Reggelre tervezzük ellentámadásunk megindítását.
– Mi harckocsikkal adunk biztosítást. Bonne chance, jószerencsét – így de Castries főparancsnok.
– lns Allah – válaszolta a recsegő telefonba Monte Cassino egykori harcosa, Dien Bien Phu előretolt erődjének új parancsnoka.
Március 14-én reggel a füstfelhőn, a tűzesőn csak a felkelő nap sugarai törnek át. A tiszta égbolton sehol egy vadászbombázó. A „Gabrielle” megtizedelt védői egész éjszaka tartó harc után hiába várják de Castries főparancsnok felmentő seregeit. Távcsővel sem látni egyetlen harckocsit, rohamlöveget. Ezeket csak de Castries látja központi parancsnoki posztjáról: a „canon Jap”, Giap tábornok ágyúinak tűzfüggönye saját bunkerjeikben mozdulatlanságra kárhoztatja a „Gabrielle” felmentésére vezényelt páncélos egységet ...
– Öregem, ez nem Monte Cassino – mondja a sebesült parancsnok a már végleg elnémult telefont szorongató helyettesének. – Itt se ellentámadás, se felmentés nem lesz...”.

Salgó László könyve a francia–vietnami háború legfontosabb hadműveletének, a 170 napos Dien Bien Phu-i csatának a történetét dolgozza fel. Az olvasmányos munka elsődlegesen arra ad választ, miért kellett a francia tábornokoknak 1954-ben – viszontlátás helyett – végleg búcsút venniük Vietnamtól. A Párizsban és Hanoiban gyűjtött dokumentumok, a nagy csata főszereplői jól érzékeltetik azt is, miért várt hasonló sors később az amerikaiakra.