Hadseregek, fegyvernemek története – könyvek

ILLÉSFALVI : „Gyopár a sapkánk dísze” (bevezető)

 

Az 1939 októbere és 1945 májusa között, tehát nem egészen hat esztendeig fennállott magyar hegyicsapatokról általában rendkívül keveset lehet hallani. Ez a munka pedig mindössze néhány tucat honvédtisztről és alig másfél évről szól. Talán jelentéktelennek tűnik, de a magyar hegyivadásztiszt-képzés, azon túl, hogy hegyicsapataink történetének sajátos színfoltja, egyben a honi katonai oktatástörténet kuriózuma is. Persze művem nem az iskolatörténet egy speciális területét mutatja be elsősorban, hanem inkább a honvéd hegyicsapatok históriájának egy érdekes szeletét vizsgálja. Éppen ezért a Ludovikán folyó oktatás szerkezetét, mechanizmusát nem taglalom, s csak annyiban térek ki ilyen jellegű kérdések magyarázatára, amennyiben az feltétlenül szükséges.

Szinte említeni sem kell, hogy használható irodalom alig állt rendelkezésemre, s egyéb forrásaim is meglehetősen szűkösek voltak. Éppen ezért hiányzik is az egyébiránt elengedhetetlen historiográfiai összefoglaló, hisz’ gyakorlatilag nincs mit áttekinteni. A sokáig tartó, aprólékos adatgyűjtésben nagy segítségemre voltak azok az egykori katonák, akikről e könyv szól. Közülük is kiemelem dr. Kakasy Gyula, Körmendy Károly, Pénzes János és Ruttkay Arnold m. kir. hadnagyokat, akik nélkül ebben a formában ez az alkotás nem születhetett volna meg. Ugyancsak köszönettel tartozom dr. Bonhardt Attila ezredes, igazgató, dr. Számvéber Norbert őrnagy, levéltárvezető és dr. Farkas Gyöngyi főlevéltáros kollégáimnak a Hadtörténelmi Levéltárból, dr. Szabó Péter alezredesnek, a Hadtörténeti Intézet kutató főtisztjének, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, Maruzs Roland alezredesnek, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály osztályvezetőjének, valamint a Központi Irattár számos dolgozójának, név szerint is dr. Bús János nyugállományú alezredes, volt igazgatónak, Hídvégi Ida százados, irattárvezetőnek, Mayer Jácint és Rácz Balázs részlegvezetőknek, Balaskó Edina főelőadónak, Rabb Éva és néhai Büki Zoltán előadóknak.

A kiadvány második felében egy arcképcsarnok található, részletes életrajzokkal és fényképekkel. Hiszem és vallom, hogy az elmúlt idők legteljesebb megértéséhez csak úgy vezet az út, ha a könyvet író kutató, és mindenki, aki a kézzelfogható históriát keresi, szembenézhet azokkal a személyekkel, akik – még ha bármilyen kis léptékben is – a történelmet „csinálták”. Mert ne feledjük, a történelmet mi, emberek formáljuk, s a mű tőlünk válik – Isten segítségét elfogadva, vagy azt elutasítva – jóvá, avagy rosszá.

 

Katalógus Illésfalvi Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Hadseregek, fegyvernemek