BENE – SZABÓ : A magyar királyi honvéd huszár tisztikar : 1938–1945 (bevezető)
Jelen kötetünk 596 hivatásos és 1315 tartalékos huszártiszt életrajzi adatait tartalmazza, akik a lovasságnál kapták kiképzésüket, s a II. világháború idején az 1938. novemberi felvidéki bevonulástól a háború végéig aktív tagjai voltak a Magyar Királyi Honvédségnek.
Hogy kik is voltak ők, talán Splényi Géza, volt nyíregyházi huszárőrnagy találó sorai illenek rájuk a legjobban: „ (...) A huszártiszt sohasem volt csak parancsnok, hanem századának, szakaszának apja, papja, tanítója. Apja, aki minden körülmények között gondoskodik. Papja, akihez minden alárendeltje, minden bajával, gondjával fordulhat. Tanítója, aki megtanította a legfontosabbra, a hagyományos huszárszellemre, bajtársiasságra, jóban rosszban az önfeláldozásig. Ez forrasztott össze tisztet, altisztet és huszárt egy családdá, ennek folyománya az a viszony, melyet más fegyvernembeliek úgy megcsodáltak. Ebből származik a tiszteleten, megbecsülésen alapuló fegyelem, melyen nem változtat sem a súlyos harci helyzet, sem a hadifogság, sem a civil ruha.”
Egy mára már letűnt, de a XX. századi nagy háborúk alatt is sokak által megkérdőjelezett létjogosultságú fegyvernem képviselői ők, akik számtalan értékes tulajdonságukkal – bátorság, leleményesség ügyesség, találékonyság – kitűntek más fegyvernembeli tiszttársaik közül. Életrajzuk példa arra, hogy soha, semmilyen körülmények között nem adták fel, mint ahogy fegyvernemük is igyekezett a modern elvek alapján és fejlett technikákkal vívott harcmódhoz igazodni. Életpályájukban, s főleg a háború utáni sorsukban mindenütt felfedezhetők e kitartás, a fennmaradni akarás és tudás elemei. Tartásuk, a megaláztatásokat (börtön, kitelepítés, lefokozás) büszkén, emelt fővel való elviselése példa lehet a ma élők számára is.
A hosszabb-rövidebb életrajzokat egyrészt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárában, a Hadtörténelmi Levéltárban, illetve a Történeti Hivatalban (jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában) őrzött személyügyi iratok, másrészt az "utolsó huszárok" és hozzátartozóik emlékezete, illetve fennmaradt dokumentumai alapján készítettük el. Az egyes katonai pályafutások ismertetésénél a bátor helytállásért, valamint a kiváló szolgálatért kapott magasabb katonai kitüntetésekről tettünk említést, így a Kormányzó Dicsérő Elismerése... (Signum Laudis) fokozatairól, s a külföldi kitüntetésekről nem. Akik esetében lehetett, a törvénytelen és igazságtalan lefokozások, illetve az azokat megsemmisítő rehabilitálások tényét is rögzítettük. Az alapvető életrajzi adatok közül az apák foglalkozásának feltüntetésével az egyes családi, s társadalmi hátteret igyekeztünk bemutatni.
A lexikon életrajzi adataiban igyekeztünk minél kevesebb rövidítést alkalmazni, hogy azok olvasmányosabbak legyenek. Néhány, elkerülhetetlen rövidítés feloldását az alábbiakban közöljük: HM: Honvédelmi Minisztérium, BM: Belügyminisztérium, VKF: Vezérkar főnöke, I. ö.: I. önálló huszárosztály, MÉR: Magyar Érdemrend.
Szándékunk ellenére természetesen nem sikerült a kötetben szereplő, a világban szétszóródott valamennyi magyar királyi huszártiszt életútjára vonatkozó legfontosabb adatokat összegyűjtenünk. Akik nevét a fennmaradt hézagos korabeli dokumentumokban nem sikerült felfedeznünk, azoknak több mint félévszázad elteltével roppant nehéz volt a nyomára bukkanni.
Munkánkat nem tekintjük, tekinthetjük lezártnak, hiszen e lexikonban sem szerepel mindenki, és a szerkesztés elvei miatt – reményeink szerint – egy új kötetben kapnak helyet majd mindazok, akik ugyan a lovasságnál szolgáltak, de más kiképzést kaptak (tüzérek, gazdászati tisztek, orvosok, állatorvosok, más fegyvernemtől érkezett vezérkari tisztek, tábornokok stb.). A kötet szerzői ezúton is köszönetet mondanak az egykori huszártiszteknek, családtagoknak, akik önzetlenül segítették munkánkat. Köszönet illeti az adatokat szolgáltató önkormányzatok anyakönyvezetőit, megyei levéltárakat, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárának munkatársait (Büki Zoltánt, Rácz Balázst) és igazgatóját, dr. Bús János alezredes urat, valamint dr. Szakály Sándor urat, a Duna Televízió alelnökét, akik lehetővé tették a kutatásokat és pontosították adatainkat.
Végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti azokat, akik anyagiakkal is támogatták a könyv megjelentetését: a Honvédelmi Minisztérium, a Dunapack Rt., a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Bobrovniczky család, a Mikecz család, a Szabadhegÿ család, a Vattay család, dr. Hárshegyi Frigyes, dr. Szentgyörgyvölgyi Péter, dr. Sárhegyi Zoltán, valamint a Honvéd Hegyivadász Alapítvány.
Splényi Géza fent említett könyvében írja: "A magyar huszár megszűnt lenni, de a huszárszellem az él, és élni fog, amíg a legutolsó öreg huszárra rá nem húzzák a koporsó fedelét". Nekik, az egykori magyar huszároknak, a legmagyarabb fegyvernem képviselőinek ajánljuk ezt a könyvet.
Nyíregyházán, 2003. augusztus havában
a szerzők
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
