Kronologikus hadtörténet 3 – Újkor 1900-ig – Könyvek

Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből (előszó)

 

A nyolcvanas évek elején intenzív kutatást indítottunk a török hódoltság alóli felszabadítás történetéről. Közeledett ugyanis Pécs, Siklós, Mohács városok felszabadulásának három évszázados évfordulója. A fő figyelmet természetesen a török elleni háborúk egyik legnagyobb csatájának, az 1687-ben Harsány-hegy és Villány–Kistótfalu között lezajlott eseményeknek szenteltük.

Nemzetközi összefogással jól összehangolt kutatást végeztünk nyugat-európai levéltárakban. Az eredmény a „Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez” című, azóta nemzetközi elismerést aratott mű lett. Új eredményeket hozott a Siklóson, 1987-ben megrendezett nemzetközi történész konferencia, amelynek előadásait s az azokat kiegészítő tanulmányokat újabb reprezentatív kötetben tettük közkinccsé „Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688” címen. A mű 1989-ben jelent meg.

A Harsány-hegy mellett aratott győzelem után Szigetvár maradt török kézen. A blokádba zárt város és vár – 1689. február 13-án kelt jegyzőkönyv szerint – a keresztény csapatok kezébe került, és ezzel Baranya teljes területe szabaddá vált az oszmán megszállás alól. Ennek az eseménynek újabb nemzetközi történész konferencia rendezésével kívántunk országos figyelmet adni. A téma továbbra is Magyarország török alóli felszabadítása volt, amelyben Szigetvár felszabadításának kérdését kívántuk exponálni.

Ez a kötetünk ennek a konferenciának az alapján készült, amelyet a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja, a Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár Város, annak Könyvtára támogatott, és a Baranya Megyei Levéltár szervezett.

Jelen kötet anyagának túlnyomó része a szigetvári történész konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza. Témában és címben azonban az előadók tanulmánnyá fejlesztették az ott elhangzott referátumaikat, ennyiben lényegesen többet ad e kötet. Továbbfejlesztést jelent az is, hogy a tematikát bővítve újabb szerzők kapcsolódtak be a munkába, és a konferencián el sem hangzott – csak tervezett, majd közleménnyé fejlesztett – írásokat is megjelentettünk.

E könyv anyaga sajnos nélkülözni kénytelen több kitűnő referátumot, amelyet szerzőik többszöri kérésre sem nyújtottak be. Ennyivel lett szegényebb e gyűjteményes kötet.

A török alóli felszabadító háborúval foglalkozó magyar és külföldi történészek közül a legkiválóbbak nem tartották távol magukat a konferenciától, és ott szereplést vállalva új eredményekkel gazdagították az 1986-tól szinte reneszánszát élő tematikát. A török alóli felszabadító háború nem tartozott a népszerű magyar történeti kutatási területekhez, így annál örvendetesebb jelenség volt, hogy a konferencia és e kötet elkészült anyaga újabb figyelemre méltó tényanyaggal, újabb gondolatokkal és feltárt összefüggésekkel gazdagítja azt. Több referátum és tanulmány az egész problémát európai összefüggésekbe helyezte.

A konferencia előadásai s a most e kötetben megjelentetett írások Európa – Magyarország – Dél-Dunántúl – Baranya – Szigetvár területi hierarchiában foglalkoztak az eseményekkel. A munkák fele konkrétan Szigetvárról és környékéről szól. Így a hazai és a helyi történetkutatás és érdeklődő számára is hasznos kötet lát napvilágot.

Pécs, 1992.

Szita László
szerkesztő

 

Katalógus Tanulmányok... Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Újkor 1900-ig