GONDA : Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (előszó)
1874. óta halála percéig voltam bensőbb összeköttetésben T ü r r tábornokkal.
A 80-as évek elején, pesti tartózkodása alatt — az ő kívánságára — a reggeli órákban igen gyakran meglátogattam; sokat beszélgettünk legendás életéről, itthoni közgazdasági törekvéseiről. Később, 1888-tól kezdve, amikor engem Baross Gábor a kereskedelemügyi minisztérium képviseletében a T ü r r által alapított s az ő elnöklete alatt állott Ferenc-csatorna társulat igazgatóságába deszignált, ahol rövidesen alelnökké választattam, s a tábornok rendesen hónapokra terjedő távolléte alatt helyette az ő szellemében, az ő intenciói szerint kellett a társulat ügyeit vezetnem: mindinkább közelebb jutottunk egymáshoz s mind bensőbb lett köztünk az érintkezés.
Amikor a 90-es években elkezdte a reminiszcenciáit irogatni, különösen a „Magyar Hírlap”-ban és külföldi lapokban, többször kértem, sürgettem, hogy írja meg emlékiratait, hiszen az ő gazdag levél- és okmánygyüjteménye valóságos kincses bányája főleg az 1848-1870. közötti idők, s különösen az Olasz- és Magyarország felszabadítására irányuló nagyjelentőségű mozgalmak történetének s bevilágítanak annak a kornak politikai boszorkánykonyhájába is.
T ü r r folyton ígérgette, de állandóan halogatta az emlékirat megírását. Igaz, hogy ehhez neki tartósabb nyugalom is kellett volna, mert a sok utazgatás Páris—Nizza—Róma—Budapest között és másfelé, a sok tárgyalás mindenféle politikai, közgazdasági stb. ügyekben — mert a diplomáciai közvetítésekkel még az 1900-as évek elején is igénybe vették — rendkívül lekötötte a tevékenységét s nem igen engedett neki időt az emlékiratok megírására. De hogy meg volt benne erre a komoly szándék, kitűnik abból, hogy az iratait erre a célra rendezte és katalogizálta.
Amikor aztán a Ferenc-csatorna társulat vezérigazgatója, T ü r r-nek olaszországi hős fegyvertársa és benső barátja, M o g y o r ó d y Adolf ezredes 1908. február 19-én meghalt s e miatt Budapestre volt jövendő, megkértem, hogy úgy jöjjön haza, hogy addig el se menjen, amíg az emlékiratok el nem készülnek s e célra be is rendeztettem részére a Ferenc-csatorna társulat helyiségében egy csöndes udvari szobát s oda vitettem a három nagy ládában levő iratokat.
Leveleimre utoljára Bécsből válaszolt 1908. április 22-én, s azt írja, hogy a zord időben meghült s így csak pár nap mulya indulhat; reméli, hogy Budapesten azonnal helyre jön. 25-én csakugyan meg is érkezett, én vártam a Hungária-szállóban, ahol rendesen lakni szokott. Szinte megrémültem, amikor a szobába lépett, oly nagy láza volt, hogy azonnal ágyba kellett fektetni, amelyből — a leggondosabb ápolás dacára — többé föl sem kelt s május 3-án hajnalan örökre lehúnyta bársonyos nézésű, szép szemeit.
Halála után iratait az állam a Nemzeti Múzeum részére megvásárolta, az olasz vonatkozású, bizalmas természetű levelezéseket és okmányokat az olasz kormány magának követelte.
Én évek hosszú során át gyüjtöttem a hazai és külföldi lapokban és folyóiratokban megjelent cikkeit, röpiratait, felolvasásait, beszédeit, a reá vonatkozó cikkeket, könyveket, képeket s halála után a világsajtóban megjelent összes nekrológokat.
Ez tette lehetővé, sőt kötelességemmé, hogy születésének századik évfordulója alkalmából elmeséljem s nagy részben ővele magával beszéltessem el az én kedves tábornokom legendás életét.
De hangsúlyozni kívánom, hogy az ő történelmi jelentőségű egyénisége és élete ennél sokkal többet érdemel, többre tarthat igényt.
S úgy gondolom, nem lenne hálátlan feladat egy hivatásos történetíró részére, hogy T ü r r-nek a Nemzeti Múzeumban s az olasz kormány tulajdonában levő nagy történelmi fontosságú levelezése és okmányai, valamint cikkei, röpiratai s a reá vonatkozó kiadványok és egyéb iratok felhasználásával megírja T ü r r életrajzát s azt a kellő okmánytárral felszerelve, akár a Magyar Tudományos Akadémia, akár a Magyar Történelmi Társulat kiadja.
Addig is hadd szolgálja Türr tábornok nemes emlékét ez a szerény könyvecske, melynek összeállításában elsősorban az ő iratait, különösen a Magyar Hírlapban s más bel- és külföldi lapokban és folyóiratokban megjelent cikkeit, röpiratait, felolvasásait, beszédeit s a reá vonatkozó közleményeket, személyes emlékeimet, másodsorban Kossuth Iratait s egyéb történelmi műveket használtam fel.
Szülőföldje, Baja város nemesen érző és fenkölten gondolkozó közönsége ennek a könyvnek a kiadásával kívánja születése száz éves évfordulóján leróni szent kegyeletét kimagasló történelmi nevezetességű nagy fia iránt, aki egy hosszú élet változatos körülményei közt, világra szóló nagy események forgatagában, nemes munkásságával hervadhatatlan örök dicsőséget szerzett nemcsak saját nevének, de hazájának és szülővárosának is.
Áldott legyen emléke mindörökre!
Budapest, 1925. évi augusztus hó 1-én.
GONDA BÉLA.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
