Kronologikus hadtörténet 1 – Ókor – Könyvek

Bibliai csaták (fülszöveg)

 

A birodalmak határvidékén elterülő bibliai tájakért a Krisztus születését megelőző több mint kétezer évben sok nép versengett és küzdött – kánaániták, filiszteusok, izráeliek, asszírok, babiloniak, görögök és rómaiak. A terület, amely szárazföldi hidat képez Eurázsia és Afrika között, ellenőrzése alatt tartja a Földközi-tenger keleti partvidékét, és az újkori Izrael állam nagy részét alkotja, csábító hadizsákmány volt a hódítónak készülők hosszú sorának.

A Bibliai csaták a bibliai kor húsz kulcsfontosságú csatáját mutatja be. A könyv mindegyik nagyobb hadjáratból vázol fel ütközeteket, kezdve az izráeliek Aj elleni hadjáratával (i. e. 1400), amikor is Józsué próféta taktikai ügyességével legyőzte a nagyobb kánaánita haderőt, egészen Maszada ostromáig (i. sz. 73), amikor a rómaiak ténylegesen véget vetettek a megszállás elleni zsidó küzdelemnek.

A könyvben megtalálható az összes jelentősebb zsidó hadvezér, úgy is mint Saul, aki legyőzte a filiszteusokat Mikmásznál (i. e. 1040), Dávid, aki elfoglalta Jeruzsálemet a jebúsziaktól és létrehozta az egyesített zsidó királyságot, valamint Júdás Makkabeus, aki sikerrel járt a Szeleukidák ellen Emmausnál (i. e. 165) és Bét-Cúrnál (i. e. 164). Szó esik a könyvben arról is, hogy az asszírok i. e. 701-es betörése Lákis bevételével érte el csúcspontját; hogy a babiloniak i. e. 586-ban legyőzték és rabszolgasorba döntötték az izráelieket; és hogy a rómaiak végül sikerrel jártak és megszállták a térséget, mert csak így válhat kerek egésszé az ezerötszáz év viszálykodásáról szóló leírás.

Az egyes csatákat rövid bevezetés helyezi el térben és időben, majd következik a hadművelet tömör ismertetése és a következmények elemzése. A seregek harcrendjeit és hadmozdulatait illusztráló, külön erre a célra készített, színes térképek életre keltik a témát, és hozzásegítik az olvasót, hogy első pillantásra megértse az egyes csaták alakulását.

Több mint kétszáz színes és fekete-fehér térkép, műalkotás és fénykép illusztrálja a kötetet, megismertetve az olvasót magukkal a csatákkal, a főszereplőkkel, illetve a korabeli harctéri taktikákkal. A Bibliai csaták nélkülözhetetlen kézikönyv mindenkinek, aki érdeklődik az ókor történelme iránt.

 

Katalógus Bibliai csaták Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Ókor