A nemzetközi béke és biztonság megteremtése és fenntartása érdekében az ENSZ fokozottan kooperál regionális szervezetekkel is az Alapokmány regionális megállapodásokkal foglalkozó VIII. fejezete értelmében.E fejezet elismeri regionális megállapodások és szervezetek fennállását, feltéve, ha azok és tevékenységük az ENSZ céljaival és elveivel összhangban állnak. Az Alapokmány arra ösztönzi az ilyen megállapodásokban és szervezetekben részt vevő ENSZ-tagállamokat, hogy a helyi jellegű viszályokat e megállapodások és szervezetek útján békés úton rendezzék, mielőtt azokat a Biztonsági Tanács elé terjesztenék. A Biztonsági Tanács az ily módon történő rendezés kialakulását támogatni fogja. Az ilyen jellegű tevékenységekről azonban a Biztonsági Tanácsot állandóan és kimerítően tájékoztatni kell.

A Biztonsági Tanács az általa elrendelt kényszer-szabályok foganatosítása során megfelelő esetben a regionális megállapodásokat és szervezeteket fel fogja használni. A regionális megállapodások vagy szervezetek útján történő kényszerítő eljárás mindazonáltal csak a Biztonsági Tanács felhatalmazásával foganatosítható. (Kivételt képeznek ez alól az Alapokmány szerinti „ellenséges államok” elleni, a második világháború folyományaképpen foganatosított vagy engedélyezett műveletek.)

Az ENSZ szorosan együttdolgozott az Amerikai Államok Szervezetével (OAS) Haitin, az Európai Unióval a volt Jugoszláviában, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségével (ECOWAS) Libériában és Sierra Leonéban, és az Afrikai Egységszervezettel (OAU) Nyugat-Szaharában, a Nagy Tavak régiójában, Sierra Leonéban, valamint Etiópiában és Eritreában. Az ENSZ katonai megfigyelői együttműködtek regionális szervezetek békefenntartóival Libériában, Sierra Leonéban, Grúziában és Tádzsikisztánban. A volt Jugoszláviában az ENSZ olyan területeken működött együtt az Európa Tanáccsal és az EBESZ-szel, mint az emberi jogok, választási segítségnyújtás, béketeremtés és gazdasági fejlesztés. A koszovói összetett misszió összehozta az ENSZ-t az Európai Unióval és az EBESZ-szel.

Jól ismert, hogy az ENSZ szerepét az utóbbi időben az Egyesült Államok Európához való viszonyának összefüggésében vitatják. Érdekes vita van az Atlanti óceán mindkét partján a NATO jövőjével kapcsolatban is. A Magyar ENSZ Társaság e vitához kívánt hozzájárulni a 2002. október 28-án általa rendezett, „Az ENSZ és a NATO” című konferenciával, amelyet mind anyagi, mind egyéb vonatkozásban támogatott a Külügyminisztérium. A konferencia résztvevői és szervezői ezúton is köszönetüket fejezik ki a Külügyminisztérium vezetőinek és a konferenciát közvetlenül is segítő diplomatáknak.

A konferencia – amelyen Hollai Imre ny. nagykövet, a Társaság alelnöke elnökölt – nyitóelőadását Őexcellenciája Wilfried Gruber úr, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete tartotta. Előadásában három kérdéssel foglalkozott: (1) Mi a német nézet az ENSZ szerepéről és fő feladatairól ennek a századnak az elején? (2) Hogyan látják Németországban a NATO és az ENSZ közötti kapcsolatot? és (3) Mi Németország sajátos hozzájárulása az ENSZ munkájához és működéséhez? Simai Mihály akadémikus előadásának célja annak megvilágítása volt, hogy az Európai Unió és az USA viszonyának alakulása, a NATO átalakulása hogyan hat Európa többi részére és az Egyesült Nemzetek szervezetére. Bemutatta és elemezte az új euroatlanti biztonsági viszonyokat, a versengő együttműködés gazdasági dimenzióját, valamint azt, hogy a civil társadalom hogyan kezeli ezeket a kapcsolatokat. Részletesen beszélt az euroatlanti térség és az ENSZ viszonyáról is. William J. vanden Heuvel (USA), nagykövet, az ENSZ Társaságok Világszövetsége alelnökének az előadása – amelyet a szerző távollétében röviden ismertettek a konferencián ” az ENSZ, az Európai Unió és az USA kapcsolatrendszeréről szólt. Elemezte Amerika viszonyát az ENSZ-hez, az ENSZ békefenntartó és béketeremtő tevékenységét, valamint az Európai Unió szerepvállalását a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában. Röviden foglalkozott az iraki helyzettel is. Szelei Kiss Gyula külügyi főosztályvezető a nemzetközi jog fejlődését vizsgálta az ENSZ és a NATO közötti együttműködés tükrében az ENSZ Alapokmányából és a Washingtoni Szerződésből kiindulva. Vázolta azokat a területeket, amelyeken a jövőben az ENSZ és a NATO közötti együttműködés újra megjelenhet. Matus János professzor a kollektív biztonság és kollektív védelem kérdéseit feszegette történelmi és elméleti megfontolások alapján, az ENSZ és a NATO viszonyának tükrében, idézve számos nemzetközileg ismert szakértő gondolatait. lsaszegi János dandártábornok a béketámogató műveletek ismertetése után a Magyar Honvédség szerepvállalását mutatta be a világ békéjének és biztonságának megteremtésében.

Meggyőződésem, hogy e kötet sok értékes gondolattal, esetenként pedig új ismeretekkel járul hozzá az ENSZ és a NATO közötti kapcsolatrendszerről napjainkban folyó vitához.

A szerkesztő