Egy 2020-ban megjelent tanulmánykötet „több évszázada” elfeledett magyar királyi dinasztiának titulálta a Szapolyai-családot, illetve a „dinasztia” két tagját, Szapolyai Jánost és János Zsigmondot. Rövid regnálásuk ellenére a Szapolyai „dinasztiát” elfeledni talán az egyik legnehezebb feladat, hiszen számos olyan esemény kötődik a nevükhöz, amely cseppet sem nevezhető emlékezetesnek vagy dicsőségesnek, mint inkább vitathatónak vagy megosztónak. Ki és miért, milyen céllal akarta „elfeledtetni” a Szapolyai „dinasztiát”? Jó kérdés.

Az 1526. évi mohácsi csatavesztés hozzásegítette a Szapolyai „dinasztia” alapítóját, János erdélyi vajdát a régóta áhított magyar trónhoz. Szapolyai János tiszta lappal indult. E könyv azt vizsgálja, hogyan lett az ország legvagyonosabb főnemeséből a török szövetségese, és miért nem akart a királyi sereg segítségére sietni 1526-ban? Miként tévesztette meg a királyt, a budai udvart, és nem utolsó sorban a hazai történettudományt az ellentétesnek mondott meghagyásokkal? Hol tartózkodott az erdélyi vajda a mohácsi ütközet idején? Miről tárgyaltak Szapolyai követei Pesten a török hadurakkal, nem egész egy hónappal a vesztes csata után?

Nemeskürty István Ez történt Mohács után című, 1966-ban megjelent könyvében a vesztes csata utáni eseményeket elemezte. Habár Nemeskürty szakíróként számos érdekességre felhívta a figyelmet, a mainstream (fősodor) történészek nem szívlelték a munkáját. Jelen kötet nem a Mohács utáni, hanem a csata előtti eseményeket veszi górcső alá, némileg Nemeskürty elméleti felvetéseit követve. Úgy vélem, hogy érdemes a kedves Olvasók elé tárni – a történészek bevallása szerint „elfeledett” – Szapolyai János hatalomra kerülésének felejthetetlen részleteit. A könyv egyben tisztelegni kíván az 500 évvel ezelőtt, 1521. augusztus 29-én elesett nándorfehérvári erősség hősi halált halt védőire. Akik két hónapon keresztül hiába várták II. Lajos (1516–1526) király, Báthory István nádor és Szapolyai János erdélyi vajda felmentő seregeit.