A legnagyobb győzelem (előszó)
Az 1697. évi török hadjárat és a Zenta mellett lezajlott győztes csata, amelyben a török birodalom hadserege megsemmisítő vereséget szenvedett, Magyarország számára lehetővé tette, hogy megszabaduljon a megszállás alól és attól a veszélytől, amelyet az oszmán uralom jelentett gazdaságilag, kulturális téren, valamint a népesség hanyatlásában, mint pl. azokban a balkáni országokban, amelyek továbbra is az oszmán birodalom karmaiban maradtak. A Habsburg birodalmon belül elmúlott az a veszély, hogy az európai fejlődéstől leszakadva a balkáni népek útjára sodródjon az ország.
Az 1683–1698 között zajló háború döntően magyarországi területen zajlott. Az ország több mint másfél évtizedre hadműveleti területnek számított, és a háború összes hátrányát kénytelen volt elszenvedni. Az évente megújuló hadjáratokban nem lehetett elkerülni a területen élő lakosság erodációját, a települések és anyagi javak pusztulását. A háború terheiből való részesedés (hadiadók, téli elszállásolás, hadifuvarozás stb.) ugyancsak a népességet sújtotta és negatíve hatott gazdasági kondíciójára.
A hazai történetírás a visszafoglaló háború történetének kutatását részint ezekből a negatívumokból kiindulva, részint a Habsburg-ellenes szemlélettől vezetve nem professzionálta.
1986-ban Buda török uralom alóli felszabadításának tricentenáriumára jelentős kutatások indultak, amelyeknek azután jelentős szakirodalmi eredményei lettek. Elsősorban Szakály Ferenc munkái hoztak új dokumentációt a kérdésről, s ő készített új szemlélettel szintézist is az 1683–1718 között zajló háborúról Hungaria Eliberata címen. Ezt megelőzően és főleg ezután számos figyelemre érdemes munka látott napvilágot, főleg Buda felszabadítása került előtérbe. Ugyanekkor több tanulmánykötet már mélyen a háború, a gazdaság, a különböző magyarországi térségek helyzetét is vizsgálat alá vette.
Az új történeti anyag és forrás feltárásába kapcsolódva 1976-tól végeztünk kutatásokat azon nyugateurópai országok levéltáraiban, amelyekben a korszakra vonatkozó primér hadtörténeti források vannak. Mindenekelőtt a bécsi hadilevéltári fondokban, a müncheni hadtörténeti levéltár magyar vonatkozású sorozataiban, valamint a választófejedelmi titkos levéltár iratai között. Ezt követően a Karlsruhei Tartományi Főlevéltár hadiaktái és térképtára következett, amelynek magyarországi vonatkozású iratai kimeríthetetlenek. Kutatásunkat kiterjesztettük a vatikáni levéltárak fondjaira, valamint a Bolognai Egyetemi Könyvtár Marsigli-gyűjteményére és az urbinói Veterani dokumentumokra. A közel két évtizedes kutatás során hatalmas anyag gyűlt össze az 1697. évi hadjárat és a zentai csata történetére is. Ebből válogatva jelen kötetünkbe olyan dokumentumokat helyeztünk el, amelyek magyar nyelven soha nem jelentek meg. A bécsi hadilevéltári akták közül az eredeti nyelven csak a főparancsnok jelentései láttak napvilágot száztíz évvel ezelőtt. Magyar nyelven most kerülnek ezek is olvasóink elé. Dokumentumaink első közlések tehát.
Szólnunk kell az itt közreadott dokumentumok íróiról, az iratok, források létrehozóiról.
Közzé tettük teljes terjedelmükben azokat a hadinaplókat, amelyek a magyarországi hadszíntérre kísérnek el bennünket. Továbbá azokat a diáriumokat, amelyek a szlavóniai hadműveleti területen folyt küzdelemről, elsősorban Bihács körül és a Szávától északra történt eseményekről tudósítanak. A boszniai hadjáratról a főparancsnok sajátkezű naplója nemcsak katonai és hadtörténeti szempontból figyelemreméltó, hanem Bosznia természeti leírása, gazdasági és politikai viszonyairól szóló adatai miatt is érdeklődésre tarthat számot.
A hadjárat, a csaták, a főhadsereg hadműveleti tevékenysége bemutatásához természetesen a főparancsnoknak, Eugen von Savoyen hercegnek a levelezéséből válogatott forrásokat tartjuk legautentikusabbnak. Mégsem gondoltunk arra, hogy az 1697. év történetét, elsősorban hadtörténetét e hatalmas iratanyagból dokumentáljuk. Meggyőződésünk szerint a sokoldalú forrásbemutatás teszi lehetővé mind a kutatók, mind az olvasók számára, hogy kirajzolódjon egy reális kép a hadműveleteken túl arról is, hogy milyen volt a hadügy-politika, a hadseregszervezés, a hadellátás színvonala, a külpolitikai helyzet stb.
E források lehetővé teszik annak megítélését, hogy a Szent Liga hadseregében küzdő különböző nemzetek milyen módon állták meg helyüket a török elleni harcban. A szövetséges és török hadvezetés tudása, a csapatok vezetése, a harcászati irányítás színvonala, a különböző fegyvernemek együttműködésének nívója, a fegyverzet közti különbségek és a 17. század végi általános fejlődés azért vizsgálható, mert az iratok létrehozói közt tábornokok, hadvezérek, diplomaták, művelt egyházi személyek s nem utolsósorban kifejezetten haditudósítással foglalkozó újságírók találhatók.
Ahány foglalkozású, hivatású személy, annyi nézőpont jelenik meg ugyanarról az eseményről, lehetőséget adva a kutatónak, hogy egzakt elemzésbe kezdjen.
Röviden szót kell tehát ejtenünk forrásaink létrehozóiról. Az 1697. évi hadjárat nagy személyisége kétségtelenül a parancsnok, Eugen von Savoyen herceg, tábornagy. 1683–1698 között végigküzdötte a felszabadító háború csaknem valamennyi hadjáratát. A katonai ranglétrán egy évtized alatt a csúcsra ért, számtalanszor kitüntette magát a nyugati fronton ugyanúgy, mint a magyarországi hadszíntéren. Nagy tekintélynek örvendett. Művelt, katonai pályán iskolázott főtiszt volt, és feltétel nélkül vállalta a hadsereg vezetését 1697-ben is. Montecuccoli hadelméletének ismerője és követője. Levelei és hadinaplója roppant tájékozott vezérre vallanak, megfigyelései a hadszíntérről azt mutatják, hogy katonai jellegű kérdéseken túl mindenre kiterjedt a figyelme, s így sikereit nem pusztán hadi tudásának köszönhette.
A hadműveletek mellett az európai diplomácia, a császári udvari élet és politika, a szövetségesek közötti kapcsolatok, valamint a magyarországi politikai események foglalkoztatták Franz Hannibal von Mörmann bécsi bajor követet. Jelentései, amelyek az egész esztendőt átfogják, művelt, rendkívül agilis diplomatára vallanak. 1693 végén került Bécsbe, amikor elődje Johann Ferdinand von Stoiberer meghalt. A hadjárat idején és a karlócai békét követően is bécsi rezidensként működött és a Brüsszelben székelő Max Emanuelnek készítette jelentéseit. 1694–1699 közötti jelentéseiben a magyarországi viszonyok kitűnő ismerőjét láthatjuk, aki tárgyilagosan ítéli meg a katonai helyzetet, s élénken foglalkoztatták a politikai viszonyok is. Diplomáciai pályáját megelőzően Münchenben a Választó Fejedelemség Udvari Kamarájának főtisztviselője volt.
Carlo Ruzzini Velence bécsi követe 1683–1699 között. A török kérdésben korának kiemelkedő tudású szakértője. Arabul, törökül, németül, franciául és természetesen olaszul tudó művelt diplomata, aki Spanyolországban, Franciaországban, Konstantinápolyban teljesített diplomáciai szolgálatot. A karlócai béketárgyalásokon Velence teljhatalmú megbízottja. A bécsi rezidensek közül kiemelkedett műveltségével, s óriási adminisztrációs munkájával, amelyet a követségen megszervezett. Jelentései számtalan kötetre terjedtek ki, s bár a Bécs és Velence közötti feladatokat látta el, egész Európára kiterjedően gyűjtötte és küldte az információit a Tízek Tanácsa, a senatus és a dózse részére. A magyarországi hadjárat legelfogulatlanabb megfigyelője.
Az egykorú újságok figyelemre méltó új adatokat tartalmaznak a hadjáratokra vonatkozóan. Ugyanakkora hadműveleti területről nemcsak katonai témákról, hanem a hétköznapok dolgairól is írnak. Az egykorú haditudósításokat és az eredeti iratokat összevetve látható, hogy a sajtó számára a császári udvar, vagy a fejedelmi udvarok szolgáltatták a legfontosabb adatokat. Így eredeti jelentések, levelek kerülnek be az újságokba, növelve azok forrásértékét. Magyar szempontból különösen figyelmet érdemel, hogy a sajtó révén milyen módon került Magyarország az európai közvéleménybe.
Végezetül egykorú röplapok és nyomtatványok is kötetünkbe kerültek. Anyaguk az újságokhoz hasonlóan a hivatalok jelentéseiből és a diplomáciai forrásokból állt össze. Megfigyelhető, hogyan szövődik bele ezekbe a forrásokba az írójuk fantáziája révén a csodálatos jelenségekről szóló elem. Az eseményeket követően gyorsan láttak napvilágot ezek az írások, amelyek gyakran 20–30 nyomtatott oldalt is kitettek. Nyomtatványok, könyvecskék pár hónappal a hadiesemények lezajlása után vásárolhatók voltak könyv- vagy papírárusoknál. Jellemző, hogy a zentai csatát követő eseményekről Bostonban már a következő esztendőben kiadtak ilyen nyomtatványt.
Kötetünk az 1987-ben megkezdett publikációs tervnek a része. 1987-ben jelentettük meg az 1686. évi dunántúli és az 1687. évi hadjárat iratait. 1995-ben a Körösök és a Maros vidéke felszabadulásának történeti kérdéseiről jelentettünk meg egy kötetet.
Az 1697. évi hadjárat és a zentai csata történetének iratkiadását a „legnagyobb győzelem” háromszázadik évfordulója emlékének szenteljük.
Szita László
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
