MARKÓ : II. Rákóczi Ferenc a hadvezér (előszó)
II. Rákóczi Ferenc személye a világháború előtti romantikus és politikai történetírás hatása alatt emelkedett az általános nemzeti kegyelet és tisztelet magas fokára. Az akkori történet-szemlélet megelégedett azzal a felemelő és megnyugtató érzéssel, hogy a nagyságos fejedelem valóan a magyar történelem legragyogóbb alakja, nagy államférfi, nagy hadvezér, de ennek a nagy nimbusznak alkotóelemeit nem vizsgálta részletekig menő alapossággal. Csupán az újabbkori történetkutatás foglalkozik azzal a feladattal, hogy a szereplő személyeket nem csupán külső tetteikből, elért eredményeikből, vagy az utókortól reájuk borított ragyogó palástban kívánja megismerni, hanem feltárva szándékaikat, egész lelkiéletüket, ezekből vetíti vissza személyük valódi képét. Az igazi nagyságok, ezek között elsősorban II. Rákóczi Ferenc, az ilyen, — sokaknak merésznek látszó, újszerű, de alaposabb és sokoldalú, — megvilágításnál csak nyernek értékükben, mert sok felesleges sallang lehull róluk és egyéniségüket a jövő nemzedék talán más köntösben, kevesebb legendás, de annál több emberi vonással ékesítve fogja megismerni.
A mult években megjelent „Magyar Történet” e korszakkal foglalkozó kötetéből a fejedelemről már oly mesteri és sok vonatkozásban új kép tárul elénk, amely valóban élethűen kidomborítva ábrázolja egész egyéniségét. De ez a nagy, összefoglaló munka, természeténél fogva, Rákóczi hadvezéri egyéniségével, mint részletkérdéssel csak általánosságban, néhány igen találó mondatban foglalkozhatott.
Thaly Kálmán, Márki Sándor és követőinek nagy tábora, tudományos és népszerű művekben ismertették Rákóczi életének jóformán minden szakaszát és tevékenységének főleg azokat a részleteit, amelyek államférfiúi, szabadsághősi, szervezői életére vonatkoznak. Mindezekben Rákóczi hadvezéri működéséről is szó esik ugyan, de csak mellékesen. A politikus, a jansenista, a bujdosó, a száműzött Rákócziról értékes művek, láttak már napvilágot, de összefoglaló szakmunka a hadvezér Rákócziról eddig még nem jelent meg, pedig a felkelés 8 éve, 8 háborús év, s a felkelő sereg fővezére maga a fejedelem volt.
Hadtörténeti munkásságomban évek óta kizárólag II. Rákóczi Ferenc felkelése hadtörténeti vonatkozásainak felkutatásával és feldolgozásával foglalkozom, és a felkelés katonai történetének megírásán dolgozom. Mennél jobban belemélyedtem anyagom felkutatásába, annál jobban domborodott ki lelki szemeim előtt Rákóczi hadvezéri képének minden vonása, s azok összetételéből, hadvezéri tragikuma. Emlékirataiból, önéletleírásából és ezrekre menő leveleiből megismerhettem tervezgetéseit, nézeteit a hadviselés, szervezés és hadvezetés különféle kérdéseiről. A nagy csaták rekonstruálásánál megfigyelhettem intézkedéseit, magatartását harc közben, a szemtanuk leírásából, a csaták utáni levelezéséből pedig felfogását a kudarcok, vereségek következményeiről és okairól. Igyekeztem magamat beleélni azokba a helyzetekbe, amelyekbe Rákóczi, alvezéreinek fegyelmetlensége vagy balkezűsége folytán került és így megértettem igen sok intézkedését, parancsát, amelyeket hadvezéri felelősségének tudatában kénytelen volt kiadni, sokszor jobb belátása ellenére. A Rákóczi kor eseményeinek tanulmányozásánál én Rákócziban mindenkor a hadvezért igyekeztem meglátni, vagyis sokoldalú tevékenységének ama részét, amelynek feltárását és meghatározását a történetkutatók eddig elmulasztották.
A magyar hadtörténeti szakirodalomnak ezt a hézagát óhajtanám szerény munkámmal némileg pótolni.
Kitűzött célomat úgy véltem legjobban megoldani, ha a fejedelem hadvezéri tevékenységének részleteit, természetük szerint, külön-külön fejezetekben tárgyalom. Rákóczi hadvezéri, összefoglaló képe után tehát legelőször a fejedelem hadseregszervezői tevékenységét ismertetem, azután a kuruc hadsereg tagozódását, összeállítását, fegyvereit, felszerelését, anyagi ellátását, harcmodorát, — szóval Rákóczi hadinépének külső és belső életét. A következő fejezetben Rákóczi stratégiai és katonapolitikai terveit és cselekedeteit vázolom és a 8 éves háború hadműveleteit nagy vonalakban, a kül- és belpolitikai helyzetekből magyarázható logikus összefüggésben.
E fejezetek megírásánál mellőztem minden aprólékos részletet és csak a fontosabb megállapításoknál utalok forrásokra, mert célom az, hogy összefoglalóan ismertessem Rákóczi tevékenységének ezeket a vonatkozásait és a kuruc hadtörténet könnyebben áttekinthető képét nyújtsam hadvezéri mivoltának szemszögéből nézve. A felkelés előzményeinek, céljának, lefolyásának, valamint kimagasló hadi és politikai eseményeinek ismeretét fel kell tételeznem.
A Rákóczi csatavezetői tevékenységét ismertető fejezetben a tőle vezetett nagy csatákat, a felkutatott, s eddig fel nem használt források segítségével, részletesen igyekeztem rekonstruálni. Ezek a hadiesemények nemcsak hadtörténeti, hanem általános magyar történeti szempontból is rendkívül érdekesek és a fejedelem hadvezéri életéről alkotott nézeteimnek sok vonatkozásban szemléltető, tárgyi bizonyítékai.
Könyvem nem a Rákóczi felkelés részletes katonai története, hanem csupán a fejedelem hadvezéri képét megvilágítani kívánó munka, tehát a Rákóczi kor széleskörű irodalmának kiegészítő részlete.
Könyvem megírása főleg azáltal vált lehetővé, mert, mint a m. kir. Hadilevéltár tagjának, módomban volt a bécsi Kriegsarchiv anyagának, a Rákóczi korszakkal foglalkozó, eddig jórészt ismeretlen, vagy fel nem használt igen bő hadműveleti irataiban évek óta beható részletkutatásokat végezni. A császári generálisok, Savoyai Eugen herceg, — mint az udvari haditanács akkori elnökének, — hihetetlen tekintélyét és hadműveleti kérdésekben feltétlen fölényét tisztelve, a magyarországi hadműveletekről is pontos helyzetjelentéseket, sőt összefüggő hadműveleti naplókat, diáriumokat küldtek Bécsbe. Ezeket a rendkívül fontos adatokat kiegészítettem s ellenőriztem az Archivum Rákócziánum adataival, továbbá Thaly Kálmánnak a Nemzeti Múzeumban őrzött gyűjteményével, végül a magyarországi állami és nagyobb magán- s nehány külföldi levéltárban felkutatott adattal.
Mély hálával és köszönettel tartozom a Magyar Tudományos Akadémiának azért a nagy megtiszteltetésért, hogy e munkám kiadásával kitüntetett.
Legnagyobb magyar tudós katonánk, a hadvezér és író, Zrinyi Miklós szavaival bocsátom útra könyvemet, azzal az ajánlással, amellyel olvasóinak kezébe adta hadtudományi munkáit:
„Én senkit nem akarok evvel tanítani, hanem magam tanulni; fáradtam ugyan rajta, hogy jó magyarul írjam, véghez vihettem-e, az te ítéleted rajta. Ezért én
sem gyalázattul nem félek, sem dicséretet nem kívánok. Mert kevés dicséret csak tudni ezeket, hanem megcselekedni nagy: hazája szolgálatára fordítani még nagyobb.
Adja Isten, hogy minden fáradozhassék abban és hasznosan.”
Budapest, 1934. tavaszán.
Markó Árpád.
alezredes.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
