Palánkvár – ezt a kifejezést hallva mindenkinek a 16–17. századi törökellenes végvári harcok jutnak eszébe, ez volt ugyanis a klasszikus időszaka ennek az erődít erődítménytípusnak. A török–magyar várháborúk során mindkét fél nagy számban épített palánkvárakat saját területcinek, útvonalainak, határainak, átkelőinek védelmére. Vajon milyen volt ez az erődítménytípus, vannak-e, voltak-e olyan általános jellemzői, egyedi jellegzetességei, amelyek alapján egyértelműen megkülönböztethetőek a klasszikus kőváraktól?

Erre a kérdésre keresi a választ jelen kötet, kísérletet téve a terminológia lisztázására, bevonva a kutatásba a korabeli írott forrásokból ismert elnevezéseket is. Kitér a palánkok építési módszereire, az egyes helyőrség létszámára, a folyamvédelemre és egyéb, kevésbé ismert sáncokra és őrtornyokra. A kötetet a szerző által a török kori Magyarországon azonosított palánkvárak katasztere zárja, részletes adatokkal és b őséges szakirodalmi hivatkozásokkal az egyes erődítmények történetére nézve.