Hadseregek, fegyvernemek története – könyvek

SZAKÁLY : Akik a magyar királyi csendőrséget 1919 és 1945 között vezették (előszó)

Több mint hatvanöt esztendővel a volt magyar királyi csendőrség megszüntetését és feloszlatását követően is igen keveset tudunk a Magyarországon 1881-ben életre hívott, katonailag szervezett közbiztonsági őrtestület történetéről.¹ A kérdés feltárására, az intézmény működésének bemutatására a magyar történettudomány viszonylag kevés figyelmet fordított. Néhány szakmailag értékelhetetlennek minősíthető, 1945 után született, politikailag erősen elfogult íráson kívül² a csendőr emigráció által megjelentetett, nem tudományos igénnyel készült könyvek és újságok igyekeztek képet adni a volt magyar királyi csendőrség 1919 és 1945 közötti történetéről.³

Az 1980-as, 1990-es években fordult néhány fiatal kutató érdeklődése a téma felé, melynek során a hiányos források ellenére is alapos forrásfeltáró, az oral history módszereit is alkalmazó kutatómunka eredményeként megszülettek azok a kötetek,⁴ amelyek ma már hitelesebb és árnyaltabb képet adnak a magyar királyi csendőrség 1881 és 1945 közötti történetéről. Természetesen ez a néhány munka nem pótolja egy majdan elkészítendő monográfia hiányát, de jelezheti az irányt, amely a kutatások számára „kiszabatott”. Amíg a remélt, illetve várt mű elkészülhet, fontos, hogy az eddigi kutatási eredményekről kisebb-nagyobb közleményekben számoljanak be mindazok, akik a témával foglalkoznak.

Erre vállalkozik könyvünk is, melyben a szerző a volt magyar királyi csendőrség története egyik „legkényesebb” időszakának sajátos megközelítésű elemzését igyekszik közreadni, középpontba állítva a kérdést: az adott időszakban kik is vezették a magyar királyi csendőrséget?

S hogy a kérdésre hiteles választ lehessen adni, a történelmi-statisztikai módszer alkalmazását tartottam célravezetőnek. Ennek segítségével dolgoztam fel az összegyűjtött adatokat.

Munkám során nem a korábbi sztereotípiák, a csendőrségről mint „intézményről” megfogalmazott szubjektív vélemények vezettek, hanem a történész számára kötelező sine ira et studio – harag és elfogultság nélkül – elv, melyhez igyekeztem következetesen tartani magam. Úgy érzem, hogy ennek eredményeként egy olyan kisebb összefoglalás született meg, melynek köszönhetően bárki megismerheti, hogy valóban kik is vezették a magyar királyi csendőrséget 1919 és 1945 között.

Rövid életutak és azt megelőző elemzések. Hol és mikor születtek az egykori csendőri vezetők, milyen családi környezetből származtak, hol és mit tanultak, mikor és miért választották a csendőrtiszti hivatást, hogyan alakult pályafutásuk és mi történt velük a testület 1945. májusi megszüntetése után? – Ezek mind olyan kérdések, amelyekre csak akkor adható elfogulatlan válasz, ha a forrásokra épül a munka. Azok feltárása, összegyűjtése nem volt egyszerű feladat. A volt magyar királyi csendőrség szervezetére, működésére, személyi összetételére vonatkozó iratanyag jelentős veszteségeket szenvedett a második világháború utolsó évében. Így egy-egy személyre vonatkozóan nem lehet egyszerűen elővenni egy személyi anyagot és „kiírni” abból a szükséges adatokat. Hazai és külföldi levéltárak, könyvtárak, korabeli hivatalos kiadványok, újságok és folyóiratok, emigrációban megjelent feldolgozások „szolgáltatták” az adatokat, de nem voltak megkerülhetők a különböző vallási felekezetek plébániái, lelkészi hivatalai sem, határainkon kívül és belül egyaránt. Az így összegyűjtött adatokból, illetve a belőlük levonható következtetésekből állt össze könyvem.

A kötet alapvetően archontológia. Egy olyan összeállítás, amely a vizsgálatban szereplő 126 személyről minden rendelkezésre álló adatot közöl. Természetesen nem mondható el, hogy már mindent tudunk az egykori csendőri felső vezetőkről, de az igen, hogy messze többet, mint amit egykoron róluk elmondtak, leírtak. Összességében elmondható, hogy mind a teljes felső vezetői körről – a csendőrség elitjéről –, mind a csendőrség szervezeti felépítéséről hiteles képet kaphat az érdeklődő. S ha már képeket említettem: igyekeztem minden egykori csendőri vezetőről fotót is közölni – sajnos a törekvés csak részben járt sikerrel. Ezért a hiányzó képeket az 1924-ig szolgáltak esetében az 1924-ig, az 1924 után is szolgáltak esetében az 1924-től használatos csendőrkalap jelvénnyel pótoltuk. Ezek mellett néhány olyan más korabeli fotót is közreadok, amelyen a kötetben szereplő személyek is láthatóak. Nemcsak száraz adatok, hanem arcvonások is bemutathatnak így egy-egy személyt.

A kötet az elemzéssel indul, majd az életrajzok és a felső vezetői beosztások követeznek. Végezetül a használt levéltári források és a szakirodalom felsorolása következik és egy olyan helységnévmutató, amely jelzi a csendőri felső vezetők születési helyeinek nevét 1918 előtt, a trianoni békediktátum után és napjainkban. Talán ezt volt a legnehezebb „összerakni”, mert például Szolyva ma is ott „fekszik”, ahol egykoron, de közben négy ország mondta, mondhatta magáénak alig kilencven esztendő alatt. Munkámat képmelléklet zárja.

Egy kézirat – majd abból egy könyv – elkészülte nem csak a szerző, de sokak munkájának eredménye. Sokszor a segítő levéltárosok, kollégák, barátok nélkül a kéziratból soha nem lenne könyv. Így volt ez jelen kötet esetében is. Sokan segítettek több mint húsz esztendei kutatómunkám során abban, hogy a lehető legtöbb hiteles adatot, fotót tudjam összegyűjteni és hogy a megformált szöveg olvasmányos is legyen. Hálásan köszönöm segítségét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából Bank Barbarának, Budapest Főváros Levéltárából Balogh Jánosnak és Sarusi Kiss Bélának, a Hadtörténelmi Levéltárból Bonhardt Attilának, Farkas Gyöngyinek és Számvéber Norbertnak, a Magyar Országos Levéltárból P. Szigetvári Évának és rajtuk kívül Demeter Lajosnak (Sepsizentgyörgy). Kincses Katalin Máriának, Kőrössy Katalinnak és Zoltánnak (Kensington, Amerikai Egyesült Allamok,), Perjés Györgynek, Sallay Gergelynek, Söregi Zoltánnak, Tóth Vilmosnak, Zeidler Sándornak és Zsigmond Jánosnak. Ugyancsak köszönetel tartozom a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság munkatársainak, akik sokban segítették kutatómunkámat, valamint mindazoknak, akik adatokkal, kérdőívek kitöltésével, fotókkal segítették munkám elkészítését.

Budapest, 2012. augusztus 20.

A Szerző

¹Az 1881. február 14-én szentesített 1881. évi III. törvénycikk rendelkezett „a közbiztonsági szolgálat szervezéséről”. A törvény 1. paragrafusa így fogalmazott: „A közbiztonsági szolgálat ellátására katonailag szervezett magyar kir. csendőrség állíttatik fel.” – Magyar Törvénytár 1881. évi törvényczikkek. Franklin-Társulat, Budapest, 1896. 5. oldal. [vissza]
²A csendőrség történetével az 1990-es évek előtt alig foglalkozott tudományos igényű feldolgozás. A legtöbbet idézett munka 1990 előtt Hollós Ervin kötete: Rendőrség, csendőrség, VKF 2. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1971., valamint a Beránné Nemes Éva és Hollós Ervin szerkesztette kiadvány: Megfigyelés alatt... Dokumentumok a horthysta titkosrendőrség működéséből (1920–1944). Akadémiai Kiadó. Budapest, 1977. A jelzett, szakmailag nehezen minősíthető munkák „hagyományait” elevenítette fel a kecskeméti Vagabund Kiadónál 2009-ben megjelent munka: Lévai Anita – Potó István: A magyar királyi csendőrség története, amely a tudományos szakmunkáktól elvárt minimális követelményeknek sem tesz eleget. [vissza]
³A teljesség igénye nélkül lásd: Rektor Béla: A magyar királyi csendőrség oknyomozó története. Árpád Könyvkiadó Vállalat, Cleveland, 1980.; Magyar királyi csendőrség. A csendőr békében, háborúban és emigrációban. Összeállította és kiadta: Kövendy Károly. Toronto. 1973.; A világjáró csendőr. Szerkesztette és lektorálta Szalay Gyula. Gálos Nyomdász Kft.. Pécs. 2002. – Az emigrációban megjelent lapok közül a Bajtársi Levél és az Egyesületi Értesítő című kiadványok említhetők. Utóbbi már hosszú év tizedekkel ezelőtt megszűnt, míg a Bajtársi Levél 2006-ban jelent meg utoljára. [vissza]
⁴A különböző konferenciakötetekben, folyóiratokban megjelent publikációk mellett az első, szakmailag hiteles munkák Csapó Csaba, Kaiser Ferenc és Szakály Sándor nevéhez fűződnek. Csapó Csaba: A magyar királyi csendőrség története 1881–1914. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 1999.; Kaiser Ferenc: A magyar királyi csendőrség története a két világháború között. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány. Pécs. 2002.; Szakály Sándor: A magyar tábori csendőrség. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1990.; Uő: A magyar tábori csendőrség története 1938–1945. Ister Kiadó. Budapest, 2000. [vissza]

KATALÓGUS		TARTALOM