Nagyon kedves kötelezettségünknek teszünk eleget, amikor Dr. Nagy Sándor kiadványát ajánljuk olvasásra. A kötelesség, mint kifejezés talán nem is helyénvaló. Már csak azért sem, mert ismerve a szerzőt, a most 83 éves, de örökifjú Sándor bátyámat, a kötetesség megtiszteltetéssé alakul át.

Dr. Nagy Sándor élete szorosan kapcsolódott a Magyar Honvédség történetéhez. Annak idején a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet végezte el majd a Ludovikát. 1943-tól hadműveleti területen telesített háborús katonai szolgálatot. Hadifogság után egyike volt az új demokratikus Magyar Honvédség megteremtőinek. Mint zászlóaljparancsnokot szerelték le. Érdemeit elismerve rehabilitálták, a honvédelmi miniszter előléptette őrnaggyá.

Ebben az emberi történetben az a felemelő, hogy főszerepfője élete minden szakaszában, – még akkor is, amikor a tényleges lehetőségtől megfosztották – együttérzett, együtt élt az általa mélyen tisztelt honvédséggel.

Így érthető meg az az elszántság, amely a polgári életbe történő kényszerű beilleszkedés, de egyben újabb tudományok elsajátítása – Közgazdasági Egyetem tanárképző karának elvégzése, több évtizedes tanári munka –, után jelen kiadvány összegyűjtését, megírását és sajtó alá rendezését eredményezte.

Az olvasó egy olyan monográfiát tart a kezében, amely szerves egységgé olvasztotta a Magyar Honvédség s egyben Székesfehérvár történetét. A szerzővel együtt valljuk, hogy napjaink történésének gyökerei a múlt eseményeiben rejlenek.

A kiegyezést követő években, a megújult törvényalkotási folyamat tette lehetővé, az ősi koronázó városban a 65. honvéd zászlóalj és a 17. gyalogezred megalakítását.

A szerző a történelem mozzanatain keresztül feltárja számunkra ezen alakulatok történetét, harci útját, s mindazt a szenvedést, amit a magyar honvédnek az I. világháború poklában el kellett szenvednie.

A kedves olvasó gondoljon minderre, ha Székesfehérvárott a Zichy-Ligetben jár, s az úgynevezett „Oroszlános emlékművet” látja.

A katona, a honvédő emlékét őrzi és ápolja ez a kiadvány. Kiemelkedő érdeme, hogy ráirányítja figyelmünket a katonát befogadó helyőrségre, jelen esetben Székesfehérvár Megyei Jogú városra. Követendő utat és példát mutat a ma élő nemzedékeknek, a Magyar Honvédségnek, Székesfehérvár lakosságának.

A nemes hagyományok kötelezik a nemzetet, a dolgozó embereket, a hazát védő katonákat. Kötelezik a várost, hogy ne csak laktanyát, hanem otthont biztosítson katonáinak, olyan helyet, amelyet szeretnek, építésében részt vesznek, s védelmét önfeláldozóan vállalják.

Amikor olvassa Dr. Nagy Sándor könyvét, szembesülve a történelemmel, gondoljon arra, hogy mindaz ami megtörtént, emberek, cselekedete volt. Napjaink történelme sem más, mint az alkotó állampolgárok folyamatos tevékenysége.

Székesfehérvár, 1994. április 18.