Előszó helyett

Ez a kötet, amelyet az Olvasó a kezében tart, több mint 30 éven át folytatott kutató- és gyűjtőmunka eredménye. Mondhatni, összefoglalja azt, ami fennmaradt, és ez elég kevés. Most aktív pályafutásom lezárulván, talán van még annyi időm, hogy az utókor számára összefoglaljam azt a néhány témát, amelyek tudományos munkásságom nagy részét lefedik. Ebből az egyik téma a magyar páncélosok és harcjárművek fejlesztése és gyártása. Már 2006-ban a sorozatot gondozó PETIT REAL Könyvkiadó közreadta a Magyar Királyi Honvédség külföldi gyártású páncélos harcjárművei 1920–1945 című közös könyvünket. Ez viszonylag teljes anyag, új adat azóta sem került elő ebben a témában. Most a magyar gyártású eszközök kerülnek sorra, mivel több adat nem remélhető. Túl sok iratot és tervrajzot tudatosan megsemmisítettek, de nem a háború végén, hanem az 1960–1970-es években. Ezért számos részlet végleg elveszett. Az érintett nagyüzemek – a WM Rt., a Ganz Rt., a MÁVAG, az MWG Rt., a DIMÁVAG, a Danuvia Rt. – elkapkodott privatizációja idején, 1990 és 1995 között, ami még megvolt, akkor veszett el. Régen nincs az érintett vállalatoknak 50, 75, 100 éves jubileuma, nem készültek jubileumi évkönyvek, amelyek megőrizhették volna az adatokat. Sajnos későn próbáltak anyagokat keresni, amikor már nem voltak túlélők. Szinte semmit sem tudunk a konstrukciós irodákról és mérnökeikről a Ganzban, a MÁVAG-ban és az MWG-ben. A HTI tervezési tevékenységéről is csak töredékeket imerünk. Mivel kutatótársaim egymás után távoztak az élők világából, nincs miért tovább várni. Itt meg kell emlékeznem a fiatalon elhunyt Bajtos István okleveles gépészmérnökről, aki magyarként csehszlovák állampolgár volt, Kassán élt, ott is hunyt el. A könyv rajzai jórészt az ő munkái, amelyeket sok évvel ezelőtt juttatott el Magyarországra, remélve, hogy egyszer megjelenhetnek. Előző könyvünk elkészítése után hunyt el Éder Miklós m. kir. honvéd páncélos főhadnagy, rehabilitálása után nyugállományú honvéd ezredes. Mivel kiképző- és oktatótiszt volt a háború alatt, igen sok alakulatnál járt, az összes járművet ismerte, amivel a honvédség rendelkezett. Állandó meghurcolása közben is gyűjtögette az anyagokat egy jobb jövő reményében. Az előző kötet mellékleteit is ő állította össze. Most már a halála után fennmaradt iratait a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárában helyeztük el, az ezekből összegyűjthető anyag képezi a jelen könyv mellékletét. Mindkét szakember a szerzők személyes ismerőse volt. Emlékük fennmarad a magyar hadiipar történetében.

Köszönetemet fejezem ki néhai dr. Borus Józsefnek, a történelemtudomány kandidátusának, Stemlerné dr. Balogh Ilonának, az MNMTF és Kreutzer Andreának, a HIM munkatársainak kutatásaim támogatásáért, valamint Vajda Róbertnének a kéziratok gondozásáért.

Közös munkánk anyagi támogatást nem kapott, ezt a kötetet is saját forrásaimból jelentettem meg. Értékelése az utókorra tartozik.

Sárhidai Gyula