IZSA : Nemzetbiztonsági alapismeretek (bevezetés)
A titkosszolgálatok tevékenysége sokáig tabutéma volt, nem túl gyakran szerepelt a média étlapján, elsősorban akkor került elő, ha valamiféle botrányt szagoltak ki a sajtómunkások. Nagy porveréssel, szenzációként adták közre nehezen megszerzett, sokszor félig sem igaz értesüléseiket, bár igyekeztek szakértelmet mutatni, az esetek többségében csak kétségbeejtően szánalmas eredményeket produkáltak.
A titkosszolgálatok működésével összefüggő kérdések előtérbe kerülése gyakran megfigyelhető a politikai rendszerek hatalmi váltása idején. Ilyenkor – jellemzően – az új vezetésnek érdekei fűződnek saját legitimációja gyors megerősítéséhez, ezért hasznosnak és megengedhetőnek tartja a korábbi titkosnak tartott információk napvilágra kerülését is, a titkosszolgálatokat érintő nagy leleplezéseket, a megelőző vezetők/vezetés hitelességének rombolását, ezen a területen is megmutatkozó amorális és gonosz vonásainak bemutatását a széles nyilvánosság számára.1
A titkosszolgálati témák átfogó és szakszerűen alapos kezelése nemcsak a tömegtájékoztatásban ritka, mint a fehér holló, hanem a politikai közéletben sem sokkal jobb a helyzet. A hírszerzés és az elhárítás tartalmát és módszereit illetően a mélyebb ismeretek birtoklása egy jól meghatározható személyi kör privilégiuma. Természetesen a szakmában dolgozókról, a jelenben és a korábbi évtizedekben a speciális szervezetek állományába tartozókról van szó. Esetükben alapvető követelmény az elmélyült ismeret, a professzionális szaktudás.
Ami a hazai politikai osztályt illeti, a titkosszolgálatokhoz fűződő viszony milyensége nehezen ítélhető meg. Elenyésző azon hivatásos politikusok száma, akik státuszuk, feladataik okán olyan szoros kapcsolatba kerülnek a szolgálatokkal, hogy kénytelenek elemi szakisme-reteket magukra szedni. Közel két évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy ők jobb esetben az „értő laikus” szintjére jutnak el, ami egyáltalán nem lebecsülendő, bár sok esetben nem elégséges. Terepük a politikai mező, munkájukban általában nem a hírszerzés a központi kérdés, ezért e témában megszerzett ismereteiket személyes képességeik, ambícióik és közvetlen (párt)politikai érdekeik által determináltan alkalmazzák, kisebb-nagyobb eredményességgel.2
Mindenesetre úgy tűnik, hogy a politikai elit részéről mindeddig ez a tudás elegendő volt ahhoz, hogy az állami élet különböző szereplőiként, meghatározott ideig tartó hatalmi pozícióból a hírszerzés irányításában, külső kontrolljának megvalósításában közreműködjenek, politikusi tevékenységüket ezen a területen is végezhessék.
Nem lenne teljes a kör, ha nem említenénk a meglehetősen vékony rétegnek látszó titkosszolgálati szakértői gárdát. A politikai elit számára ők jelentik a hátteret, a független és objektív bázist. Egyesek ebből a szakértői közegből igazi médiasztárok lettek. Szinte kizárólag őket kérdezik, univerzálisak, mindenhez értenek, és csak ritkán tévednek (még ritkábban ismerik ezt el). A szakértők másik csoportjába tartoznak a tollforgató, az elemző, a részletekbe elmélyedő háttérmunkások, akik nem nyilatkoznak, hanem megrendelést teljesítenek. Ez a csapat nyilvános elismerésre nemigen számíthat. Valóságos szaktudással, zömében hírszerzési/elhárítói előélettel, speciális tapasztalatokkal vállalnak ilyen feladatot azok, akik már amúgy is hozzászoktak a névtelenséghez.
A titkosszolgálatokról szóló tudás ilyen viszonylagosságának és körülhatároltságának alapvető oka maga az a speciális tevékenység, amelynek jellemzőit a tanulmány további részében mutatjuk be. A nyílt szakirodalom és a hozzáférhető forrásanyagok ebben a kérdésben korlátozottak. A világhálón ugyan a különböző keresőprogramokkal sokszázezernyi találat érhető el, mégis elhamarkodott dolog lenne azt állítani, hogy mindent tudunk, mindent megtudhatunk a hírszerzésről. A tartalmilag és minőségileg is igen heterogén információk nehezen állnak össze egy egységes, konzisztens hírszerzés-képpé. Nyilvánvaló, hogy ebben a vonatkozásban számos nyomós ellenérdek működik azért, mindenekelőtt a hatalom és a leginkább érintett szolgálatok részéről, hogy ez így maradjon.
Révész Béla megállapításait a titkosszolgálatok politológiai kutatási lehetőségeiről e tekintetben feltétel nélkül elfogadjuk: „A mindenkori társadalmi-hatalmi struktúrák részeként létrejött és egyetemes érvénnyel azóta is működő titkosszolgálatok nem nyilvános szabályozás mellett, leplezett intézményi keretek között, titkos állománnyal, operatív módszerekkel, speciális technikákkal vesznek részt a legváltozatosabb formájú szuverén hatalmak védelmében. Az információhiány a diktatúrákban nagyobb, a demokráciákban kisebb mértékben, de mindenképpen misztikus homállyal övezi ezen szolgálatok tevékenységét. Az 'ellenség' előli rejtőzés a 'baráti' tekintet elől is elfedi, elvonja az információkat és természetes vesztese e titkolózásnak az emberi megismerés szisztematikus rendszere, a tudomány.3
Míg például a kül-, a biztonság-, a védelempolitika területén maga a rendszer és annak működése jól tanulmányozható, szinte minden jól látható, addig a titkosszolgálatokkal, a hírszerzéssel kapcsolatos eredmények és kudarcok csak elvétve kerülnek a nyilvánosság elé. Ezeket a véletlenszerű eseteket is hajlamosak vagyunk úgy értékelni, hogy egyrészt komoly oka van annak, ha ilyen téma reflektorfénybe kerül, másrészt nem feledkezhetünk meg arról, hogy a titkosszolgálatok évezredes gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek a manipuláció, a félrevezetés terén. Egyetlen kérdést kell ilyenkor feltenni: Qui prodest? Kinek használ, kinek áll érdekében?
A titkosszolgálati/nemzetbiztonsági tevékenység lényegének megértéséhez, valamint a szolgálatok működésének bemutatásához elengedhetetlen bizonyos alapvetés elvégzése általánosságban és konkrétan, a hírszerzésre vonatkozóan is.
1 Révész Béla: Az állambiztonsági szervek politológiai kutatásának kérdéséhez. Acta juridica et politica. Szeged. 2004. [vissza]
2 A hazai közpolitika utóbbi két évtizede bővelkedett a politikai elit egyes szereplői által kitalált, kiszivárogtatott, elindított, elhallgatott, elkent titkosszolgálati „ügyek”-ben. Néhány eset: – 1994. szeptember: Keleti György honvédelmi miniszter arra hivatkozva menesztette Gyaraki Károly tábornokot, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) vezetőjét, hogy a KBH a tavaszi parlamenti választások előtt megfigyelés alatt tartott több személyt, köztük az ő feleségét. – 1997. április: Hónapokon keresztül szocialista képviselőket, köztük Gál Zoltánt, Baja Ferencet is vizsgálódási körébe vont az Információs Hivatal (IH). Az 1994 végén indult, Nyírfa fedőnevű akció célja a magyar-ukrán-román határtérségben folyó illegális gazdasági tevékenységek feltárása volt. Az ügy miatt menesztették Földi Lászlót, az IH műveleti igazgatóját, akiről azonban 1999. decemberben a bíróság jogerősen kimondja: nem követett el jogosulatlan adatkezelést. Földi magánvállalkozása, a Defend Kft. az 1998-as kormányváltás után sorra nyeri el az állami megrendeléseket. – 1998. május: A parlamenti választások két fordulója között egy Orbán Viktorra vonatkozó, rendszerváltás előtti titkosszolgálati dosszié fedőlapját juttatják el feltételezések szerint a titkosszolgálatok munkatársai – külföldi lapok, hírügynökségek budapesti tudósítóinak. Az ügy egy évvel későbbi nyilvánosságra kerülésekor kiderül: a dokumentum már 1991-ben is fölbukkant, de szakértők szerint legfeljebb azt mutatja, hogy Orbánt be akarták szervezni, ami nem sikerülhetett. – 1998. augusztus: Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy 1997-ben a szocialista kormány idején „titkos eszközökkel és törvénysértő módon” információkat gyűjtöttek volna egyes Fidesz vezetőkről. A parlamenti vizsgálóbizottság – amely végül egyet sem kapott meg a kormányfő által ígért dokumentumokból – 1999 novemberében egyetlen, állítólag törvényellenes megfigyelést regisztrált: Pokorni Zoltán esetében. A példák sorát természetesen a legutóbbi időszakig folytatni lehetne, ami viszont óhatatlanul a napi politika eseményei felé terelné a szakmai érdeklődést. A kézirat lezárása előtt, 2008 őszén az UD ZRt. mint 'árnyék titkosszolgálat' „leleplezése” borzolta a közéleti és szakmai kedélyeket.[vissza]
3 Révész Béla: A titok mint politika. A titkosszolgálatok politológiai kutatásának lehetőségei. Doktori értekezés tézisei, Szegedi Tudományegyetem, 2007. [vissza]
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
