Hadseregek, fegyvernemek története – könyvek

Felderítő-szolgálati utasítás = Anleitung zum Kundschaftdienste : 1872 (ajánlás)

 

A kiadvány, amelyet a kezében tart igazi különlegesség. Az Osztrák-Magyar Monarchia „Felderítő-szolgálati utasítás” 1872-ben jelent meg a Császári-királyi Udvari és Állami Nyomda kiadásában.

Mi, akik az utasítás jelen kiadását kezdeményeztük, tettük ezt abból a célból, hogy bemutassuk, a szakma mai művelőinek és a nagyközösségnek, hogyan is működött a felderítés, hírszerzés több mint 140 évvel ezelőtt. A díszkiadás nem egyszerűen csak a gót betűs német nyelvű utasítás magyarra fordítása, hanem szakavatott kollégáim segítségével, betekintést ad, az adott kor történelmébe és szakmai-politikai viszonyaiba.

A korszak olyan neves kutatói járultak hozzá a kiadvány méltatásához, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, dr. MEZEY Barna és a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság elnöke dr. PARÁDI József.

A szakmát pedig az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, GÖBÖLÖS László dandártábornok és a német nyelvtanári és történészi végzettségű kollégánk dr. REGÉNYI Kund Miklós képviselték.

Dr. REGÉNYI Kund Miklós végezte el az utasítás gót betűs szövegének a magyarra fordítását és az Ő jóvoltából a díszkiadás egy szakmai értékeléssel is gazdagodott.

Dr. PARÁDI József tanulmánya segítségével pedig betekintést nyerhetünk a kor politikai viszonyaiba, hadtörténetébe, megismerhetjük az Osztrák-Magyar Monarchia katonai felderítése kialakulásának és fejlődésének menetét és képet kapunk arról is, hogy milyen költségekkel rendelkezett a védelmi terület. Hozzá adott értéket képvisel a tanulmány, a rendvédelmi szervek titkos információgyűjtő tevékenységét és a katonai felderítéssel való együttműködését bemutató része.

A kötet kiadásán szorgoskodó csoport egyik kulcsfontosságú tagja volt a német anyanyelvű és német nyelvi környezetben felnövő, sőt a diplomái egy részét is német nyelvterületen szerző ARTNER Ramona, aki a magyar indíttatású szövegek fordítását és a teljes szerkesztett anyag német nyelvi kontrollját is elvégezte.

A díszkiadás a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nyomdájában készült, és az ottani szakértői gárda lelkiismeretes és gondos munkájának kézzel fogható eredményét tarthatja a kezében a Kedves Olvasó. Az Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Tudományos Tanácsa 2010-es megalakulása óta törekszik arra, hogy konferenciák, kiadványok útján ismertesse meg az érdeklődőkkel a felderítés, hírszerzés, elhárítás sokszor rózsaszín ködbe bújtatott világát. Ez alkalommal ehhez segítségünkre volt az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézete.

Kellemes olvasást és hasznos időutazást kívánok!

Budapest, 2013. XI. 30.

Dr. BODA József
vezérőrnagy
a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója
és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézetének
tanszékvezetője

 

Katalógus Felderítő-szolgálati utasítás Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Hadseregek, fegyvernemek