Hadseregek, fegyvernemek története – könyvek

CSONKARÉTI : Magyar királyi folyamerők : 1939–1945 (ajánló)

 

Braun-Wimmer Viktor folyamőr főkapitány a Magyar Királyi Révfőkapitányság 1928. évi jelentéséhez írt előszavában találóan jellemezte a szervezet akkori helyzetét: „a folyamőrség olyan, mint egy tisztességes asszony, ugyanis nincsen múltja és nem beszélnek róla. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy mégis a közrend számottevő tényezője; rövid fennállása óta a vezetőség minden igyekezetét oda irányítja, hogy a közvélemény rokonszenvét a testület részére megnyerje. Mint minden új intézmény, sok gyermekbetegségen esett át a folyamőrség is, főképpen azért, mert a kezdet nehézségeitől eltekintve számos követelménynek kell eleget tennie. Személyzetét úgy kell kiképezni, hogy ne csak fegyverrel tudjon bánni, de a hajózásban és a hatósági teendőkben is kiváló jártasságot érjen el, mert szolgálata szárazon és vízen egyaránt igénybe veszi.”

A folyamőrség 1939-ben katonai fegyvernemmé vált, új neve Magyar Királyi Honvéd Folyamerők lett. A kötet elsősorban ennek az új haderőnemnek a megismertetésével, dokumentált bemutatásával foglalkozik.

 

Katalógus Csonkaréti Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Hadseregek, fegyvernemek