Hírszerzés, kémkedés – könyvek

BULLOCH : M.I. 5 (ajánló)

 

Egy orosz kém és londoni csoportja további négy tagjának 1961 január 7-én történt letartóztatása, majd néhány hónappal később egy – látszólag a britek számára dolgozó, de valójában Moszkva szolgálatában álló kettős ügynök leleplezése hosszú évek után ismételten a nemzetbiztonsággal összefüggő kérdésekre irányította a közvélemény figyelmét. Valamennyi újság – a legvisszafogottabbak és a legharsányabbak egyaránt – terjedelmes beszámolókat közöltek a fejleményekről és a brit titkok védelméért felelős biztonsági szervek munkájáról.

A brit nemzetbiztonság elsőszámú letéteményese, az M.I.5, amely független szervezetként kizárólag a miniszterelnöknek tartozik tevékenységéről beszámolni.

A könyv egyszersmind tisztelgés az M.I.5 megalapítója és első igazgatója előtt, aki több mint 30 évig állt a szervezet élén. Vernon Kell századost 1909-ben bízták meg az országban működő német kémhálózat felderítésével és 1940-ben vezérőrnagyként vonult nyugállományba. Munkatársainak ekkor már új kihívásokkal kellett szembenézniük.

 

Bulloch

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Hírszerzés, kémkedés