Hadseregek, fegyvernemek története – könyvek

„A néppel tűzön-vízen át!” 2013 (előszó)

 

Az olvasó a 2013. május 28-án, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott, Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa által rendezett konferencia előadásainak anyagát tartja a kezében.

Szervezetünk Király Béla, egyesületünk alapítója kezdeményezésére 2009-ben rendezett először konferenciát a témában, hogy az egyesület hagyományápoló tevékenységét tudományos igényességgel valósíthassuk meg.

Célunkat, hogy az 1956-tal és a nemzetőrséggel foglalkozó történészeknek, helytörténészeknek, levéltárosoknak, meghívásos alapon évente lehetőséget biztosítsunk, hogy kutatási eredményeiket a közönség, elsősorban pedig az egykori nemzetőrök elé tárják, immár ötödik éve teljesítjük.

Az elmúlt öt év konferenciái során az országos kitekintéssel bíró előadások mellett immár elmondható, valamennyi megyéből sikerült legalább egy előadót megnyerni. Rendezvényeink alkalmat biztosítottak arra is, hogy az egykori résztvevők, és a témával foglalkozó történészek találkozzanak egymással, megismerjék egymás nézőpontjait. Az előadások közt külön erre a célra rendelkezésre álló időben mindig akadt hozzászóló, aki saját személyes élményével egészítette ki a hallottakat.

Köszönetünket fejezzük ki Áder János köztársasági elnöknek, hogy elvállalta a konferencia fővédnökségét. Köszönjük Szelke-Tulipán Éva PhD, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum történészének, hogy levezető elnökként szerepet vállalt a rendezvény lebonyolításában. Köszönjük dr. Kovács Vilmos ezredesnek, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának, hogy helyet biztosított a rendezvénynek. Köszönjük az előadóknak, hogy vállalták a felkérést, valamint köszönet illeti az egyesület tagságát, akik nagy számban vettek részt az eseményen, és hozzászólásaikkal gazdagították azt.

A kiadvány célja, hogy hozzájáruljon a történelmi időkben magának dicsőséget szerzett, hazájukért számos megpróbáltatást vállaló nemzetőrök jobb megismeréséhez.

Ezzel a kötettel is emléket állítunk az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik meghatározó csoportjának, intézményének, valamint így járulunk hozzá ahhoz, hogy az egykori nemzetőrök elfoglalhassák méltó helyüket a magyar történelemnek ezen meghatározó pillanatában.

Budapest, 2013. szeptember 4.

Bokodi–Oláh Gergely

 

Katalógus A néppel tűzön-vízen át! Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Hadseregek, fegyvernemek