Fegyverek, egyenruhák – könyvek

BALÁZS – PONGÓ : Pisztolyok, revolverek (fülszöveg)

 

A fegyver az ember legősibb eszközeinek egyike. Kezdetben a létfenntartás, a vadállatok támadása elleni védekezés és a táplálékszerzés eszköze. Amikor a háború megjelenik az emberiség történetében, a vadászszerszámok harceszközökké válnak.

Az ugrásszerű fejlődést a lőpor megismerése jelzi. Létrejönnek és egyre gyorsuló ütemben fejlődnek a tűzfegyverek, s a fejlesztés elsősorban arra irányul, hogy az ellenséget minél nagyobb távolságon tegyék harcképtelenné. A tűzfegyverek fejlődése a harcok megvívásának módját – a harcászatot – állandóan módosítja, és ennek során olyan igény is jelentkezik, hogy a katonákat ne csak távolra ható, hanem a közelharc megvívására alkalmas, kézi tűzfegyverekkel is felszereljék. Ekkor – közel fél évezreddel ezelőtt – szerkesztik meg a fegyverművesek a napjainkban is használatos kézi tűzfegyvereket – a pisztolyokat és a revolvereket.

A könyv, amelynek mondanivalója a Hadtörténeti Múzeum kiállítási anyagára épül, első részében a régebbi elöltöltő pisztolyok fejlődésének főbb állomásait mutatja be, a második rész a hátultöltő forgópisztolyok (revolverek), majd az öntöltő, ismétlőpisztolyok fejlődésének fő szakaszait, ezen fegyverek fajtáit, alkalmazásuk módját tárja az olvasó elé – kiemelve a hazai vonatkozásokat.

 

Balázs – Pongó

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Fegyverek, egyenruhák