Budától – Belgrádig (bevezető)
E kötet a nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére készült.
Egy évtizedes kutatásaim eredményeit tesszük közzé Nagy Lajos helytörténész kutatóval.
A levéltári dokumentációk a bevezető tanulmányokkal együtt a török elleni hadjáratok történetét az 1686–1688 közötti években kísérik figyelemmel. Tehát Buda ostromától Belgrád bevételéig. A korszak iránt érdeklődő olvasók, szakemberek ezeket a dokumentumokat most ismerhetik meg először, részint mert eddig feltáratlanok voltak, részint igen régi, vagy egykorú kiadásokban találhatók, s alig hozzáférhetők a hazai kutatás számára.
Úgy gondolom, hogy e kötet szervesen kapcsolódik ahhoz a kutatási és publikációs programhoz, amely Buda felszabadításának évfordulója kapcsán a magyar történelem kutatóműhelyeiben az elmúlt években számos kiváló forrásközlést, tanulmánykötetet és összefoglaló művet produkált.
Kutatásaim indulásához inspirációt adott a rég elhunyt lelkes baranyai helytörténész, Horváth Kázmér áldozatos munkája. Az 1930-as években, készülődve a nagyharsányi csata 250. évfordulójának országos emlékünnepélyére, egyrészt saját költségén, másrészt a vármegye és a kultuszminisztérium soványka támogatásával bécsi, karlsruhei, müncheni levéltárakban az ún. „második mohácsi csata” történetének feltárásához kutatásokat végzett. Ennek a kutatómunkának eredményeképpen jelentékeny jegyzetet készített, elsősorban Baranya térségében 1686–1687-ben lezajlott hadieseményekre vonatkozóan. Kutatásairól tudományos népszerű formában, 1937-ben, nagyszámú újságcikkben számolt be, fellelt forrásainak bemutatásával.
1975-ben levéltárba került hagyatékának rendszerezése során világossá vált, hogy a nyugati levéltárakban végzett rövid kutatóútjain, óriási szorgalommal kutatva, át tudta tekinteni azokat a fondokat, amelyekben a magyarországi hadjáratok legfontosabb aktái találhatók.
Az ő nyomdokain elindulva, osztrák, német, svájci barátaim tudományos támogatásával, a Karlsruhei Tartományi Főlevéltár, a Bajor Állami Főlevéltár IV. osztálya Hadilevéltára, az Osztrák Állami Levéltár III. osztálya Hadilevéltára, a Müncheni Bajor Nemzeti Könyvtár munkatársainak készséges segítsége révén, olyan mennyiségű és minőségű dokumentációt sikerült gyűjtenem, amely lehetőséget adott e kötetben áttekinthető válogatásra.
A feltárt levéltári anyagnak kis része kerülhetett a kötetünkbe. A hadjáratok főszereplőinek tevékenysége során keletkezett naplók, elsősorban a hadjáratok pontos menetére, napi változásainak rekonstruálására adnak lehetőséget, valamennyi tükrözi egyben a korról, a hadszíntérré változott országról, az ellenségről, önmagukról alkotott korhű képet.
Az egyidőben keletkezett naplók szerzői között hadvezéreket, tábori hadititkárokat, hadikancellistákat, művelt főtisztet és gyóntató papot találunk. E dokumentáció összevetése során ellenőrizhetően megrajzolható órányi pontossággal a háború menete, továbbá a mai ember számára megdöbbentő katonasors, teli szenvedéssel, kegyetlenséggel, vakbuzgósággal. Filmszerűen játszódik le előttünk a háború, s az írók bármennyire is a vonulásokra, az összecsapásokra, ostromra koncentrálnak, kikerülhetetlenül kivillannak a sorok közül a polgári világ, a nép, Magyarország és Erdély népének, a Dráva és Duna mentén élő horvátoknak, magyaroknak mindennapos szenvedése, sanyargatása, pusztulása.
A naplók segítségével napról napra végigkísérve a visszafoglaló hadjáratok eseményeit megérthetjük, hogy a föld népe nem lélegezhetett fel a török megszállás után sem. A kiváló és valóban emberi módon gondolkozó fővezér, Lotharingiai Károly herceg, hiába igyekezett vasszigorral fegyelemre kényszeríteni a zsoldosokból és önkéntesekből álló szövetséges hadsereget, az erőszak végigszántott, amerre előrenyomultak, vagy „békésen” meneteltek. Elsősorban a naplók közlése tette lehetővé, hogy a hadiesemények mellett bepillantsunk a terület életébe is.
Úgy gondolom, hogy a naplók nyomán közlésre kerülő magyar huszárság szemlejegyzékei, amelyeket a müncheni hadilevéltárban a bajor vezetés alatt Magyarországon harcolt kontingensek működése során megmaradt nagyszámú aktái közül válogattam, a szerző igényes forrásbevezetőjével a történetírásunkban eddig csak általánosságban ismert kérdésről, újszerű ismereteket közöl.
Mind a bevezető tanulmányok, mind a naplók és a közlésre került 42 levél, valamint az egykorú európai közvélemény tájékoztatására készült nyomtatványok kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a fő célt, a nagyharsányi diadalt dokumentáljuk olyan sokoldalúan, amennyire ezt ezek a források szolgálni tudják.
A naplók, iratok, levelek, jelentések, nyomtatványok kiválasztásánál fontos szempontnak tekintettük, hogy időben megelőzzék és azután meghaladják 1687. augusztus 12-ét. Így válhatott szemléletessé az út, amely Buda felszabadulásától elvezetett az eddig kellően nem értékelt nagyharsányi csatáig, s vált láthatóvá a csata jelentősége az 1687-végi és 1688. évi eseményekre.
Kötetünkben közreadott dokumentációk legnagyobb része tehát időben a nagyharsányi csata előzményeire, a csata lefolyására, majd azt követő katonai eseményekre utalnak. Fontosnak tekintettem ezt a szempontot a válogatásnál érvényesíteni, mert így vált világossá, hogy milyen következményekkel járt az erőviszonyok megváltozására a nagy győzelem, hogyan demoralizálódott a török hadsereg, s miképpen vezetett el a török kormányzat súlyos válságáig. Ugyanakkor a Habsburg birodalom tekintélyének, erejének, hódításainak növekedéséhez, Erdély nagy részének megszállásához, Belgrád visszafoglalásához.
Kötetünkbe válogatott dokumentumokat magyarra fordítottuk, kritikai szövegvizsgálat alá kerültek mind nyelvi, mind tartalmi szempontból. Az eredeti szövegben előforduló földrajzi nevek, továbbá a magyar személynevek erősen torzítva, vagy torzított variációkat mutatva jelentkeztek. Ez általában érvényes volt, akár a német, akár a francia vagy olasz nyelvű forrásokat vizsgáljuk. Így célszerű volt, hogy a főszövegben a személynevek nem az egykorú írásmódot hagyva jelennek meg, hanem történetileg ismert és használt formában, elsősorban úgy, ahogyan maga a személy írta és használta. Az előforduló névvariációkat vagy jegyzetben, illetve a kötet végén összeállított, biográfiai adatokkal ellátott, névmutatóban közöljük. A földrajzi nevek – tekintettel arra, hogy a feljegyző német, francia vagy olasz személy volt – sokszor felismerhetetlen torzulást szenvedtek. Megfejtésükhöz közel egykorú térképeket előnyösen lehetett felhasználni. A hadsereg többnyire az egykori postautakat követte a vonulása során. A nevek döntő többsége megfejthető volt, ahol ez nem járt sikerrel, ott jegyzetben jeleztük.
Forrásaink döntő részében teljes szöveget közöltünk. Így törekedve arra, hogy egy-egy levél, nyomtatvány, jelentés stb. szövegében a létrehozó közismert személyiség gondolkodásmódját, mentalitását megismerhetővé tegyük. Lehetővé téve ezzel azt is, hogy minden tendenciától mentes szöveg kerüljön a kötetbe, amelyet a kihagyások okoznak, óhatatlanul akkor is, ha erre a közlők nem törekednének. Csak a legszükségesebb tájékoztatást szolgáló jegyzeteket adtunk, elsősorban topográfiai, ortográfiai, onomasztikai jellegű magyarázatokat, valamint ahol nagyon kézenfekvő volt, utalásokat a kötet más dokumentumaira.
A személy- és földrajzi nevekre utaló magyarázó, helyesbítő stb. jegyzetekkel egységesítési törekvéseket erősítettünk.
A kötetben közreadott források eredeti levéltári és könyvtári jelzeteit a dokumentumok végén, tipográfiailag erősen kiemelt formában adjuk, teljes rövidítésben, amelynek feloldására készült a források jelzeteiben használt rövidítések jegyzéke.
Valamennyi dokumentumnál a teljes szöveghű fordításra törekedtünk, de a szövegfejlesztés mégis nélkülözhetetlenné vált. Elsősorban, mert ezt a hadtörténeti jelleg kívánta meg, továbbá az eredeti szövegekben előforduló tautológia megszüntetése.
Kutatásaim során a szöveghez szorosan kapcsolódó események ábrázolását, esetleg szemléltetését kutatva válogatott képanyag került a szöveghez, amely egyrészt a hadjárat színterét ábrázoló közel egykorú földrajzi, birtok- és közigazgatási részleteket ábrázoló térképek, másrészt a hadmérnökök által készített és a hadrendet ábrázoló vázlatok. Forrásértékük nem kevesebb a szövegnél. Nemcsak eligazítani segítenek, hanem „beszélő ábrák”-ként voltak alkalmazhatók. Mindenekelőtt a bajor, s alkalmankint a közös táborozásokat bemutató 32 ábrára utalnék. Az egykorú katonai uniformist bemutató képek segítenek szemléltetni a lovasság, gyalogság, tüzérség harcosainak megjelenését.
Műmellékleteinknél természetesen a nagyharsányi csata ábrázolásának, általunk elérhetővé vált valamennyi variációját közöljük, tudva sajnos azt, hogy számos jó metszet létezik ezeken kívül. Ezen művészi nívójú metszeteken az eligazodást segítik Nagy Lajos tervezte vázlatok, melyeket Zeleni Ferenc rajzolt. Ábráinkat, amelyeket levéltárak és könyvtárak, valamint múzeumok bocsájtottak rendelkezésre, a lelőhelyük jelzetével publikáltuk. Ahol a jelzet nem szerepel, az filmen, vagy nagyításban saját gyűjteményben, vagy Horváth Kázmér hagyatékában van. Több ábra az eredeti jelzet pontos megnevezése nélkül került gyűjteményünkbe, mivel több őrzési helye is van, nem tartottuk fontosnak a felsorolást.
Elismeréssel és hálával kell szólnom végezetül mindazoknak az intézményeknek és személyeknek a támogatásáról, akik ennek a kötetnek a megvalósításában részt vállaltak. A kiadást támogató Művelődési Minisztériumnak, a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja elnökségének, a Baranya Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztályának, Pécs Város Tanácsának, a Siklósi Városi Tanács és a Nagyharsányi Tanács vezetésének, a Baranya Megyei Művelődési Központ vezetésének, a Magyar Nemzeti Múzeumnak.
A forrást őrző intézmények önzetlen támogatásáért köszönetet mondok, elsősorban a Karlsruhei Tartományi Főlevéltárnak, valamint a Müncheni Hadilevéltárnak.
A hosszú éveken át nyújtott tudományos támogatásért mindenekelőtt dr. Seewann Gerhard (München) könyvtárvezetőnek, továbbá Somorjai Béla svájci kartográfusnak, Tafferner Antal müncheni tudományos kutatónak, akik bécsi és karlsruhei kutatásomban éveken át segítettek. Köszönettel tartozom Takács Éva muzeológusnak, dr. Lakatos Ernő nyugalmazott levéltárigazgatónak, dr. Sarosácz György mohácsi múzeumigazgatónak, dr. Füzes Miklós tudományos kutatónak, Bezerédy Győző történésznek, akik a kötet képanyagának felkutatásához adtak önzetlen baráti segítséget.
Az elmúlt években a korszak kutatása örvendetesen fellendült, kitűnő publikációkat adva az érdeklődő olvasók és szakemberek kezébe. Kötetünkkel tiszteletünket kívántuk kifejezni a nagyharsányi csata 300. évfordulóján, bízva abban, hogy mind a magyar történettudomány, mind a baranyai helytörténetírás asztalára fontos és hasznos munkát helyeztünk. Egyben emléket kívántunk állítani a baranyai földben nyugvó katonák küzdelmének.
Pécs, 1987. augusztus
Dr. Szita László
szerkesztő
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
