Olvasmányainkban sorra feltűnnek a kék mentés, piros csákós lovaskatonák, akik bátorságukkal, hősies küzdelmükkel példaképekké váltak. Ők a huszárok, akiknek évszázadokon keresztül ívelő, töretlen népszerűségének oka mindaz az erkölcsi és hadviselési kiválóság, ami megkülönböztette őket más alakulatoktól. A huszár nemzeti jelképünk, valódi hungarikum, szorosan összekapcsolódik vele a bajtársiasság, az összetartozás, az önfeláldozás és a hazaszeretet fogalma.

Gyermekkoromban édesapám mesélte, hogy az első világháborúban dédapám alól olyan szerencsétlenül lőtték ki lovát, hogy az egyik lába alászorult és két napig tehetetlenül feküdt alatta, mire segítséget kapott. Maradandó sérüléseivel hazatérhetett, ahol a háború borzalmairól ugyan keveset mesélt, de ezt a két napot haláláig nem feledte. Huszár volt, lovastüzér, vagy trénnél szolgáló katona? Ezt már nem őrizte meg az emlékezet. Apámat hallgatva azonban már gyermekként érdeklődéssel fordultam a történelem iránt. Kitűnő történelemtanáraim még inkább fokozták tudásvágyamat, és hamarosan biztos lettem abban, hogy történelem szakon tanulok tovább. Az egyetemen modernkori hadtörténet specializációt tanultam. Több, mint húsz éves kutatómunkám során a hozzám legközelebb álló terület az első világháborús alakulatjelvények feltérképezése volt. A kutatásom egy része a huszárjelvények jelentéstartalmának megfejtésére irányult, és közben fokozatosan rajzolódott ki előttem egy olyan letűnt értékrend, amit még dédapáink, dédapáim is képviseltek.

A 2012-ben megjelent, majd 2015-ben ismételt kiadást megélt „Csak előre édes fiam...” című könyv, amelyet Szanyi Miklós szerzőtársammal készítettem, összefoglalta a magyar Szent Korona országaiból sorozott gyaloghadosztályok, ezredek és zászlóaljak jelvényeit. Ezúttal arra vállalkoztam, hogy bemutassam az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének a történelmi Magyarországról sorozott lovas csapattesteinek jelvényeit, így a könyvben a császári és királyi közös huszárezredek (1-16.), két ulánusezred (5. és 12.), a magyar királyi honvéd huszárezredek (1-10.) és a népfelkelő huszárezredek és osztályok jelvényei, valamint az ezeket összefogó dandárok, hadosztályok és hadtestek jelvényei találhatók. Végül nem feledkeztem meg a belőlük felállított néhány rohamcsapat és egészségügyi egység jelvényeinek ismertetéséről sem. Nem tartalmazza a könyv a fogatolt vonat (trén), a lovas tüzér és ellátó egységek jelvényeit, mivel ezek más fegyvernemek.

Ezek a jelvények érdekes információkat hordoznak, színkódokat tartalmaznak, utalnak történelmi, katonai személyekre, hadieseményekre vagy földrajzi helyekre. A sereg- és csapattestekhez sorolható jelvényeket az egység hadrendi számának sorrendjében, egymás után ismertetem.

Már a gyalogos jelvényekről szóló könyvben is kettős célt tűztünk ki, amit ezúttal is követek. Egyrészt a jelvényeket katalógusszerűen mutatom be, ami leginkább a magán- és közgyűjtemények rendszerezése szempontjából fontos. Másrészt a jelvényeken látható képvilágot, utalásokat is részletezem, így reményeim szerint olvasmányos módon tudok háttérinformációkkal szolgálni a történelemkedvelő Olvasónak.

Minden fejezet első néhány sorában az alakulatra vonatkozó általános információkat közlök, amelyek segítenek az egységek beazonosításában. Ilyen információk az ezred sorszáma és neve, az ezredtulajdonos neve, az alakulat felállításának éve, hadkiegészítési területe, állomáshelyének és osztályparancsnokságainak földrajzi elhelyezkedése, nemzetiségi összetétele és beosztása.

Minden jelvényről rövid leírást adok, amiben kitérek a jelvény két oldalán látható valamennyi motívumra, képre és feliratra. Ezt technikai ismertetés követi, a jelvények anyagának meghatározása. Amennyiben ismert, akkor a tervező és készítő/gyártó megnevezése következik, majd a méretének közlése, valamint a beszerzési ára – ha van róla információ – korona, fillér árban megadva.

A jelvények árainak meghatározásában segítségemre volt egy korabeli gyűjtő, dr. Fekete Ignácz fennmaradt levelezése, feljegyzései, jelvénykészítőktől kapott számolócédulái, számlái és az általa katalogizált több mint 2000 db-os jelvénygyűjteményének dokumentumai. A budapesti dr. Fekete Ignácz ügyvéd, 1916–1923 között gyűjtötte és vásárolta az első világháborús sapkajelvényeket, kiterjedt levelezést folytatva jelvénykészítőkkel, a bécsi császári éremkabinet jelvényosztályával (Kunsthistorische Sammlungen des A. H. Kaisershaus Münze und Medaillensammlung) és más gyűjtőkkel. Egy bécsi gyűjtővel folytatott rendszeres levelezéséből kiderül, hogyan segítették egymás gyűjtését, tájékoztatták egymást az újonnan megjelenő jelvényekről, és ha igény volt rá, akkor azokat megvásárolták és postázták egymásnak.

A HM HIM Hadtörténeti Múzeum anyagát áttanulmányozva, valamint több magyar és külföldi magángyűjteményben tájékozódva válogattam össze a bemutatásra kerülő jelvényeket és a hozzájuk kapcsolódó illusztrációkat. A kötet a jelvények fotóin kívül gazdagon illusztrált. Korabeli fényképeken, ezüst emléktárgyakon, tábori sapkákon és levelezőlapokon, valamint harci eszközökön keresztül elevenednek meg előttünk a jelvények használatával, viselésével kapcsolatos szokások, a jelvényeken látható motívumok további felhasználási területei.

Kutatásomat izgalmas időutazásnak tekintettem, amely során érdekes összefüggésekre és magyarázatokra bukkantam. Írásommal tisztelegni kívánok a háború bátor hősei előtt, akik nem mások voltak, mint nagyapáink, dédapáink és ükapáink.

Tisztelet Nekik az áldozatukért!

Hermann Attila