1997-ben az Egyesült Államok a világ egyetlen olyan országa, amely békeidőben is számottevő katonai erőt állomásoztat tartósan külföldön. (A konfliktusok kapcsán, nemzetközi keretekben, ENSZ vagy EBESZ felhatalmazással külföldön szolgálatot teljesítő katonai kontingensek más kategóriába tartoznak.) Az amerikai fegyveres erők létszáma Európában gyorsütemű csökkenést mutatott a kilencvenes évek első felében, de még így is mintegy 100 ezer főre tehető (és hasonló nagyságú kontingens állomásozik Ázsiában is).

Ráadásul kettős tendencia szemtanúi vagyunk: miközben a létszám radikálisan csökken, a területi elhelyezkedés mértéke bővül. Az évtized közepén – a boszniai válság kapcsán – markáns amerikai katonai jelenlét alakult ki Magyarországon és hazánktól délre is. A Nyugat-Európában, elsősorban Németországban korábban „összezsúfolt katonai tömeg” rétege elvékonyodott, de nagyobb területet borít be.

Valószínű, hogy az Egyesült Államok meghatározó, világméretű befolyása a 90-es években és még az ezredfordulót követő évtizedben is fennmarad, és hogy az ezredforduló után is képes lesz hatékony politikai, katonai fellépésre a világ bármely térségében, ahol alapvető érdekeit veszélyeztetve látja. Ezen belül változatlanul (vagy csak jelentéktelen módosulással) folytatódik az európai szerepvállalás, amelynek keretéül elsősorban a NATO szolgál, és amelynek igen látványos megnyilvánulása éppen a boszniai misszió.

Magyarország, mint újonnan érintett térség sajátos szerepet játszik az amerikai fegyveres erők európai tevékenységének háttér-támogatásában. Ugyanakkor a hazánkban állomásozó amerikai katonák is „új színt vittek” a magyar társadalom életébe. Magyar részről okkal nyilvánul meg érdeklődés az amerikai jelenlét körülményei iránt mind a szakemberek, mind a társadalom más rétegei részéről.

Jelen kötetben két tanulmány vizsgálja ezt a változóban lévő amerikai katonai jelenlétet, fokozott figyelmet fordítva a térségünket és országunkat érintő összefüggésekre. Elkerülhetetlen, hogy az elemzések néhány vonatkozásban többéves távlatot fogjanak át, rávilágítva a helyzet alakulásának okaira is. Alapvetően azonban a kilencvenes évek közepére, az IFOR vonatkozásában pedig egyértelműen 1996-ra koncentrálnak.

Az IFOR-ral foglalkozó tanulmányban természetesen történik utalás a misszió folytatódására, az SFOR jelölésű nemzetközi kontingensre. Éppen ezért néhány megállapítás – amely az IFOR vonatkozásában értelemszerűen múlt időben lenne – jelen időben van fogalmazva, tehát az SFOR-ra is érvényes. Az adatok gyűjtésének záró időpontja azonban 1996. december 20-a, az IFOR tevékenységének zárónapja.

A kötetben közölt tanulmányokat egy négyfős munkacsoport – Nagy László ezredes, Oroszi Zsolt őrnagy, Sámán Miklós ny. ezredes és Tokovicz József alezredes – állította össze.

Budapest, 1997. november 20.