FEST : Báró Dévay Pál altábornagy (előszó)
BÁRÓ DÉVAY PÁLNAK hadi eseményekben és vitézi érdemekben gazdag pályafutása eddig elkerülte történetíróink figyelmét.1 Marczali Henrik ugyan említi nevét a Magyar Nemzet Történetében, sőt vitéz fegyvertársai között első helyre teszi, a mikor megállapítja, hogy a franczia háborúk első szakában (1796-ig) a magyar vezérek közül különösen Dévay Pál, Benyovszky, Mészáros és Kray tűntek ki ;2 — közelebbit azonban eddig nem tudtunk sem fegyvertényeiről, sem egyéb életkörülményeiről.
Pedig Dévay neve megérdemli, hogy egyenlő fénynyel ott ragyogjon a XVIII. század azon egyéb vitéz lovas vezéreinek tündöklő sorában, a kik a század derekán lojális lelkesedéssel megmentették és megszilárdították Mária Terézia trónját, — s a század alkonyán ismét dicsőséget és becsületet szereztek a magyar névnek a franczia köztársasággal vívott gigászi küzdelmekben.
Bizonyságot tesz erről az altábornagy önéletrajza, melyet gróf Wickenburg István fiumei kormányzó, hősünknek anyai ágon való leszármazója, kegyelettel őriz családi iratai között s e tanulmány czéljaira szíves volt átengedni.
Ez az önéletrajz 1799-ben készült, a mikor az altábornagy, a ki már 1794 óta a Mária Terézia-rend lovagja volt, a rend alapszabályai értelmében őt megillető bárói rang elnyerésére az előírt lépéseket megtette azzal, hogy emlékiratszerűleg előadta katonai pályáján szerzett érdemeinek összefüggő sorozatát.
E fölötte becses és nagy kortörténeti értékkel bíró önéletrajz alapján a más forrásokból beszerezhető adatok felhasználásával igyekszem most az utókor szeme elé állítani e bátor magyar huszártiszt délczeg alakját, megrajzolni vitézi életét. Ez életrajz megírásának kezdete épen összeesett monarchiánk 1914/15. évi nagy háborújának kezdetével: 1914 július 1-én fogtam hozzá, s a mostan folyó világháború váltakozó eseményeinek közvetlen hatása alatt írtam meg összes mozzanatait. S miközben Dévay vitézi tetteit az utókor számára följegyeztem, nem egyszer nyílt alkalmam azokat a mostani háború egyes epizódjaival egybevetni: s mindannyiszor megcsendült fülemben Berzsenyink száz év előtti jóslatszerű szózata:
«Csak sast nemzenek a sasok,
S nem szül gyáva nyulat Núbia párducza...
Árpád vére sem hűlhet el,
Ámbár rég heverész a puha pamlagon.»
1 Wurzbach kimerítő életrajzi lexikonja sem tesz róla említést; neve nem található a hazai
lexikonokban sem. E feltűnő hallgatás okát alább bővebben fogjuk kifejteni. [vissza]
2 Szilágyi, A Magy. Nemz. Tőrt. VIII. k. 566. l. [vissza]
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
