Franciák Magyarországon, 1809 (ajánlás)
1. kötet
Győr Megyei Jogú Város Levéltára a Mediawave keretén belül több mint egy évtizede szervezi a konferenciákat. Ezek többsége többnyire „véletlenül” április 29-re esett, amely egyben a szervező levéltár igazgatójának születésnapja. A múlt évi, kétnapos nemzetközi tudományos konferencia egy olyan csatának állított emléket, amely sajnálatos módon mint a „győri szégyen” vonult be a történelembe. Kevés igaztalanabb megállapítás hangzott el Győrről, és szomorú, hogy ezt napjainkig szinte mindenki elhitte. A konferencia a legújabb kutatási eredményeket vonultatta fel a fenti témában, és a nemzetközi előadók bekapcsolásával hozzájárult a korszak minden korábbinál mélyebb megismeréséhez. Örömömre szolgál, hogy a számos nemzetközi produkciót felvonultató Mediawave a maga szerény eszközével hozzá tudott járulni a konferencia megszületéséhez. Ajánlom minden olyan ember szíves figyelmébe ezt a kötetet is, aki végre az igazat kívánja megismerni a győri csatáról, és azoknak is, akik egy izgalmas olvasmányra vágynak.
Győr, 2010 októberében
Hatyándi Jenő
fesztiváligazgató
Mediawave
2. kötet
Tisztelt Olvasó!
Az a megtisztelő felkérés ért Bana József győri levéltár-igazgató részéről, hogy írjak laikus bevezetőt a Franciák Magyarországon, 1809 című történelmi tanulmánykötet második része elé.
Mit is mondhat a szabadidejét történelmi és néprajzi témájú könyvek bújásával töltő amatőr, hasonló vagy a múltban még kevésbé tájékozott társainak?
Talán azt, hogy a történelem az, a múltban lejátszódott eseménysor, amely valójában többségében nem úgy volt/történt, mint ahogy az iskolai tanulmányokból halványan megragadt bennünk. Ha elkezdünk belemélyedni a háttérbe – túllépve az iskola leegyszerűsítő, különböző korok hatalmai által a saját érdekük szerint értelmezett történelemképein –, akkor hamar rájövünk, hogy ezen hivatalos vélemények valamilyen ideológia mentén fogalmazódtak/-nak meg és nagyon lényeges elemük, hogy az emberi tényező hiányzik vagy nagyon hátul kullog bennük.
Pedig hát a történelmet emberek, egyének, egyéniségek és többségében kisemberek „csinálták”. Amikor halványan arra emlékezünk, hogy x, jó nevű hadvezér csapatát meglepte a török, csodálkozunk, miként történhetett mindez? De ha esetleg utánaolvasunk, rájöhetünk a nyitjára. Történt például, hogy Nagy Palkó, a maga korában hírhedt, sőt vagabund lovasvitéz az előző nap – a kor szokásaihoz híven – társaival rárohant az egyik környező falura egy kis zsákmányért, szabadrablásként. Mert hát késett a zsold, és rossz volt az ellátás a táborban. Kispál Ferenc portáján az asszony épp nyúlpaprikást készített, ha már ott voltak, megették. Bár nem kínálták valami szívesen, de jól esett. A pincében találtak egy kis lőrét is, az meg csúszott rája. Más nem nagyon volt ott, de legalább jóllaktak és kicsit kapatosak lettek. A táborba visszaérve lebuktak, és büntetésként őrségbe osztották be őket. De hát olyan jó volt az előzmény, hogy kellemes állomba merültek tőle. Őmiattuk aztán jöhetett a török, nem vették észre.
Na most akkor, ebben az esetben ki alakította a történelmet? A hadvezér vagy Palkó? És kinek a neve maradt fenn? Nevezhetjük ezt történelmi igazságtalanságnak?
Mint ahogy pl. az is az, ami Julianus barátról a köztudatban él. Hogy 1235-ben megtalálta és hírt hozott az őshazában, az Ural déli részén maradt magyarokról. Az ismeret eddig pontos, de útjának egy nemzeti érzéseink táplálásán túlmutató, nagy fontosságú része közben elfelejtődött. Ugyanis Julianus nevének a nagy földrajzi felfedezők sorában, méghozzá igen előkelő helyen kellene szerepelni, olyanok közt, mint Kolumbusz Kristóf vagy James Cook kapitány. Miért is? Mert az ő korában Európa legnagyobb tudósai sem tudtak semmit arról, hogy kb. Kijev után milyen területek, államok vannak Ázsia felé, és milyen népek élnek arrafelé. A kor torz térképein kétfejű emberek és mindenféle szörnyek élnek a meotiszi mocsarakban. Azaz gyakorlatilag Európa semmit sem tudott erről a területről. Julianus ellenben az 1200-as évek elején szabatosan leírta az országok és népek neveit, szokásait, folyóit, domborzatát. Két útjának nyomvonala ma is teljességgel beazonosítható. Ugyan nem földrajzi felfedezőként ment oda, de mégiscsak ő írta, diktálta le elsőként ezt a vidéket.
Kolumbusz 1492-ben, azaz több mint 250 évvel később fedezte fel Amerikát, igaz, ő sem földrajzi felfedezőként indult és nem is oda, hanem Indiába. Az ő nevét mégis mindenki ismeri a világban. Ki ismeri Julianusét, Európa keleti felének első felfedezőjéét? És persze sorolhatnám a példákat...
Jelen kötet is annak a kicsit maszatos történelmi ténynek a hátterét segíti megvilágítani az érdeklődők számára, hogy egykor az a híres Napóleon eljutott Győrbe és csapta a szelet a győri nőknek, akik feledve honleányi érzelmeiket, ennek biza' nagyon örültek. De nem úgy volt az teljesen. És hogy hogy is volt? Erről mesél – egyebek mellett – komolyan és könnyeden e kötet és annak első része egyaránt. Érdemes azt is leemelni a polcról.
Győr, 2012 októberében
Hatyándi Jenő
fesztiváligazgató
Mediawave
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
