Hadseregek, fegyvernemek története – könyvek

Háború és orvoslás (előszó)

 

2014–2018 között emlékezünk meg az I. világháború eseményeiről, keresve és felidézve a háborúhoz vezető utat, a nagyhatalmi ellentéteket, amelyek valóban elhúzódó fegyveres harchoz, végkövetkezményként Európa politikai térképének teljes átrajzolásához vezettek.

A nagy háború a katonaorvoslásban és a hadiegészségügy területén is jelentős szemléleti változásokat hozott. A „hagyományos” háborúkban is jelen volt a katonaorvosi és tábori ellátási szolgálat – minél közelebb kerülve a tényleges frontvonalhoz –, de a megfelelően gyors szállítóeszközök hiányában, a harci cselekményektől csak néhány kilométernyire tudta megoldani a sebesültek ellátásának feladatait. Bármennyire is korszerű volt az akkori hadiegészségügyi ellátás, jelentős arányú volt a halálozás, sokszor azok esetében is, akik nyugodtabb körülmények között – tegyük fel a hátországban – megmenthetők lettek volna. Ebből a szempontból lényeges a magyar katonaorvosi múlt felidézése: a Rákóczi szabadságharc, az 1848–49-es magyar szabadságharc katonaorvosi tanulságainak, a Magyar Vöröskereszt tevékenységének bemutatása.

A nagy háborút megelőző ötven évben nagyot fejlődött a katonaegészségügy, részben a Vöröskereszt bevonásával jól működő betegszállító egységek, sebesültszállító eszközök kerültek kipróbálásra, jelentős létszámot befogadó tábori kórházak és kórházi vonalak formálódtak ki, speciális feladatokat ellátó egységeket készítettek fel a feladatra.

A haditechnika fejlődése, a lőerő megsokszorozódása a sebesültek számát kritikus arányban megnövelte. Már a háború alatt kiformálódott a helyreállító sebészet, a művégtaggyártás és – magyar specialitásként – a sérültek visszaállítása a munka világába.

A Magyar Orvostörténelmi Társaság az elmúlt két évben számos előadói konferenciát szervezett a katonaegészségügy és katonaorvoslás történetének tárgykörében, ezeknek az előadásoknak összegyűjtéséből, sajtó alá rendezéséből, és a szövegek részletes magyarázó jegyzetekkel történő ellátásából született meg ez a kötet, amely igyekszik képet adni katonaorvoslásunk múltjából, kiemelten az I. világháború időszakáról.

A kötet szerkesztői

 

Katalógus Háború és orvoslás Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Hadseregek, fegyvernemek