HETÉS : Munkásezredek előre! (előszó)
E könyv azoknak a munkásoknak kíván emléket állítani, akik négy évtizeddel ezelőtt a szerszámot fegyverrel cserélték fel, hogy megvédelmezzék a proletárdiktatúrát – azt az államot, amelyben történelmünk folyamán először vallhatta magát igazán szabadnak minden dolgozó.
A Magyar Tanácsköztársaság hősies önvédelmi harca kimagasló állomása annak az egész történelmünkön végighúzódó küzdelemnek, amelyet a magyar nép nemzeti szabadságáért és társadalmi felemelkedéséért folytatott. Az elmúlt évszázadok szabadságharcaiban is elválaszthatatlanul összefonódott a nemzeti függetlenség, a társadalmi fejlődés és az általános emberi haladás ügye, azonban a haladás és a szabadság magasztos eszméinek maradéktalan diadalrajuttatásáért soha olyan következetes küzdelem nem folyt, mint 1919-ben.
Nagy forradalmi- és szabadságharcaink évszázadokon keresztül nem utolsósorban azért végződtek tragikus vereséggel, mert az élükön álló osztályok képtelenek voltak arra, hogy egyaránt következetesen képviseljék a nemzet szabadságának és a társadalom fejlődésnek, az elnyomott osztályok felemelkedésének ügyét. Történelmünk folyamán először 1919-ben vezette olyan osztály népünknek a szabadságért vívott küzdelmét, amelynek törekvéseiben a haladás és a szabadság érdekei a legharmonikusabb egységben olvadnak össze – a munkásosztály. Az 1919-es év harcaiban a magyar munkásosztály bebizonyította, hogy nemcsak a szociális igazságtalanságok, a kizsákmányolás elleni harc hivatott vezetője, hanem a magyar nép nemzeti függetlenségének legkövetkezetesebb védelmezője is.
A magyar népnek, a munkásosztálynak akkor már elege volt a háborúból, hiszen négy és fél éven keresztül viselte annak terheit: a mérhetetlen nyomort, a nélkülözést, életerős fiainak elvesztését. A nép érdekeivel ellentétes célokért vívott imperialista háború befejezését forradalommal kényszerítette ki, elsöpörve azt az uralmat, amely a háború tengernyi szenvedéséért elsősorban felelős volt.
Azok a munkások azonban, akik 1918 őszén ujjongó örömmel üdvözölték az imperialista háború végét jelentő békét, néhány hónap elteltével önként ragadtak fegyvert s indultak harcba egy új, forradalmi honvédő háborúba, a tanácsköztársaság védelmére.
Az a bátor elszántság, amellyel a szocialista hazáját védelmező munkásosztály szembeszállt az északról, keletről és délről a Magyar Tanácsköztársaság megfojtására törő ellenforradalmi hadseregekkel, az egész világ csodálatát kivívta.
A magyar Vörös Hadsereg proletárkatonáinak lelkesedése, hősiessége, amely a teljesen reménytelennek látszó helyzetben is ragyogó győzelmekre vezetett, ugyanazon forrásokból táplálkozott, mint a Párizsi Kommün kommünárjainak rettenthetetlensége vagy az orosz munkások és szegényparasztok elszánt győzniakarása a polgárháború éveinek súlyos megpróbáltatásai közepette.
A magyar munkások, akik a történelem folyamán először érezhették magukat a haza birtokosainak, azért ragadtak fegyvert, hogy kivívott szabadságukat, a szocialista jövőt, ha kell, életük árán is megvédelmezzék. A proletárdiktatúra győzelme nyomán fakadó új érzés: a szocialista hazaszeretet késztette a munkásosztály legjobbjait arra, hogy a négyéves imperialista háború tengernyi megpróbáltatása, az ország igen súlyos gazdasági helyzete, az ellenséges hadseregek sokszoros túlereje ellenére is vállalkozzanak a szinte lehetetlennek látszó feladatra.
A Magyar Tanácsköztársaságot minden oldalról az imperialisták hadseregei vették körül. A magyar proletárkatonák mégsem érezték magukat egyedül. Tudták, hogy velük küzd a szocializmus győzelméért a világ valamennyi öntudatos dolgozója, és velük harcol az imperialisták ellen a hatalmas szövetséges: Szovjet-Oroszország Vörös Hadserege. Ez a tudat megszilárdította a magyar munkások győzelembe vetett hitét, erősítette bennük azt a meggyőződést, hogy a szocializmus győzelméért folytatott harc nemzetközi frontjának egyes szakaszain átmenetileg felülkerekedhet az ellenforradalmi túlerő, de a harc végső eredménye elkerülhetetlenül az imperializmus veresége, a forradalmi erők győzelme lesz.
A hősi harc, amelyet népünk a munkásosztállyal az élén 1919-ben vívott, elbukott, a sokszoros túlerő győzedelmeskedett a magyar proletárhatalom fegyveres ereje felett. A munkásosztály hatalmas erőfeszítése, áldozatai azonban mégsem voltak hiábavalók!
Ezekben a harcokban a munkásosztály bebizonyította: megérett arra, hogy mint a nemzet hivatott vezetője, élén álljon a hazánk szabadságáért és felemelkedéséért folyó küzdelemnek. Egyetlen más osztály sem lett volna képes a dolgozó nép legjobbjait magával ragadva olyan nagyszerű eredmények elérésére, mint a munkásosztály. A Magyar Tanácsköztársaság vívmányai, a Vörös Hadsereg proletárkatonái kimagasló sikereinek emléke mindig hatalmas erőforrása volt és marad népünknek a szabadságért és a jobb jövőért vívott harcában.
A magyar munkásosztály fegyverei 1919-ben nagy szolgálatot tettek a nemzetközi forradalom ügyének. A magyar Vörös Hadsereg elévülhetetlen érdeme, hogy – ha csak rövid időre is – magára vonta az imperialisták balkáni haderejének egy részét, a francia, román, jugoszláv, valamint a csehszlovák burzsoázia csapatait, és ezzel bizonyos mértékig tehermentesítette az intervenciós hadseregek és a fehér bandák ellen küzdő hős orosz népet. A magyar Vörös Hadseregnek az északi hadjárat során elért sikerei tették lehetővé a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltását, amely a magyar és a szlovák nép forradalmi fegyverbarátságának nagy hagyománya.
Nem a magyar munkásosztály hősiességén és áldozatkészségén múlott, hogy a Vörös Hadsereg erőfeszítéseit nem koronázta végső győzelem. Népünk büszke azokra az öntudatos munkásokra, kiknek forradalmi hazaszeretete, elszántsága hazánkat 1919-ben az emberiség élcsapatába emelte. Büszkék vagyunk arra, hogy munkásosztályunk harcának eredményeképpen népünk Oroszország után a világon elsőnek lépett a legforradalmibb, legigazságosabb és legemberibb társadalmi rendszer: a szocializmus útjára. Büszkék vagyunk a magyar Vörös Hadsereg nagyszerű hőstetteire; a névtelen proletárkatonákra éppúgy, mint kimagasló vezetőikre: Kun Bélára, Landler Jenőre, Szamuely Tiborra, Stromfeld Aurélra és a többi forradalmárra, aki erejét és életét nem kímélve küzdött a proletárdiktatúra védelmében, a magyar nép szabadságáért. Tisztelettel övezzük e harcok veteránjait, s a proletárdiktatúra alatti hősiességük, a szocializmus eszméihez való töretlen hűségük az ellenforradalom negyedszázados uralmának idején és a hazánk felszabadulása óta a szocializmus építésében és védelmében folyó harcban például szolgál valamennyi öntudatos hazafi számára.
Liptai Ervin
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
