Kronologikus hadtörténet 3 – Újkor 1900-ig – Könyvek

SZAKÁLY : Hungaria eliberata (fülszöveg)

 

Kereken száznegyvenöt esztendős megszállás után háromszáz esztendővel ezelőtt, 1686. szeptember 2-án hullt le a török félhold a magyar királyok egykori székvárósának, Budának ormairól. A Szent Szövetség hadai néhány esztendő leforgása alatt csaknem egész Magyarország területét megtisztították a török helyőrségektől, a törökök ellentámadási kísérletei pedig az Al-Dunától északra sorra kudarcba fulladtak. E háború következtében a Habsburg birodalom hatalma csúcsára emelkedett, az egykor oly félelmetes török birodalom pedig a középhatalmak szintjére süllyedt vissza. Szakály Ferenc – korabeli ábrázolások felhasználásával gazdagon illusztrált – kötete nemcsak a hadieseményekről ad leltárszerűen teljes áttekintést, hanem behatóan foglalkozik a háború megindulásakor immár négy részre hullott Magyarország belső viszonyaival, a Habsburgok győzelmének és a törökök vereségének gazdasági, katonai és politikai okaival és következményeivel is. A munka egyszersmind hozászólás ahhoz a régi vitához is, hogy Magyarország a török kiűzése után „osztrák gyarmattá” vált-e vagy sem.

 

Katalógus Szakály Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Újkor 1900-ig