KOVÁTS : Az állat és orvosa a hadseregben (előszó)
A Magyar Állatorvosi Kar történetében mindig meghatározó volt a folyamatosság, az értéktermelés, az értékek megőrzése és az új értékek kibontakozását szolgáló hagyományok ápolása. A hagyomány olyan kohéziós erő, amely a jövő igényével kapcsolja össze a múltat a jelennel, minthogy a múlt ismerete, értékeinek megőrzése nélkül nehéz eligazodni a jelenben, a jövő pedig nem építhető. Aki ezt az örök törvényt figyelmen kívül hagyja, nem tiszteli, az eltéved a haladást szolgáló úton. Ezért örömmel kell üdvözölni minden olyan törekvést, mely az állatorvoslás történelmének egy meghatározott területéről igyekszik újat adni, addig ismeretlen tényeket, történéseket, adatokat felkutatni és azokat közkinccsé tenni.
Erre vállalkozott „Az állat és orvosa a hadseregben (Fejezetek a katonai állatorvoslás történelméből)” c. munka szerzője. Olyan terület feltárásába kezdett, amely tudományágunk gazdagítását szolgálja, s melynek történelméből egy „fehér foltot” kívánt eltüntetni. Ennek fontosságára igazán csak akkor ébredünk rá, amikor a könyv olvasásába alaposabban belemélyedünk. A kiadvány műfaját illetően egyrészről feltárja, hogy mi volt az egyes állatfajok szerepe a hadviselésben, másrészt bemutatja az állatok egészségének megóvásával, sebesüléseik, betegségeik gyógyításával foglalkozó szakemberek, katona állatorvosok, állatgyógyászok sok évszázados, sőt évezredes munkáját. Szerzőnek fő törekvése volt az is, hogy ebben a történelmi munkában részt vevő, és nem egyszer méltatlanul elfelejtett kollégáink nevét is felkutassa, és az utókor számára megörökítse.
E munkában képet kapunk arról is, hogy a katonai állatorvosi szolgálat, mint az állatorvos tudomány részterülete, nagyon régi hagyományokra vezethető vissza. Gondoljunk itt a görög Xenophon (Kr.e. 430-355) lótartás-higiéniai előírásaira, a késői antik kor kiemelkedő katona állatorvosára, Apsyrtosra (Kr.u.300-360) vagy a lovászmesteri kor (1250-1762) kíváló lógyógyászaira, majd az újonnan alapított állatorvos iskolák – immár tudományosan felkészített – katona állatorvosaira, vagy a XX. Század két világháborújában szolgálatot teljesítő kollégáinkra.
Szerzőt a téma nehéz feladat elé állította, melyet azonban tiszteletet érdemlő sikerrel oldott meg. A témakörrel ugyanis hazánkban ilyen mélytrehatóan még nem foglalkoztak. Egyes személyekre vonatkozóan jelentek meg ugyan rövidebb lélegzetű megemlékezések, de ezek szerény volta nem nyújtott lehetőséget évszázadok történéseinek tanulmányozására, összefüggéseinek megértésére. Ezért is érdemel dícséretet a könyvben található hatalmas mennnyiségű adat feltárása, amely a szerző e témakörhöz kapcsolódó elhivatottságát tükrözi. Idehaza és külföldön végzett levéltári és könyvtári, egyetemi és intézeti kutatások, kiterjedt levelezések, még élő szemtanúk személyes felkeresése, a szakirodalom alapos tanulmányozása volt szükséges ahhoz, hogy ismertté váljon az első állatorvosi iskola alapításától (Lyon, 1762) a magyar lovas alakulatoknál, illetve hazai ménes intézeteknél békében és háborúban szolgálatot teljesítő katona állatorvosok neve és munkája. Komoly nehézséget jelentett többek között az, hogy egyes ménesintézetek irattárában a 150 éves fennállásukra visszatekintve nem voltak fellelhetők az ezen időszakban ott szolgálatot teljesítő állatorvosok adatai. Joggal vetődött fel a kérdés: Vajon ez egyszerű adminisztrációs mulasztásra, vagy a végzett állatorvosi munka lebecsülésére vezethető-e vissza?
Szerző azonban a tapasztalt nehézségek, az adatok körülményes felkutatása és hozzáférhetősége, vagy éppen hiánya, és az ígéretek ellenére elmaradt válaszok sem kedvetlenítették el. A nehézségekkel, közömbösséggel megküszködve végül is célhoz ért, és hiányt pótló munkát alkotott.
A mű tartalmát illetően, a hadviselésben igénybe vett állatokra való történelmi visszatekintés után a következő részben megtalálja az olvasó az 1867-es kiegyezés előtt, a magyar huszárezredeknél szolgálatot teljesítő állatorvosok nevét, ezt követően a kiegyezés után létrejött osztrák-magyar közös hadsereg állategészségügyi szolgálatának a működését az I. világháború megindulásakor, valamint a magyar katonai állatorvosi szolgálat helytállását a II. világháborúban. Mindezeket nevek, események, történések, dokumentumok, fényképek örökítik meg és teszik szemléletessé a műben.
A mű második felében az olvasó megismerheti a közvélemény előtt eddig ismeretlen, a II. világháború vége előtt nyugatra vitt honvédösztöndíjas állatorvosok, az ugyancsak nyugatra kitelepített állatorvosi egyetemi tanszázad, valamint a budai harcokban részt vevő állatorvostan hallgatók szenvedéseit és veszteségeit, melyek eddig feltáratlanok maradtak.
Szerző feldolgozta a mindvégig katonai vezetés alatt működő négy állami ménesintézet (Mezőhegyes, Bábolna, Kisbér, Fogaras) másfélszázados működése alatti állategészségügyi szolgálat történetét, az ott dolgozó katona állatorvosok áldozatos munkáját, nevüket, kiegészítve mindezt a méntelepek hasonló adataival.
Végül a köszönet és a tisztelet hangja illeti a szerzőt e jelentős, tudományterületünk történetének hiányát pótló munkájáért, mellyel sok nehézséggel, közömbösséggel megküzdve járult hozzá a magyar állatorvos képzés, állatorvos tudomány hagyományainak ápolásához, a társadalomban betöltött szerepének gazdagításához, múltja megismerésének teljesebbé válásához.
Dr Kovács Ferenc
A Magyar Tudományos Akadémia
rendes tagja
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
