Amikor 1981. július 1-én mint pályakezdő történész-muzeológus beléptem a Jósa András Múzeumba, dr. Németh Péter megyei múzeumigazgató az első „feladatszabó” megbeszélésünkön azzal, az akkori kutatási viszonyok között (munkás-, parasztmozgalmak, cselédsors) igen szokatlan feladattal bízott meg, hogy kezdjem el feldolgozni a Szabolcs-Szatmár megyei egyenruhás testületek történetét a XVI-II. századtól napjainkig. Abban az évben kezdett formálódni egy új állandó történeti kiállítás, melynek címe: Szabolcs-Szatmár megye forradalmi-katonai hagyományai (1890–1957) volt. A hivatalos kánonnal szemben a tárlaton ott szerepelt a Nemzeti Hadsereg „darutollas” tiszti egyenruhája, a német SS páncélos fekete mundérja, s ezeket ellensúlyozták volna a vörös komiszár, a szovjet tiszt és a munkásőr ruhája. Ide kellett az egész megyéből korabeli tárgyakat, dokumentumokat gyűjteni, s így alakult meg a Jósa András Múzeum mára már országos hírű huszár- és egyéb militaria gyűjteménye. Ezt a kiállítást 1982. szeptember 29-én a Fegyveres Erők Napján Gőcze István ezredes, a nyíregyházi 15. gépkocsizó lövészhadosztály parancsnoka nyitotta meg, s e naptól kezdve tart a honvédség és a múzeum példamutatóan jó kapcsolata.

Azután jöttek az újabb témák, évfordulók, rendezvények. A nyíregyházi tűzoltók 100 éves évfordulója után, 1986-ban Ausztriában megtaláltuk és hazahoztuk a kincseiket rejtő ládát. Tanulmány született az 1809-es utolsó nemesi felkelés szabolcsi lovasezredéről, megjelent a nyírségi honvédek Aranykönyve a Szabolcs megyei települések 1848–1849 honvédeinek névsorával, a nyíregyházi huszárok I. és II. világháborús ténykedéseinek leírása.

Elsőként az országban Nyíregyházán a Magyar Huszár Alapítvány állított hősi emlékművet a II. világháborúban harcolt magyar huszárnak. Szintén egyedülállóan 1991-től kétévente rendezzük a Nyíregyházi huszártalálkozókat, idén immár a XVI. alkalommal, mindig közösen a hagyományőrzők-kel és a Magyar Honvédség alakulataival.

E kötet lapjain megpróbáltuk összegyűjteni az immár 150 éve állandó helyőrséggé vált Nyíregyháza katonai történetére vonatkozó gazdag adatmennyiséget, hiszen a város új- és legújabbkori történelme során nemcsak egyszerű helyőrség volt, mely egy-egy alakulatnak adott hosszabb-rövidebb ideig otthont, hanem háromszor is hadosztályparancsnoksággal büszkélkedhetett, a II. világháború idején egy könnyű hadosztály, majd a magyar királyi honvédség egyetlen lovas seregtestje, az 1. lovashadosztály parancsnoksága és néhány alakulata, az 1950-es évek elején egyszerre kettő, egy lövész- és egy lovashadosztály-parancsnokság szolgált itt, 1963 és 1987 között pedig a Magyar Néphadsereg 15. gépkocsizó lövészhadosztály parancsnokságának, közvetlen alakulatai egy részének és egy lövészezrednek adott otthont. Nyíregyháza igazi katonaváros volt, s reméljük a továbbiakban is az marad.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik munkámhoz segítséget nyújtottak, elsősorban azoknak a ma már nyugállományban lévő katonáknak, kiknek neve szerepel a kötetben is, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza Megyei Jogú Város közgyűléseinek, a Honvédelmi Minisztériumnak, a nyíregyházi és debreceni katonai szervezetek, a Hadtörténeti Múzeum, a Hadtörténelmi Levéltár, a Magyar Honvédség Központi Irattára, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára munkatársainak, kollégáimnak. Külön köszönöm meg a lektorok értékes kiegészítéseit, tanácsait.

Köszönet illeti a Miniszterelnökséget és az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkárságát, hogy a kiadáshoz szükséges anyagi támogatást biztosították, s végül, de nem utolsósorban köszönöm családom tagjainak a türelmüket.

Nyíregyházán, 2019 Kisasszony havában

a szerző