvet kap az ilyen munkásságra, célomat elértem s fáradságomért megtaláltam a legszebb jutalmat.

 

Szabó

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Elméleti művek