TÓTH : Mátyás király idegen zsoldosserege (bevezetés)
„Die Geschichte des XV. Jahrhunderts in Ungarn, Oesterreich, Deutschland und Polen wird in so lange nicht ganz verständlich bleiben, als man das böhmische Söldnerwesen von den Zeiten Zizka's an bis zum Tode Matthias Corvinus nicht fleissiger beachten und aus Archiven jener Länder reichlicher beleuchten wird.” (Palacky, Geschichte von Böhmen. IV, 2. 409. lap.)
A csehek nagy történetírójának ezekben a sok évtizeddel ezelőtt napvilágot látott soraiban burkolt szemrehányás lappang. És pedig – magam legalább már egyetemi tanulmányaim idején úgy éreztem – elsősorban a magyar történetkutatás számára. Hiszen míg a többi határos népekre nézve a cseh zsoldosbandák kevesebbet, csakis megpróbáltatást és nyomorúságot jelentettek, a Mátyás Magyararszágának volt annyi ereje, hogy a Felvidék nemzeti veszedelmét a saját javára fordítsa és belőlük alkotta meg a magyar királyság első állandó zsoldosseregét. Mikor, hogyan és miért történt ez a jelentős lépés, mi volt az ú. n. fekete sereg életsorsa? Ez a kérdés korán megragadta az érdeklődésemet, feltűnt az a sok ellentétes vélemény is, mely körülötte rajzott s fiatalos hévvel vágtam neki a munkának. Nagy ideje már annak, tizenkét esztendeje körülbelül s akkor bizony még magam sem tudtam, hagy mire vállalkoztam tulajdonképen. Egyik részletprobléma a másikhoz vezetett, gyűlt az anyag, teltek az évek. Nagy nemzeti katasztrófánk és szomorú következményei megbénították a munkakedvemet annál is inkább, mert maga a témám is furcsa meglepetésben részesített. Az egykorú kútfők t. i. – mint az alábbiakból kiderül – mitsem tudtak Mátyás király fekete serege felől. Elkedvetlenedtem nem is egyszer s volt professzorom, dr. Marczali Henrik egyetemi tanár úr szeretetteljes támogatása és unszolása híján talán el is ejtettem volna a tervemet. Sétáinkra, beszélgetéseinkre mindig a legnagyobb melegséggel fogok visszagondolni.
Mégis – ellenére a sok lemérhető és le nem mérhető gátló körülménynek – mikor a Magyar Tudományos Akadémia II. osztálya pályázatot hirdetett a fekete sereg történetének a megírására, az adatgyűjtés javát már magam mögött tudhattam. Újult erővel láttam dologhoz ismét s a kitűzött határidőre két fejezettel és a részletes tervrajzzal el is készültem. Dr. Csánki Dezső r. tag és dr. Áldásy Antal l. tag urak véleményadása alapján az Akadémia 1922. évi nagygyűlése megbízott a tétel teljes kidolgozásával s az ő jóindulatúan elismerő bírálatuk nyomán folyó év tavaszán elnyertem a Lévay-jutalmat. A rendkívül jóleső kitüntetésért fogadják mindketten őszintén hálás köszönetemet.
Szomorú gazdasági viszonyaink közepette, mikor a megjelentetés minden reménysége nélkül annyi az enyémnél érdemesebb munka rejtőzik a különböző tudományágak művelőinek az íróasztalaiban, azt hittem, ezzel el is érkeztem az utolsó állomáshoz. A polgári történettudomány számára a hadtörténelem a kultúrhistóriának – valljuk meg őszintén – egy meglehetősen alárendelt és elhanyagolt összetevőjét szokta csak jelenteni. Katonai körök viszont szigorúan stratégiai és taktikai kérdések iránt érdeklődnek elsősorban. Már pedig ez a könyv más célkitűzéssel iródott s csak akkor felel meg a rendeltetésének, ha – természetesen hadtörténelmi szempontból – hű képét adja a nagy Mátyás király egész, nagyszerű, de a romlás csíráit már magában hordó korának; lényeges vonásaiban ugyanazt a képet, mely politikai, gazdaság-, művészet-, vagy tudománytörténeti szemszögből nézve lett volna hasonlóméretű kutatás árán nyerhető. Egyik legnevezetesebb katonai intézményében az élő nemzetet, a magyar nemzet történeti állapotát kerestem a XV. század második felében, amint a biológus a mikroszkópja alá helyezett sejthalmazból az egész szervezetre nézve iparkodik eredményeket kapni. „Nicht um der Kriegskunst willen ist dieses Werk gesehrieben worden, sondern um der Weltgeschichte wilIen. Wenn Militärs es lesen und daraus Anregungen entnehmen, so kann mir das nur recht sein und ist mir eine Ehre; geschrieben aber ist es für Geschichtsfreunde von einem Historiker.” (Delbrück, Geschichte der Kriegskunst. IV. Vorwort.)
Örvendetes csalódások következtek. Könyvemnek kiadványai sorába való felvételére előzékeny hajlandóságot mutatott a Budavári Tud. Társaság, az 1925. év derekát jelölve ki valószínű megjelenési határidőül. Ám még erre a várakozásra sem került a sor. A magyar királyi honvédség főparancsnoka tudomást szerezve a munka elkészültéről, tisztképzési célokra nagyobbszámú példány megrendelését határozta el. Alig említett nevű, személy szerint előtte ismeretlen szerzővel szemben olyan elbánás ez, melyet méltóképen megköszönni sem lehet; mentes minden szubjektivitástól, s nyilván csak a magyar hadtörténelem önzetlen szeretetéből fakadt. Ennek köszönhetem könyvem ezidőszerinti megjelenését. Mert ez után a végtelenül megtisztelő állásfoglalás után most már minden magától ment, a kézirat hamarosan nyomdába jutott s én egy nagyon értékes lelki élménnyel lettem gazdagabb: a csendes, minden feltűnést kerülő, kutató munka megbecsült voltának a tudatával. Bizonyosra veszem, hogy akkor járok a leghelyesebb úton, ha érzelgős hálanyilatkozatok helyett egyszerű magyar szívből azt kívánom, hogy fejtegetéseim a magyar tisztikar történelmi érzékére és műveltségére csakugyan legyenek némi hatással.
Ami magát a szöveget illeti, arra nézve semmi előleges mondanivalóm nincsen. Beszéljen önmagáért. Bizonyára sokan vannak, akik több tehetséggel és hozzáértéssel írták volna meg, de gondolom nem fog akadni senki, aki a tárgy iránti szeretetemet és a reáfordított munkát lekicsinyelhetné.
Budapest, 1924 december hó.
T. Z.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
