Kronologikus hadtörténet 2 – Középkor

Az első és második keresztes háború korának forrásai (ajánló)

 

A kötet magyar fordításban tartalmazza az első keresztes háború egykorú krónikás leírását, az úgynevezett Névtelen Krónikás Frankok tettei című munkáját. Ezt követik az első keresztes hadjárat résztvevői és kortársai által írott egykorú levelek fordításai, amelyek éppen feltétlen hitelük és szubjektivitásuk révén árnyalják és értelmezik a Névtelen krónikájának állításait és szemléletét.

A kötetet Szent Bernát Új lovagság című értekezése zárja, amely az első hadjárat után három évtizeddel a Templomos lovagrendnek ajánlva az egész középkor számára kijelölte a keresztény szellemű lovagság követendő ideáljait és céljait. Nem véletlenül került bele a középkor legelterjedtebb nyomtatott enciklopédiájába, Vincentius Bellovacensis Speculum historiaejába is.

A források magyar fordításban korábban nem jelentek meg. A kötet magyar művelődéstörténeti jelentősége, hogy a hazai udvari, lovagi kultúra sokat vitatott kialakulásához és megkérdőjelezett létéhez nyújtja a legfontosabb nyugat-európai forrásokat, amelyek ismeretében a magyarországi jelenségek is jobban értelmezhetőkké válnak.

 

Katalógus Az első és második keresztes háború korának forrásai Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Középkor