BLAZSEK – SÁRHIDAI : Világtengerek farkasai (ajánló)
A tengeralattjáró ötletét már az 1570-es években papírra vetették, és később számos próbálkozás történt az új eszköz tökéletesítésére és háborús körülmények közötti hasznosíthatóságára. A tengeralattjárók első harci bevetésére 1776-ban került sor.
Az új eszköz gondolata és főleg alkalmazása a gőzhajó feltalálójának érdeklődését is felkeltette. Robert Fulton 1800-ban készítette el a Nautilus elnevezésű fa- és fémépítésű, ballaszttartályokkal ellátott kilenctonnás tengeralattjáróját. 1851-ben Wilhelm Bauer alkotta meg – sajnos már az első próbaútján szerencsétlenül járt – konstrukcióját. A legénység csodával határos módon menekült meg a süllyedő hajóról. Nem sokkal később került sor első sikeres alkalmazására harci körülmények között. Az amerikai polgárháborús időszak alatt épült tengeralattjárót Horace Hunley, a konföderáció kapitánya tervezte. A nyolcszemélyes, kézzel hajtott járművet az unió Housatonic nevű korvettje ellen vetették be sikerrel, azonban teljes legénysége odaveszett az akcióban.
A tengeralattjáró igazi reneszánszát a második világháború idején élte. Soha ennyi ország ilyen nagy számban nem tartott rendszerben különböző típusokat, sem korábban, sem később. Feladatköreik pedig korántsem voltak olyan magától értetődőek, mint a mai modern időkben. Noha a hadviselő felek közül főleg a német tengeralattjáró-haderőnemet már több szakirodalom is részletesen bemutatta, a többi ország által gyártott és harci körülmények között bevetett típusok valahogy mindig háttérbe szorultak.
A tengeralattjárókkal foglalkozó kötetünk részletesen foglalkozik mind a tengelyhatalmak, mind a szövetségesek különböző hadszíntereken alkalmazott tengeralattjáró-taktikáival, eszközeivel, fedélzeti fegyvereivel. E könyv a téma iránt érdeklődők számára igazi hiánypótló munka, amely bemutatja a második világháború hadviselő országainak valamennyi tengeralattjáró-típusát. A szerzők a 20. századi történelem és a haditechnika iránt érdeklődő minden olvasónak jó szívvel ajánlják ezt a korábban még nem publikált összeállítást.