Az 1606–1663 közötti eltelt jó fél évszázad hivatalosan a béke idejének számított a Habsburgok királyi Magyarországa és a Török Birodalom között. A színfalak mögött azonban ezekben az években is folyamatosan tartott az örlő, pusztító háborúskodás. A török szpáhik a békeegyezmények tiltásai ellenére folyamatosan hódoltatták a nyugati magyar megyéknek a határokon túl eső falvait, ütöttek rajtuk, fosztották ki, vitték el vagy ölték meg lakóit. A hódoltsági peremvidék – a magyar végvárak mögötti, a törökök által sanyargatott és hódoltatott terület – lassan, ám biztosan pusztult a határvidéki csatározások, fosztogatások nyomán.

A szerző nagy mennyiségű levéltári anyag, egykorú forrás – főként a béketárgyalásokra írt kártételi listák – alapján elemzi ezeket a jelenségeket. Bemutatja az anyagi javakban és emberéletben elszenvedett veszteségeket Vas, Zala és Győr vármegyékben, illetve kiemelten a Nyugat-Dunántúl egyik leghatalmasabb családjának, a Batthyányaknak a birtokain. Az elemzést beleilleszti a korszak diplomáciai és demográfiai viszonyaiba, illetve az országos kártételek folyamatába. Emellett a károk hatásait a társadalom legalsóbb szintjéig hatóan értelmezi, érintve a falvak és lakóik egyéni sorsát.