HECKENAST : Kajali Pál (1662–1710) kuruc szenátor, országos főhadbíró válogatott iratai (bevezetés)
A Pozsony megyéből elszármazott Kajali család a XVII. század első felében telepedett meg Hont megyében; itt, valamint a szomszédos Nógrádban és Pest megyében feküdtek néhány falura és falurészre terjedő birtokaik. Vagyoni helyzetük alapján a megyei középnemesség szegényebb rétegébe tartoztak, de a család két utolsó generációja személyes érdemek révén a megyei vezető rétegbe emelkedett. A kuruc szenátor édesapja, Kajali András († 1703) mint kiváló katona lett Hont megye alispánja, maga Kajali Pál pedig, neves ügyvéd és nagy tekintélyű jogtudós, közel húszéves megyei pályafutás után, a Rákóczi-szabadságharc idején nemcsak apja alispáni örökébe lépett, hanem különböző országos tisztségeket is betöltött; egyidejűleg az észak-magyarországi evangélikusoknak egyik világi vezető embere volt.
Kajali Pál 1662-ben született. Tanulmányainak befejezése után, 19 éves korában a gróf Forgách család szolgálatába állt. 1684—1689: a Nógrád megyei Gács várának kapitánya, 1684—1699: Nógrád, 1685—1703: Hont vármegye jegyzője, a megyei tisztikar, illetve hitsorsosai megbízásából ismételten jár Bécsben, megyei követ a pozsonyi nádori konkurzusokon, ahol az országra kivetett adót az egyes megyék közt felosztották. 1689-ben feleségül vette Fáy István borsodi alispán leányát, Borbálát, akitől két gyermeke született: 1690-ben Klára, aki 1705-ben Ráday Pál felesége lett, 1696-ban András, aki 12 éves korában, 1708-ban halt meg. 1693-ban házat vett a Nógrád megyei Füleken, s ettől kezdve itt élt családjával. Ügyvédi jövedelmét különböző pénzüzletekbe fektette, 1689-től haláláig zálogbirtokosa volt a Forgáchok somoskői uradalmának.
1703 őszén az előnyomuló kurucok elől Nógrád megye nemességével Gács várába zárkózott. Gács kapitulációja után, 1703. október végén, leendő vejével, Ráday Pállal Rákóczi tokaji táborába ment, hogy jelentse a nógrádi nemesség csatlakozását a szabadságharchoz. Rákóczi először Máramarosba küldte a megyei tisztújítás levezetésére, majd 1704 elején Gács kapitányává és a Nógrád, Hont és Kishont megyei fiskális birtokok prefektusává nevezte ki. Már a szécsényi országgyűlés előtt tagja volt a fejedelem udvari tanácsának. Szécsényben ő tett javaslatot II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választására; az országgyűlésen beválasztották a 24 tagú szenátusba, Rákóczi pedig kinevezte a nagyszombati béketárgyalásokra küldött delegációba. A béketárgyaláson 1706 tavaszán Bercsényi Miklós és Csáky István távollétében ő volt a magyar küldöttség vezetője.
1706 nyarán meghalt felesége, Fáy Borbála. A megözvegyült Kajali — valószínűleg 1708-ban — újra megnősült, második felesége szenátortársának, Jánoki Zsigmondnak az unokahúga, Jánoki Mária volt.
1707 elején Kajali elnökletével készítette el egy bizottság a kuruc katonai szabályzatot, a Regulamentum Universale végleges szövegét, amelyet azután az ónodi országgyűlés törvényerőre emelt (X. tc.). A Regulamentum hadbíráskodással foglalkozó fejezetének Kajali volt a szerzője. Rákóczi 1707. augusztus 21-én nevezte ki országos főhadbíróvá; főhadbírói működése az 1708—1709. évekre esik.
1708 végén a császári seregek előnyomulása miatt elhagyta Füleket. Élete utolsó másfél évét többnyire Murány várában töltötte, hosszú betegeskedés után itt is halt meg 1710. április 28-án. Családja vele és ugyanezidőtájt elhunyt öccsével fiágon kihalt. Iratainak nagy része veje, Ráday Pál családi levéltárában maradt fenn, egyes fontos darabok pedig az Országos Levéltár „Rákóczi-szabadságharc levéltára” című gyűjteményében.
Az iratok válogatásában arra törekedtem, hogy a közreadott anyag — a Kajali Páltól származó vagy rá vonatkozó, ránk maradt írásoknak közel negyedrésze — tükrözze Rákóczi szenátorának és országos főhadbírájának szerteágazó gazdasági, politikai és bírói tevékenységét, emberi közelségbe hozza személyiségét. A válogatás élére unokájának, id. Ráday Gedeonnak a Kajali család történetéről a XVIII. század közepén vagy második felében összeállított vázlatát tettem (1. sz. irat). A további iratok 1701 és 1710 közt keletkeztek, és szoros időrendben kerülnek közlésre. Öt irat — Kajali kinevezése Gács várának főkapitányává (4. sz. irat), illetve országos főhadbíróvá (12. sz. irat), fiskális prefektusi utasítása (5. sz. irat), továbbá egy gazdasági és egy hadbírósági ügyben hozzá intézett rendelet (6. és 15. sz. irat) — Rákóczitól származik. Magától Kajalitól 16 irat kerül közlésre. A sort nála mintegy 15 évvel fiatalabb öccséhez írott, nevelő célzatú, életrajzi utalásokban gazdag levele nyitja meg (2. sz. irat). Ezután következik a máramarosi sóbányászat és sószállítás helyzetéről, valamint a máramarosi megyei tisztújítás levezetéséről készített beszámolója, első Rákóczi szolgálatában írott jelentése, amely a kuruc államszervezés kezdeti lépéseiről és módszereiről tájékoztat (3. sz. irat). Egy meg nem nevezett evangélikus lelkészhez írott levele Rákóczi valláspolitikáját világítja meg (8. sz. irat). A következő két iratból megismerhetjük azokat a mindennapos ügyeket, amelyeket egy fiskális prefektusnak a feladata volt jól elintézni (9. és 10. sz. irat). Ezután egy rendkívüli horderejű dolgozat következik, Kajalinak a rézpénzről készített előterjesztése, amely a magyar állam függetlensége iránt elkötelezett megyei nemesség gazdasági elképzeléseit rögzíti, és egyúttal bemutatja azt a munkamódszert, amellyel a szabadságharc vezetése az ónodi országgyűlésen elfogadtatott gazdasági intézkedéseket előkészítette (11. sz. irat). A Halil oda-Bassa nevű török kereskedővel való elszámolás érdekes adalék a szabadságharc külkereskedelméhez (14. sz. irat). Az 1709. évből 7 iratot közlök. A Rákóczi-szabadságharc vezető emberei sűrű levelezésben tájékoztatták egymást, és elsősorban fölötteseiket, a legkülönbözőbb ügyekről. Ennek példája Kajalinak az a levele, amelyben hadbírósági dolgokról, Jánoki Zsigmond szenátor haláláról, a temetése körül szükséges intézkedésekről és véletlen emberölés vétkébe esett öccse érdekében ír Bercsényinek (16. sz. irat). Ezután egy alapvető fontosságú forrás következik, az egyetlen, a kuruc országos főhadbíróság működéséről teljes egészében fennmaradt irat, az ítéletek kivonatait és a kegyelmi kéréseket felterjesztő mellékletekkel (17. sz. irat). Három további jelentés katonai túlkapásokról, a hadsereg és a polgári lakosság közti összeütközésekről számol be a fejedelemnek, illetve helyettesének, Bercsényinek (18., 19. és 20. sz. irat). A következő levél leányának szól, néprajzi és orvostörténeti szempontból érdekes benne a pestis ellen javasolt védekezési mód leírása (21. sz. irat). Az 1709. évi utolsó levél Bercsényit tájékoztatja a szülőföldjükről kiszorult, birtokaikat vesztett nemesek megélhetési gondjairól (22. sz. irat). 1710 ből leányához írt két levelét közlöm, amelyekben betegségéről, az őt ért anyagi veszteségekről számol be (23. és 24, sz. irat). Felvettem még a válogatásba Nógrád vármegye két kiadványát, az egyik egy hadifogoly tiszt felpofozása ügyében készült tanúkihallgatás (7. sz. irat), a másik Kajalinak somosújfalusi jobbágyai elleni pöre, amely keménykezű, kíméletlen földesúrnak mutatja be őt (13. sz. irat). Ennek szinte ellendarabja a 19. sz. irat, ahol jobbágyai védelmezőjeként fordul Bercsényihez. Az ellentmondásos földesúri magatartást akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy az első esetben ideiglenesen birtokában levő zálogbirtokon élő, a második esetben családi birtokához tartozó jobbágyokról van szó. Ez a földesúri kétarcúság nem Kajali egyéni sajátossága, hanem osztályának ebben a korban tipikus vonása. A válogatást Kajali özvegyének férje haláláról tudósító levelével zárom le (25. sz. irat). Valamennyi irat itt jelenik meg először nyomtatásban.
Végül a szövegek sajtó alá rendezésében követett eljárásról kell szólnom. Történeti források közreadásában két véglet között kell megtalálni a helyes középutat. A betűhív közlés szükségtelenül megnehezíti az olvasást, igen sok esetben a mai ember számára már érthetetlen szóképek lenyomtatásával eltereli a figyelmet a tartalomról. Ráadásul valójában nem is betűhív, mert sem a rövidítési jeleket, sem a használatból már kikopott változatos betűformákat nem lehet nyomdatechnikailag visszaadni. A másik véglet, a mai helyesírás szerinti átírás pedig éppen történeti jellegétől fosztja meg, és ezáltal meghamisítja a szöveget. Ezért a legújabb történeti szövegközlési szabályzathoz (ld. Századok 1974. évf. 2. sz.) tartottam magamat. A központozásban a szöveg értelméhez igazodtam, a nagy kezdőbetűt csak mondat elején és tulajdonneveknél tartottam meg, a hiányzó ékezeteket kitettem, a fölösleges ékezeteket elhagytam, és arra törekedtem, hogy az írásmód megfeleljen a legvalószínűbb egykori kiejtésnek. Célom az volt, hogy történeti jellegű és ízű, de a mai ember számára folyamatosan olvasható és érthető szöveget adjak. A latin szavakat és mondatokat lapalji jegyzetekben fordítottam le, ugyancsak lapalji jegyzetekben magyarázom a ma már nem használatos magyar kifejezéseket is, és ott adom meg a legszükségesebb tárgyi felvilágosításokat.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
