Kronologikus hadtörténet 3 – Újkor 1900-ig – Könyvek

HIDEG : Csata Nagyharsány körül (ajánló)

 

A könyv a Nagyharsány körül 1687. augusztus 12-én történt csatát vázolja.

Buda visszafoglalása után a császári-királyi seregek magyar segitséggel is történt harcának minden addig elért fontos eredményét véglegesítve biztosította a nagyharsányi csata sikere.

A könyv a csatáról szóló eddig megjelent leírásoknak kiegészítése, melyhez az új felismeréseket, – én mint onnanvaló, és most bécsi lakos –, a helyiismereteim révén szereztem.

A Bécs ostromán Kahlenberg mellett 1683. szeptember 12-én történt csata résztvevői és azok bevetései hasonlatosak voltak a harsányiakhoz. Az akkor történtek ismereteiből következtetve nyilvánvalóvá lett a harcosok eltemetésének a helye, hasonlóan az utca- és dülő nevek eredete is.

Különösen fontos annak a tudatba iktatása, hogy az oszmán invázió után, az ottani vidékeken letelepült, illetve azokra a helyekre később vissza jött volt hadseregbeliek kolóniákat alapítottak, kiknek a leszármazottai a környéken élő mai svábok. Az ő elődei az oszmánok újrakezdésének a megakadályozásában is részt vettek.

Meg kell említeni, hogy a csata előtti, és a csata idejéből maradt emlékhelyek lassú eltüntetése folyamatban van, az ott működő kőbánya rablógazdálkodása miatt.

 

Katalógus Hideg Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Újkor 1900-ig