Fegyverek, egyenruhák – könyvek

BURU : Víziaknák, torpedók [előszó]

 

A történelemben sok évszázadnak kellett eltelnie addig, amíg az emberiség a technika fejlődése és a felfedezések arányában birtokába vette a tengereket és az óceánokat. E közben először a kereskedelmi és halászflották születtek meg.

A végtelennek tűnő vízfelületek ősidőktől fogva a vetélkedés, a fegyveres küzdelem színterei is voltak, ami viszont a hadihajókat, a hadiflottákat hívta életre. A tengeri kereskedelem kiszélesedésével, továbbá a hosszú távú hajózásra alkalmas hajók megjelenésével a tengereken olyan célok tűntek fel, amelyeknek a megsemmisítése elengedhetetlenné vált azok számára, akik a tengerek feletti uralmat a maguk számára akarták biztosítani. Idők folyamán a kereskedelmi hajóutak ellenőrzésére erős flottákat, haditengerészeti támaszpontokat hoztak létre. A XIX. század derekától a tengerek és az óceánok feletti uralom a háború egyik alapvető tényezőjévé vált, és megnövekedett a tengeri ütközetek száma.

A hajózás és a haditechnikai eszközök fejlődése fej-fej mellett haladt. A katonai szakemberek még egy évszázaddal ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottak volna sok olyan harci eszközt, amelyekkel a háborús felek ma szárazon és vízen egymásra törhetnek. A korszerű hadviselés a technika minden vívmányát a szolgálatába állította. Ennek során hozták létre az ellenség hajóját közvetlen harcérintkezés nélkül is pusztítani képes víziaknákat, torpedókat.

A tengeri harcokra oly nagy hatást gyakoroló víziaknákkal, torpedókkal, vízibombákkal kapcsolatban joggal merülhet fel több kérdés. Milyen a szerkezeti felépítésük, elrendezésük, hogyan alkalmazzák, hogyan működnek, lehet-e védekezni ellenük? Eddig milyen típusokat kísérleteztek ki, hol tart ma a fejlesztésük, mit is „tudnak” ezek a fegyverek?

A továbbiakban ezekre – és még sok más izgalmas – kérdésre igyekszünk választ adni.

 

Buru

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Fegyverek, egyenruhák