Hadseregek, fegyvernemek története – könyvek

DEMETER : Tizenöt éve híd a társadalom és a honvédség között (köszöntő)

 

Tisztelt Olvasó!

 

A honvédelem nemzeti ügy, amit a honvédelmi törvény is kimond, de nemzeti hitvallásunk is ezt sugallja. Hazánk védelme mindannyiunk közös ügye, amelyért a társadalom egészének tennie kell. Fontos, hogy gyermekeink, a felnövekvő nemzedék tagjai a haza szeretetét, a katonai hagyományok ápolását minél szélesebb körben megismerhessék, a haza biztonsága és védelme eszmeiségét magukénak vallják. A Honvédelmi Minisztérium üdvözöl és támogat minden olyan kezdeményezést, programot és szervezetet, ahol a tartalom a nemzeti összefogás erkölcsi és eszmei értékei alapján jelenik meg és a közösségformáló ereje megmutatkozik.

A Magyar Tartalékosok Szövetsége összekötő kapocs a magyar társadalom és a honvédség között immár tizenöt éve. A MATASZ az elmúlt másfél évtizedes tevékenysége során végzett munkájával hozzájárult és megalakulása óta segíti azon kitűzött célok megvalósítását, amelyek lényegesek a Magyar Honvédség számára. A honvédelmi nevelés és oktatás, a hadisír gondozás és az önkéntes tartalékos rendszer bővítéséhez szükséges toborzó munka múltunk, jelenünk és jövőnk szempontjából egyaránt fontos tevékenységek, de nem szabad elfelejtenünk azt az összefogást és együtt gondolkodást sem, amelyet megvalósítunk egy-egy katasztrófahelyzet bekövetkezte során. Így az árvizek, vagy rendkívüli időjárási körülmények okozta idején tapasztalható összefogás, a különböző rendezvények szervezése, vagy éppen az országhatáron történő helytállás, melyekkel a Magyar Honvédséggel együttműködve a Magyar Tartalékosok Szövetségének tagjai is rendre bizonyították a haza iránti elkötelezettségüket. Ezen tevékenységekkel valamennyien nemzetünk egészét szolgáljuk.

Globalizálódó és ezzel együtt gyorsan változó világunkban az utóbbi években megváltozott a biztonsági környezet, és új típusú kihívásokkal, új küzdelmekkel kell szembe néznünk világszerte. Az illegális bevándorlás okozta migrációs válsághelyzet és a nemzetközi terrorizmus kiterjedése sajnos Európát is fenyegető jelenség, amelyekkel nap, mint nap szembe kell néznünk és hatékony válaszokat kell keresnünk. Következésképpen kiemelten fontos feladatunk, hogy mindent megtegyünk történetiségünk, kultúránk, Európa és azon belül is a magyar emberek biztonságának megőrzése érdekében.

A Kormány 2010-ben hamvaiból élesztette fel a Magyar Honvédség tartalékos rendszerét, most pedig azon munkálkodunk, hogy új alapokra helyezve, területi elven működő valódi Önkéntes Tartalékos Rendszert alakítsunk ki. Ez kétségtelenül komoly kihívás és nagy feladat elé állít valamennyiünket, amelyben Önök is jelentős részt vállaltak és reményeim szerint vállalnak a jövőben is. Mindazonáltal nem szabad itt megállnunk, hiszen a munkát korántsem végeztük még el! Fontos érdekünk, hogy ez a közösség mind tovább bővüljön.

Mindaz a közös fáradozás, amelyet a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetése az Önök szervezetének hathatós támogatása mellett végez a tartalékosok toborzása terén, elengedhetetlen egy modern hadsereg működéséhez. A Szövetség előadásaival, toborzónapjaival, a fiatalok hazafias nevelésében való részvételével népszerűsíti az önkéntes haderőt, támogatja a tartalékos haderő létszámának bővítését. Segítő szándékú együttműködéssel dolgozik, hogy a minket fenyegető veszélyekkel szemben még jobban fel tudjunk készülni. Egyfajta utánpótlásképző civil szervezetként olyan feladatot lát el, amellyel hozzájárul és megteremti az alapokat jövőbeni biztonságunk biztos bázisához.

Méltán kiemelhetjük és elismerésre méltó az a tevékenység, amely során a honvédség társadalmi elismertségének növelésében, katonai hagyományaink megőrzésében és ápolásában is maradandó értéket teremtett a Magyar Tartalékosok Szövetsége az elmúlt másfél évtized során.

Kívánom, hogy továbbra is élő láncszemként legyenek jelen a katonák, a társadalom tagjai és a nemzetközi tartalékos szervezetek életében, közös ügyünk, a honvédelem ügye érdekében.

Budapest, 2016. szeptember 7.

Dr. Simicskó István
Magyarország honvédelmi minisztere

 

Katalógus Demeter Tartalom nincs
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Hadseregek, fegyvernemek