A fegyverek története a legkorábbi időktől párhuzamosan haladt az emberiség általános technikai fejlődésével. Először egyszerű botokkal, kövekkel harcoltak az emberek egymás ellen – illetve vadásztak az állatokra –, majd a fémek elterjedésével változatosabbak lettek a fegyverek. A testet védő páncélok is megjelentek: bőrre, erős textilre varrt fémpikkelyekből vagy bronzlapokból alakították ki az első darabokat. A középkor lovagjai már vasemberek, mozgó erődök voltak, tetőtől talpig vasba öltöztek, s lovaikat is páncél borította. Az íj és a hidegfegyverek uralták a csatatereket a XIV. századig, de az ekkor feltűnő első, kezdetleges tűzifegyverek még inkább csak megriasztották, mint irtották az ellenséget. A sokféle hidegfegyver – kardok, buzogányok, lándzsafélék stb. – mellett a tűzifegyverek is sok formában készültek. Évszázadokon át tökéletesítették a fegyverművesek az elsütő szerkezetet, hogy gyorsabb és biztonságosabb legyen a tüzelés, és egy töltéssel több lövést is le lehessen adni. A nagy hatóerejű tűzifegyverek természetesen megváltoztatták a háború menetét is. A hidegfegyverek és a páncélok lassan elmaradtak a katonák felszereléséből.

A fegyver mindig is több volt, mint öldöklő szerszám. Viselése tükrözte tulajdonosának katonai rangját és társadalmi helyzetét. A lovaghoz hozzá tartozott a kard, a lándzsa, s még a XIX. század elejének nemessége is karddal felövezve jelent meg társadalmi eseményeken, ha az alkalom úgy kívánta. A díszfegyvereket, díszpáncélokat a férfiak ékszerként viselték, az óegyiptomi domborműves elefántcsont nyelű obszidiánkéstől a római aranyozott, ékkő berakásos díszsisakon és az arannyal, ezüsttel díszített középkori és reneszánsz díszpáncélokon át a drágakövekkel borított kardokig, tőrökig. A páncélokon még a korabeli ruhák és lábbelik divatja is visszatükröződött.

Észre kell vennünk az örökké változó formákban a fegyverművesek és a páncélverők technikai és művészi tudását és találékonyságát is, ahogy egyre célszerűbbé, szebbé, díszesebbé alakították a darabokat.

Könyvünk a kézifegyverek és a páncélok történetét mutatja be a görög és a római korban, a keresztes lovagok és a középkor emlékeit két fejezet írja le, a reneszánsz és a barokk időszak ismertetése után a tűzifegyverek fejlődését kíséri el a XIX. század végéig. Külön fejezet vázolja a keleti országok – Japán, Kína, India, Törökország – hadművészetét, és körképet ad az afrikai, indián, délkelet-ázsiai, óceániai és ausztrál törzsek fegyvereiről. Az utolsó fejezet a vadászathoz és egyéb sportokhoz használatos fegyvereket ismerteti.

Az igen gazdag angol, francia, amerikai és más múzeumokból válogatott pompás anyagról több mint 300 színes és fekete-fehér kép illusztrálja a történeti összefoglalást, és minden egyes képhez az adott tárgyról bő magyarázat tartozik.